Tag: magyar

Esik a hó

July 7, 2009
valeblog
0 Comment

Legalábbis engem szeret belepni. Kicsit sűrű az élet… Nagyjából reggel fölkelek (nagy nehezen) nyolc körül és éjjel egy-kettőig folyamatosan történik valami. Ha meg nem, akkor csak azért, mert nincs lelkierőm nekifogni.

Tegnap (ma) egy körül végre teljesen befejeztem a közgáz beadandót, de ezzel még nincs vége, mert az a vadbarom drágalátos tanárunk a nagy előadóba tűzte ki a mai előadók névsorát (amin én is szerepelek), ahol hetente egyszer van óránk, amit ő tart. De persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell megtartani, nem… a vizsgák előtt két nappal még készüljünk fel egy előadással. Azért ilyenkor van késztetésem Windowshoz illő jelzőkkel illetni a japán mentalitást (az ilyen hasonlatoknál meg kibújik belőlem a hatvanhétdimenziós hiperkocka)… De legalább az anyag kész van, nem készülök különösebben, majd felolvasom, aztán ha nem tetszik neki, c’est la vie. Van jobb dolgom is. Például holnapra öt A4-es oldalnyi nyelvtan gyakorlás házi. Teljesen mellékes. Persze a fél óra múlva kezdő pingpongedzést semmi tanulásért ki nem hagynám, annyit a vizsga se ér…

Most is lett volna három óra szabad időm, amiben (értelemszerűen) nem ártott volna tanulni. Ebből egy elment azzal, hogy valami irgalmatlan gáz filmet néztünk fentebb említett hőn szeretett tanárunkkal, mert szegénynek nem igazán sikerül eltalálnia az ő órájára kijelölt időintervallumot, a maradékban házit írtam (a mait, mert persze csúszok), és nem foglalkoztam mással, csak hagytam kicsit üresen pörögni az agyam. (Vagyis: last.fm böngészés, új számok és előadók hallgatása, kikapcsolódás. Kell valami kiegészítés a rendszeres 5-6 órányi alvásokhoz (amiket egyébként magamat is meglepve jól viselek — kevésbé vagyok kómás, mint “normális” délutánokon).)

Elromlott

July 2, 2009
valeblog
0 Comment

Egyrészt, úgy tűnik most mosogatáskor egy kicsit túl nedves lett ott a konyha, mert a tűzhely megint lecsapja a biztosítékot — mint kitaláltam, nyilván mert beázott. Sebaj. A földszinti konyhában összeütöttem egy tiramisut. Legalábbis annak volt szánva, de nem igazán jött össze. Nagyon híg lett a krémje, az egész kifolyt. Az íze mondjuk nagyrészt stimmel, de így akkor se az igazi.

Ebéd is vicces volt, mert disznajt sütöttem, legalábbis egy darabját, jó lett. A szelet egyik oldalát paprikával, a másikat borssal szórtam meg, olíván kezdtem sütni majd ráütöttem egy tojást öntöttem rá paradicsomszószt. Na ez utóbbi volt a vicces. Ugyanis miután belelocsoltam egy jó adagot vettem észre, hogy egy jókora telep (Zöldfa úthoz mérhető károsanyag tartalommal és a névhez illő színnel) penész vigyorgott vissza rám az üveg szájából. Úgyhogy inkább sokáig főztem, de nem lett semmi baja.

Meg a tiramisu miatt a kedvem is. Nagy morcosan elrágtam az utolsó szál régi répát a hűtőből, hogy legalább azzal ne legyen baj. És hogy betetőzze a dolgot, házit is kell még írnom, plusz a Firefox megint kitalálta, hogy az “ő” és “ű” betűket csakis és kizárólag duplán hajlandó szövegmezőbe beírni. Vagyis: “őz” = “ő + backspace + z”. Vicces. De legalább ezt a program újraindítása megoldja. Ellentétben az internettel, ami csak úgy ismét nem működik (“mű + backspace + ködik”), úgyhogy szerencsém lesz, ha el tudom küldeni ezt a bejegyzést.

Gogol Bordello: Super Taranta!

July 1, 2009
valeblog
0 Comment

Nem tudom már miért, nem tudom hol, de nem rég volt… Nyilván last.fm-et böngészgettem, amikor egyszer csak a Gogol Bordello Wonderlust King című számának videóját néztem. Pontosabban hallgattam, aztán rájöttem, hogy tetszik. Úgyhogy gyorsan utánakeresgéltem, és tényleg tetszik ez a zene. Cigányos-punkos alternatív rock-féleség. Elsőre legalábbis ezt mondanám rá (aztán hogy mi a hivatalos meghatározás, fene se tudja). Tervezem, hogy ellátogatok egy elérhető beszerzési helyre és begyűjtüm néhány albumukat (mindenki értelmezze ahogy akarja), csak éppen a tárolással lenne gond (tekintve hogy csak gépen hallgatok zenét, kell a hely a vinyón, az meg most nincs).

Különösen vicces, ahogy megértem azokat a szavakat is, amiket pedig elvileg nem kéne értenem… De ugye Salgótarjánban elég jó a “brazilok” (egy frászt, kiírom: cigányok) jelenléti aránya (ugyanezt az oktatás terén is hangsúlyozhatnák), meg atyám is évek óta a cigány kultúrával ébred és fekszik, így talán mégse meglepő, hogy a “gádzsó” és hasonló szavak feltűnésmentesen értelmet nyernek az angol között. (Azért a teljes cigány mondatokat persze nem értem.) Az album borítóját nem mutatom, mert pofátlanul csúnya, akármilyen jó zenét is takar. Igen, tudom, késő van, megyek aludni.

Ma

June 29, 2009
valeblog
0 Comment

Reggel fölkeltem. Álmokból kávé, zuhany, reggeli és iskola lett. Tanultunk műveltető szerkezetet, hurrá. Azt hiszem innentől már tényleg csak új dolgok jönnek majd. A múlt heti fogalmazásomban a szokásos mennyiségű hiba lett. Délután tanultam, matekon és az azt követő egy órában nagyjából az idegösszeroppanás kerülgetett, mert egyszerűen nem bírtam sehogy se egy bizonyítással – aztán meg vertem a fejem a falba, amikor leesett, hogy tangens 180 fok nem egy, hanem nulla… (Mostanában kicsit rémisztő a tűréshatárom, nagyon gyakran leszek frusztrált, de még bírok vele. Alszok, alszok.)

Utána voltam focizni (előtte megettem a maradék Kit-Kateket, mert egyszerűen nem maradt semmi energiám), élveztem is, aztán lezuhanyoztam és punnyadtam egy cseppet, átolvastam, félig-meddig megtanultam a holnapi kanjikat, csináltam gyümölcssalátát, ami iszonyat sok lett, nehéz volt mind megenni, de elpusztítottam – és csak remélem, hogy a paradicsom csak “túlérett” volt, nem romlott még. A kakaót ezért még pihentetem, bár így ki fog hűlni (mert, ismét csak idézgetek egy nagy magyar klasszikust, “hát hűl ez, hát hűl!”). Viszont a belsőségek azt követő megszokott ordenáré viselkedési mintája közel sem olyan kívánatos, mint egy forró kakaó.

Most még meg kell keresnem egy űrlapot, aminek holnap van a határideje, meg kell találnom a vizesflakonomat, meg a beszédgyakorlatos könyvemet, ami tegnap este valahogy felszívódott. Bár megvagyok nélküle, nem gyakran forgattam…

GDP és boldogság

June 28, 2009
valeblog
0 Comment

Meg kéne írnom egy esszét arról, hogy milyen hatása van a GDP-nek az emberek boldogságára. Ráadásul japánul. Úgyhogy most gondolatfolyok anyanyelvemen és ez alapján írom meg a japánt.

Ahogy utánaolvastam a releváns wikikben, általánosan elfogadott tény, hogy a GDP nem mutatója az életszínvonalnak vagy az emberek boldogságának, akármennyire úgy is tűnhet először. Erre egyrészt magyarázat, hogy a GDP egyáltalán nem az emberek keresetét méri, hanem az ország teljesítményét, ami ugyan nagyban befolyásolja a fizetéseket, de a kettő nem ugyanaz. Az összes bevétel-kiadás ugyan benne van a GDP-ben (elvileg, mert senki nem kér számlát a sikátorban a kokainárus sráctól, se a kéz alatt kapott ukrán csempészcigiről), de hiába nő a GDP gyorsan, a fizetések (általában) jóval lassabban követik (persze gondolom a gyakorlatban a felsővezetés fizetésére ez nem igaz). De azért növekszik, valamennyire. Ha meg összeomlik a gazdaság, akkor jön a nagy munkanélküliség, befagynak a fizetések, meg ahogy tavaly láttam, a média is sugallja a világ végét, úgyhogy mindenkiben ott van a rossz érzés, hogy valami gáz van, még ha az életüket közvetlenül nem is befolyásolja a válság. (Kicsit olyan, mint hogy nekünk valahányszor a “bonyolult, nehéz” jelentésű melléknévvel kell példamondatot produkálni, valahogy mindig a japán nyelv vagy az írásjeleik lesz a téma, pedig annyira nem vészes. Persze ha folyamatosan ezt sulykolják és ismételgetik, akkor tényleg be is válik.)

Read More

Kései

June 27, 2009
valeblog
0 Comment

Megérte elvágni az ujjamat. Mert persze sikerült, amikor az uborkát szeleteltem – igen érdekes élmény érezni ahogy a fém benne van az ujjamban. Olyan helyen érezni, ahol nem éreztem még soha. Borzongató.

Meg vicces lesz, amikor hazamegyek, és alkalmanként japán kötőszavakat szúrok be – egyszerűen mert jobban hangzik, rövidebb, vagy csak az jut előbb eszembe. Mert mennyivel jobb azt mondani, hogy “daitai”, mint hogy “nagyrészt”. A “nagyrészt” annyira hivatalos hangzású… Eddig még csak online beszélgetésekben vettem ezt észre magamon, hiszen itt ha élőben beszélek valakivel, nem okoz gondot, ha minden második szavam japán se (bár az igazi ha mindegyik az).

Na de miért is érte meg elvágni az ujjamat? Mert nagyon jót sikerült kotyvasztanom. Mutattam a bevásárlás blokkját, szinte minden sorra került belőle. A zöldségeket összeaprítottam (meg közben magamat is, ugye), közben bepaníroztam a húst (ha jól sejtem disznaj volt), megsütöttem két krumplit olíván olívával meg hagymával meg bambuszrüggyel, aztán pároltam-sütöttem a zöldségek felét. Meg ugye volt rizs, a tetejére halreszelék, mellé uborka (bár itt a csemegeuborka a szó szoros értelmében csemege, nagyon édes), a nyers zöldségeket meglocsoltam almaecettel meg a végén az egészet szójaszósszal, és nagyjából ennyi. Így nézett ki:

Kicsit rémisztő volt azért beírni a file nevébe a dátumot (090627) – valamiért úgy éreztem, hogy 17. körül járunk még… Még egy hónap elpárolgott, és már tényleg csak két hét a vizsgákig…

禁則事項

June 23, 2009
valeblog
0 Comment

Ezt mondogatja mindig Mikuru, és mennyit kerestem mire megtaláltam a japán wikiben eldugva! (Kinsoku jikou, classified information.) De a lényeg nem ez. Ma kikaptam a múlt heti (izgalmasra sikeredett) fogalmazásomat, sokkal kevesebb hiba volt benne, mint gondoltam, és azok is általában hülye elírások vagy anime-eredetű berögzülések (azért fogok mosolyogni, amikor majd egyetemen egy esszébe először írhatom le a címben szereplő szépséget). Ma egyébként nem ettem kvázi semmit. Ok: tegnap délután rámjött az éhség és megettem egy jó fél csomagnyi csokit. Aztán meg émelyegtem, de a foci segített. “Kvázi”, mert azért mégis: órák után ahogy visszaértem a koliba egy hagyományos japán ruhát viselő hölgy invitált minket (két vietnámi meg én) tea-ceremóniára. Tetszett. (Csak épp a tea előtt egy kis édesség elfogyasztása része a szertartásnak.) Egyáltalán nem volt olyan hosszú és unalmas, ahogy híresztelik, és a tea is teljesen jó ízű volt (bár tény, hogy az állaga elég furcsa). Házit is írtam, pinget is pongoztam (gyakoroltam a nyesett labda visszapörgetését), szocializálódtam is, most ittam egy kakaót és alszok mint a bunda.

Zárásul

June 21, 2009
valeblog
0 Comment

Ezt a hetet pedig a mai művemmel zárom… Pörkölt tojásos nokedlivel. Jó lett… jó laktató. Csak hárman laktunk jól vele, és még maradt is. Az én porcióm (első adag) így nézett ki:

Most egy időre elcsendesedek, tanulok és majd esetleg jövő hét végén újra jelentkezem kajákkal. Addig csak az unalmas naplózás marad…

Tegnap este

June 20, 2009
valeblog
0 Comment

Végetért a suli, rohantam is bevásárolni Chofuba, mert az egyik kínai srácnak van a szülinapja, és csaptunk neki egy kis bulit. Aztán nekiálltam, és megsütöttem életem első igazi süteményét, íme a mágnás pite előtte-utána:

Nem lett tökéletes, egy-két helyen azért (hogy Lusta Dick őrmestert idézzem) “egy kicsit megijedtem”, hogy nagyon elrontom, de a végeredmény ehető, és ahogy a kép jobb oldala mutatja népszerű lett.

Este elugrottam karaokézni, de onnan éjfél körül jöttem vissza, aztán hajnali négyig üldögéltünk a kampuszon egy (mesterséges) tavacska mellett, beszélgetve. Ma is (edzés és utána ebéd után) fogok valamit kotyvasztani, ezt meg legalább nem kell majd sütni.

Meg ilyenek

June 18, 2009
valeblog
0 Comment

Ma nem ebédeltem ebédidőben, mert csak három órám volt, így – mint kisütöttem – a csütörtök a vasárnap mellett az egyetlen nap amikor biztosan tudok valami hosszabb időt igénylőt is sütni-főzni. Cserébe főztem egy kávét, amit vasárnap vettem a híres Starbucksban Shibuyában. Anno még a weboldalukon valami kvízben kaptam azt az eredményt, hogy az én ízlésemnek a Verona nevű kávéjuk felel meg elvileg legjobban – és van is benne valami, tényleg finom. (Legalábbis az előző, kvázi szén-ízű koffeinbombához képest.) Ebédre tehát kávé és lekváros kenyér volt, és ez utóbbi is megér egy misét. A palacsitatortához három kis üveg lekvárt vettem: narancs, eper és (azt hiszem) áfonya. Na ma délben az áfonyával kezdtem, merthogy az a kedvencem ezek közül. De aztán ahogy kinyitottam a narancsot, furcsán pálinka-szaga volt, úgyhogy inkább kihagytam. Az eper meg akkorát durrant, mint egy kisebb lőfegyver, és még füstölögni is kezdett. Így hát maradt az áfonya… Sebaj, annak nincs semmi baja és jelentem nagyon finom. Aztán órák után elmentem a Hanamasába a csirkét meg a többi hozzávalót megvenni a részegeshez (persze a sütikhez a lisztet, sütőport, kekszet elfelejtettem), majd nekiálltam sütni. Közben pingpongoztam is, meg beszélgettem (sokat) (sokáig). Most még átnézem gyorsan a tanulnivalót (a csütörtök előnye a szabad délutánon kívül hogy tanulnivaló is csak a kanji meg a kaiwa van, az meg nem vészes), aztán nézek valami (valószínűleg japán és rajzolt) sorozatot (filmre ma már nincs idő).