Tegnap este befejeztem (hosszas vajúdás – ezt a szót fel kellett lapoznom az emháeszben (A magyar helyesírás szabályai – vajon direkt van két ly-os szó a címben?), és ráadásul elsőre, lapozás nélkül sikerült ott kinyitnom – után) Esterházy Péter igencsak hosszú művét, a Harmonia Cælestist (még nem jöttem rá, hogy kell a “æ”-t begépelni, így másolgatnom kell, így a továbbiakban lehet, hogy el fogom hagyni, maradjon csak a jó öreg “ae”). Idejét nem tudom, mikor kölcsönöztem ki a könyvtárból, de legalább háromszor meghosszabbítottam, ami pedig legalább három hónapot jelent. Megérte – ez már azon is meglátszik, ahogy, amilyen formában ez a bejegyzés születik. Utánzásra érdemes, bár nehezen követhető az a stílus, amiben a könyv íródott, különösen az első része. A második mintha egy cseppet konvencionálisabb lenne: van történet, követhetőbb mondatszerkezetek, kevesebb “édesapám”, és többségük azonos. Megmagyarázni nem tudom, de a Harmonia az utóbbi időben annyira meghatározó volt az olvasmányaimban, hogy már furcsa, ahogy ma délután nem azt, hanem Kiplingtől a Kimet folytattam. Kíváncsi vagyok, hogy majd a Javított kiadás vagy a Semmi művészet is megragad-e így. Szerintem akárkinek, akinek van mersze hozzá, érdemes hozzáfogni. Befejezni úgyis csak akkor tudja majd, ha komolyan gondolta – ez nem az a szombat esti ponyva (itt a ponyván van a hangsúly).
Irigykedős nap
Olvasok jó esti bulikról, olvasok hatalmas lanpartykról (most rágtam át magam az elmúlt négy nap feedjein), és rémülten konstatálom, hogy irigykedek. Bár lehet, hogy nem is ez a legjobb szó, de mindenképp szívesen átéltem volna ezt én is. Csak itt ilyenre nincs mód. Vagy ha van, az engem messze elkerül. Az aurea mediocretas hátrányai, ugye… Legyen inkább carpe diem?
Need For Speed 3
Emlékszem még hét-nyolc éve ez volt az egyik első játék, amit kipróbáltam. Nagyon tetszett. Reggel, mielőtt suliba mentem (akkor még általánosba) mindig lenyomtam egy menetet, és az ragadt meg bennem belőle, hogy ez az autósjáték. Maradandó. Hogy jött akkor most elő? Úgy, hogy itt a városban most utat építenek, és az egyik szakasz nagyon ismerős volt az NFS3-ból. Nagyon. Sajnos a játék már nincs meg, hogy onnan lophassak képet, így a netről tettem: ez volt, ami még a legközelebb állt az emlékeimhez – ez az a rész, hogy ha itt az ember visszamegy a kanyar elé (ami a hátunk mögött van) akkor látja azt, amit én minden görkorizásnál (vagy néha bringázásnál, bár bringával ritkán járok arra – és igen, ennyire emlékszem rá, ezért mondtam, hogy mély nyomot hagyott bennem). Ím.
Mász(kál)
Most így hajnalban nekiugrok, és végigolvasom azt a nagyjából háromszázötven olvasatlan új hírt és/vagy bejegyzést, ami az elmúlt sok napban, amióta nem olvasok feedeket, felgyülemlett. Némelyiket persze már láttam korábban, viszont nem kommentáltam még semmit. Majd most.
Hibajavítás
A tegnap este nem éppen úgy sült el, ahogy terveztem (ld. előző bejegyzés), de ma következetesen végig fogom vinni a terveimet, kivéve a kivételek. A tervek pedig úgy hangzanak, hogy beülök a hintaszékbe, és kiolvasom a Harmonia Caelestist, lehetőleg egy ültő helyemben. Nyilván lesz közben néhány más apróság is, de ettől most eltekinthetünk. Közben átküldök néhány kémprogram- és hasonló kártevő-ellenőrző programot a gépemen, csak a biztonság kedvéért – de ezzel legalább nem kell foglalkozni: elindul és megy magától.
Egér
Méghozzá mérgezett. Ma egész nap úgy rohangáltam, mint az a szegény rágcsáló a kalickájában. A tegnap esti követségi e-mail egy kicsit megváltoztatta a mai programomat, de nem lett az végül olyan rossz, mint amilyen lehetett volna. Reggel azzal nyitottam, hogy fölhívtam az illetékest, hogy mégis hogy mikor s mit, aztán spuri a suliba (ahol éppen sportnap és főzőverseny (!) volt). Megszereztem az utóbbi három évi iskolai bizonyítványom másolatát (valami csoda folytán már az ideit is lefénymásolták, bár meglepetést nem okozott), majd irány a megfelelő ipari egység, hogy csináltassak (mint a villám) négy igazolványképet. Na a villámból az lett, hogy a végére, ha kevésbé higgadt természet lennék, már a villámot kívántam volna, hogy a fényképész hölgy fejébe bele találjon csapni. Hogy mit lehet egy fénykép kinyomtatásával vagy negyed órát szerencsétlenkedni, az nekem mostanáig rejtély – bár az ő reakcióit látva neki is az volt. Aztán irány a művház, ahol unokaöcsém ballagási ünnepélye zajlott (általánosból távozik a kis drága), és itt váltunk délutánba.
Hajjaj
A mai napom nagyon tartalmasan telt el, délelőtt nem csináltam semmi lényegit, délután meg magyar tételeket tanultam (legalábbis elolvastam vagy tizet), Harmonia Caelestist olvastam, most írok egy bejegyzést, aztán filmet nézek (valószínűleg a Rebuild of Evangelion lesz). Viszont most este kaptam egy olyan e-mailt, amitől kirázott a hideg: a japán nagykövetségről küldték, hogy hiányzik “néhány” dokumentum a jelentkezésemből. Hoppá, hát nem átsiklottam egy félreeső információs lap utolsó oldalán felsorolt dokumentumlistán? Így hát holnap rohangálni fogok, nem is keveset. Reggel persze telefonnal indítok, mert mondjuk az orvosi igazolásomból nincs példányom (alap hiba, tudom), így néhány kérdéssel fogom megtámadni rögtön hajnali kilenc körül a távbeszélőt. Ráadásul holnap lesz unokaöcsém ballagása (általánosból), csak hogy még zsúfoltabb legyen a program. A fene a dokumentumokba. Persze én voltam a hülye… Miért nem adtam be már májusban…
Észak
Kitaláltam, hogy valahova északra kéne majd költözni, ha egyszer eljön az ideje, hogy megtelepedjek. Sokára lesz az még, de én szeretem tervezgetni a jövőt, leginkább a sajátomat (bár azért a világnak is el tudnék képzelni valamilyen, a jelenleginél elviselhetőbb fejlődési irányt). Az életemet teljesen kötetlenül fogom élni – azt teszem, amit éppen jónak látok: erre az ihletést a német lektorunk adta meg, aki úgy váltogatta a szakmákat, mint jobb érzésű ember az alsóneműjét (filozófiából diplomázott, katonatiszt, nyelvtanár, meg még ki tudja mi minden).
Tegnap elküldetett a jelentkezésem a japán egyetemi alapképzés ösztöndíjra (egy kis SEO nem árt, hogy megtaláljanak, akik hasonló gondolatokat érlelnek), így ha oda fölvesznek, meglesz az első ugrásom: japán egyetem. Három “szakot” kellett megjelölni, de erről már írtam… nekem a kereskedelem és a politika az érdekes, mert tetszik az utazó kereskedő élete, és talán ha tanulok politikát és közgazdaságtant, lesz egy kis esélyem jobbá tenni ezt a világot (minden esetre több, mint ezek nélkül). Majd aztán ha meguntam a kereskedelem és a politika viharos életmódját, szerzek valami tanári diplomát, és elmegyek valahova messzire tanítani – vagy ha nem is tanárként, de mindenképp valami csöndes életmód kereteiben elvonulok északra (csak néhány ötlet): Hokkaidō, Finnország, a Spitsbergák, Kanada vagy valami hasonló. Esetleg még a hasonlóan szélsőséges dél is szóba jöhet, vagy valami magashegység (Andok, Nepál, Új-Zéland). De messze van az még…
Download Day 2008
Jövő kedden pedig majd tessék bőszen töltögetni a FireFox 3-at, hogy meglegyen majd a világrekord – kíváncsi vagyok, mennyi lesz, ha sikerül, még a nagyságrendet sem tudom igazából felmérni. Az FF3 elmondások szerint nagyon jó lesz, én csak egy korai bétát próbáltam ki anno, és már az is tetszett. Érdemes mindenképp átváltani, főleg, ha valaki Internet Explorert használ – sok kellemetlenségtől megkímélné magát és a magamfajta weboldalgyártókat is (rémálom IE alá optimalizálni).
Esemény
Dobpergést! kérnék, ha lenne egy csepp esély is rá, hogy az elvonuló viharon és a tovazúgó kocsikon kívül bármi is dübörögjön erre. Ma tartalmas napom volt. Reggel nem csináltam semmit, és elég kóma is voltam – ezt mutatja az előző bejegyzés szövegezése. Azóta viszont változott a helyzet. Délután (szó szerint hamar dél után) bementem a suliba (valószínűleg életemben utoljára) kajálni – szerencsére a konyhásnénik megadták a módját, és az utolsó vacsora ebéd csilisbab volt, amit egyszerűen nagyszerűre csinálnak a menzán – bár ez a mostani mintha egy kicsivel levesebb lett volna, de így is jó volt. Nagyon. Anyukám meggyőződése volt, hogy (főleg mivel az utóbbi két hónapban ingyenélő módra jártunk a menzára hetente legalább-legfeljebb kétszer) illenék valahogy megköszönni nekik a hat évi kosztot, így összerakott valami kis csomagot, amit át is adtunk, ketten a nagy ingyenélők. Így utolsó alkalommal még volt képem és bár ingyen ettem, még repetát is kértem – és kaptam. Két adag csili, nyamm…
