Tag: magyar

Üsd amíg még meleg

Ünnepélyesen bejelentem, a mai nappal nekifogok a szóbeli érettségikre való tanuláshoz. A tételek java elvileg hamarosan meglesz, már csak meg kell majd tanulni őket, de ma azzal kezdek, hogy…

Na jó, elég az álságoskodásból. Elolvasom ma a maradékot a Harmonia Caelestisből, hogy ma, de legkésőbb holnap ki tudjam venni Örkény Egyperceseit a könyvtárból, mivel az tétel. Elolvasom, és azzal kész is (eddig csak azokat olvastam, amik benne vannak a szöveggyűjteményünkben) – aztán lehet továbblépni. Főleg a matekra kell majd koncentrálnom, mert hogy az emelt (minek, ó minek?), de szerintem ott is annyival letudom, hogy elolvasom, aztán másnap kipróbálom, hogy megjegyeztem-e.

Mindazonáltal… Ma eddig a legjelentősebb elfoglaltságom egy Slashdot hírhez kapcsolódott: a Fermilab kapott egy kódolt levelet, amit ki kellene bogozni. A vonalas bekezdésekből már sikerült értelmes szöveget kicsikarni (bár kétséges, hogy nincs-e még benne már is, a középsővel viszont nem jutottak semmire. Főleg ezzel foglalkoztam ma, a hex értékekkel és az előfordulási gyakorisággal is játszottam, de semmi lényegit nem találtam. Nem vagyok nagy kódtörő…

Viszont keresek jó tutorialt a “public key encryption” gyakorlati használatához.


Döntésképtelenség

Japán, megint. Június tizenhatodika a jelentkezési határidő az öt éves egyetemi képzés pályázatra, amit a MEXT hirdet. Gondolom egyértelmű, mi a kérdés: menni vagy nem menni?

Olvastam róla jót is, rosszat is… És éppen ezért nehéz: ha csak rosszat vagy csak jót hallottam volna róla, könnyű lenne dönteni – így viszont egy magamfajta döntésképtelen egyénnek ez azért egy kicsit meredek. Öt év tényleg nem az, amit az ember szívesen elpocsékolna valami olyanra, amit később élete legpocsékabb éveinek nevezne. Lássuk a tényeket: érdekel a hely; régebben oda meg vissza voltam, hogy kimehessek – azóta (gondolom egyértelmű) egy kicsit mérséklődött a helyzet (meg én is); egy hónapom van eldönteni, de jobb lenne minél hamarabb, hogy a vizsgákra fel tudjam ébreszteni igencsak szunnyadozó (és igencsak sekélyes) japántudásomat; ha kimennék, akkor nem informatikusnak, mint ahogy itthon jelentkeztem, hanem nemzetközi tanulmányokra (vagy valami hasonlóra), mert rájöttem közben, hogy az érdekel (jókor már, tudom – unokatesóm útja adta az ihletet) – ráadásul talán egy ilyen téren még könnyebben el is fogadnák a japán diplomát, mint mondjuk ha programozónak vagy tanárnak tanulok.


Nem tudom

Nem tudom, hogyan kéne nekifogni. Pontosabban mindig azt hiszem, hogy már megtaláltam a megfelelő módot, aztán kétezer sor kód után jövök rá, hogy az itt meg amott nem fog működni. Vagy szenvedek vele, hogy átírjam (és vagy csúnya lesz vagy nem, de inkább az első), vagy sztornózom az egészet és nulláról újrakezdem, megpróbálva kikerülni a korábbi buktatókat, vagy (és általában ezt szoktam elkövetni) hagyom a fenébe, néhanapján töröm rajta a fejem, de sosincs kedvem nekiállni és elvégezni a piszkos munkát. Mint gondolom egyértelmű, a blog fejlesztéséről beszélek. Ez az a tevékenység, aminek a kapcsán megtanultam PHP-t kódolni, de igaz ugyanez az álíltás akkor is, ha a tárgy helyén a JavaScript, a CSS vagy a szabványos XHTML áll. De mégsem tudtam soha normálisan befejezni — most tartok ott, hogy a harmadik nekifutást (ez a mostani változat, amit ti is láttok a második) csapom össze. Nincs türelmem nekifogni, összerendezni a különböző osztályok igényeit, nincs türelmem minden lehetséges biztonsági rést betömni, csak hogy aztán mindenki szabadon nyomkodhassa majd bele (minden kockázat nélkül) saját pluginjait a motorba. Tudom, kihívás és a többi, de könyörgöm, én nem metamorf vírust akarok írni, csak egy stabil (vagyis bugmentes), könnyen pluginezhető blogmotort…

Persze majd egyszer csak nekiállok, és átgyúrom az egészet, írok hozzá dokumentációt és ilyenek, de már unom. Már unom. Pedig úgy használnám már a már befejezett részeit: címkék (ja, hogy a podcast még ott sincs? ejnye)… Kitartást vennék, kilóra.


Hatás-ellenhatás

Rájöttem, hogy ha délelőtt (mint ma) olvasom a Harmonia Caelestist, abból semmi jó nem fog kisülni, különösen, ha a könyvtárban: elálmosít. Mondjuk még így is csak az átlagos (hajdanvolt iskolanapi) délutáni kóma mélységébe kerültem, de nem hiányzik ez most. A furcsa, hogyha (testileg) hulla fáradtan este ülök neki, akkor kellemesen még föl is pörget, ilyenkor meg úgy elfáraszt, mint máskor az, ha nyolc dögunalmas óra után még beültem a könyvtárba japánozni… Akkor voltam úgy, hogy kétbetűnként elaludtam (majdnem). Egyébként elkezdtem komolyabban dolgozni egy regényen – aztán ki tudja, lesz-e belőle valami. Már vagy háromba belekezdtem, igaz az még a “naiv ifjúság” idején volt, és minden tervezés nélkül spontán próbáltam meg nekifogni – tíz (gépelt) oldalnál természetesen nem jutottam sokkal tovább. Na majd most. Kreativitás-túltengésben szenvedek, amikor tanulnom kéne inkább. Kellemetlen (nem).


Ezredik

Tetszik az a hangulat, az a stílus, amit például ez a kép is sugároz – mellesleg egy ideje ez a (szégyellem, Windows) hátterem. Mivel ebbe is beleszerettem (jól), a blog következő verziója (már ha valaha elkészül) három “gyári” sablonnal fog indulni. Ez a sötét, sárgás-barnás antikvitás megfogott. Délelőtt (délelőtt-e még, ha tizenegykor kezdem és fél kettőig folytatom) ezért is dolgoztam az említett sablon szépítésén – ennek kapcsán megtanultam a Photoshop brush-ok használatát is (beletelt egynéhány percbe).

Szegény konyhásnéniknek meg meg kell szokniuk, hogy a frissen ballagott végzősök változatlanul bejárnak a menzára kajálni – ingyen van, egyrészt (koldulunk, és adnak is, mert jóban vagyunk), másrészt “social event”, társasági esemény. Csak már lehet, hogy tanulással is kéne foglalkozni, nem csak élvezni a “fene nagy jódolgunkat”…

Ami “élvezés” számomra nagyjából a Harmonia Caelestis olvasásában és a bringázásban merül ki – bár ma megvettem a májusi Galaktikát, mert valamelyik hír-forrásomban egy érdekes témával kapcsolatban említették: szerelembe lehet-e esni egy mesterséges intelligenciával? (A válasz (egy válasz) ott van tényleg, bár a kisregénynek csak a záró része van ebben a számban, a korábbiak értelemszerűen korábbiakban.)

Ezredik bejegyzésünket olvashatták, köszönjük a figyelmet (tessék észrevenni a felséges többest – enyhe irónia: még az (szerénytelenség ezt írni?) esetleges gratulációk elől is a többes szám mögé bújok; szeretjük is a jelentős eseményeket, meg nem is: ha várok rá… az bizonytalan, ha átélem, igen, ha már átéltem, nem, mert tudom, hogy lehetett volna jobban is; nem szabad ennyi Esterházy-t olvasnom egyszerre (ma úgy 150 oldal ment le), nincs rám (láthatólag) jó hatással).


Élet

Élni kéne már. Ősszel ütöm a tizenkilencet, és nem elég. Olyan, mintha egy gallon benzinre gyufát dobnának oxigénszegény környezetben. Ma például össze-vissza zúztam az önbizalmam: ki akartam bringázni Salgóra, de a somosi lejtőn rájöttem, hogy ez most így nem fog menni. Elkeserítő. De legalább a váltóm normálisan működik már.

Amikor visszaértem (merthogy azért a határig kimentem) még egy órát elkaptam egy filmből, amiről nem is tudtam, hogy olyan jó, amilyen. A címe Tükörálarc (MirrorMask, 2005), és valami hihetetlen szürreális, és legalább annyira tetszik. Kár, hogy tévé, és nem vettem föl. Így utólag egy kicsit az Avalonra (Avalon, 2001) emlékeztet – na annak volt még egy félelmetes hangulata; most hogy így leírtam: meg kéne nézni azt is megint. Valamelyik nap – tegnap vagy tegnapelőtt – láttam egy másik szintén nagyon érdekes filmből egy részt: ő volt a Bizonyítás (Proof, 2005). Filmnézés is lesz a nyáron, azt hiszem (már csak meg kell találni őket neten, vagy föl kell venni tévéből).


Bringa

Tegnap megnyitottam a bringás szezont. Igazából az első indítás még valamikor csütörtökön volt esedékes, amikor elvittem a bringámat, hogy a töklapos kerekeket felfújják nekem (igen, lusta vagyok fél órát pumpálni). Aztán tegnap meg ma nekiálltam és tekertem néhányat. Tegnap ki a Károlyiaknára és az Ipari Parkhoz, ami egy mindennapos táv (szokott volt lenni) nekem – most sem volt húzós, utána még elmentem görkorizni is egyet. Ma meg unokaöcsémmel kimentünk a maconkai víztározóhoz, ami visszafelé már sajnos egy cseppet nehéz volt neki, úgyhogy nem tudtuk tartani a 20 km/óra átlagot. Amúgy:

Károlyi-Ipari Park (nem pont ugyanaz az útvonal, de jobban nem tudtam megcsinálni):

Idő: 1:01; táv: 22,59 km; átlag (óra szerint): 22 km/óra; max. sebesség: 51,4 km/óra (Károlyiról lefelé)

Maconkai víztározó:

Idő: 1:55; táv: 37,5 km; átlag (ezek alapján): 19,5 km/óra (hüpp); max. sebesség: 49,8 km/óra (a tó előtti lejtőn)

A váltóm pedig megőrjít. Ráadásul minden meg van lazulva a bringámon. Kéne szerezni egy normális kulcskészletet…


Amorf Ördögök

Mostanában meglepően sokhelyütt találkozom az Amorf Ördögök utóhatásaival. Sajnos már csak utóhatások, ugyanis – nagy bánatomra – tavaly feloszlottak (igaz, legalább adtak egy koncertfelvételt ajándékba). Anno a zenekart bátyámékon keresztül ismertem meg: sógornőm nagyon odavolt a zenéjükért, és mihelyt meghallottam a Molylepke Minibárról a Mikor megmozdult a Föld című dalt, már én is.

Ki is tartott. Igaz, nem voltam annyira oda meg vissza az Amorf zenéért, hogy koncertjeikre kijárjak, de mindig kellemes felüdülést jelentett meghallgani Egy rajzolt heroindíler balladáját. Mostanában meg mindenhol belefutok… Péterfy Bori így, Péterfy Bori úgy, írja Mefi, írja Athina, aztán rövid utánajárás után kiderül, hogy az Erik Sumo Band, amiért egy barátom oda meg vissza van, szintén egy volt Amorfos projektje. Mindenhol ott vannak! Nem is bánom.

Mindazonáltal Péterfy Bori új albuma annyira nem lett fényes, mint ahogy azt sokan mondják – szerintem. Az első két szám, a Hajolj bele a hajamba és a Vámpír el vannak találva nagyon, de amikor most délután végighallgattam blogolvasás közben az albumot, más nem is mászott a fülembe. A Vámpír viszont tényleg addiktív.

És szerencsére megtartották a jó szokásukat, hogy teljes számokat töltenek föl Last.fm-re. Köszönjük. (Már csak az Amorf kiadatlanokat kéne valahogy megszerezni, és teljes lenne az öröm.)


Visszás

Csak nekem fucsa, ha a harmadikos történelemkönyvemben ilyenek állnak?

A reakciós monarchiák a “nyájas zsarnokság” képmutató világát teremtették meg. Atyai jóakaratról papoltak.

Závodszky Géza – Történelem III

Valahogy taszít, ha egy elvileg objektív tankönyvben ennyire agresszív dolgok vannak leírva – mert még egy kommunista propagandában, vagy egy a hetvenes években íródott filozófiakönyvtől hagyján, hogy ilyenek vannak benne – de ez a könyv nem akkor készült: 1999-es adatokra is hivatkoznak a kolofonban.


Ciki

Böngészgetés közben a zoom.hu-n találtam egy érdekes hírt: jövő januártól Szlovákia is euró-zóna lesz. Ez aztán bele fog taposni a nagymagyar büszkeségbe, van egy olyan sanda gyanúm. Meg úgy egyáltalán a magyar politika népszerűségébe – ez utóbbit nagyon remélem. Ráférne egy jó kis reform. Vajon itt a sarki kisboltban mikor fogok euróval fizetni? Félek, hogy még a diplomaosztóm után se.