Tegnap pedig nagyon nem volt jó (hát még ma), ugyanis valami embertelenül berúgtam. Elvileg Sors szülinapját ünnepeltük, de a vége az lett, hogy ma reggel mesélték el nekem, hogy miképp értem haza. Meg úgy egyáltalán, a tegnap délután eseményeit. Nem szeretem ezt.
Sablon, de ha kérdeznék, hogy vagyok, azt mondanám: “szarul de büszkén”. És itt a “büszke” nem arra vonatkozik, hogy büszke vagyok a tegnapi termésre. Hanem embernek érzem magam. Hülyeséget csináltam, szenvedek érte, megérdemlem. Sokkal rosszabb lenne, ha nem lenne semmi következménye.
Egyébként. Ma volt irodalomverseny, a Nyugat indulásának századik évfordulója alkalmából. Lehet képzelni, hogy mennyit készültem rá tegnap – bár ma elolvastam Babits életrajzát, de azért ez egy másik nagyságrend volt. Minden esetre, nagy meglepetésünkre, nyolc csapat közül csak fél ponttal maradtunk le a dobogóról, ami nagyon jó eredmény. Szerintem.
Holnapra pedig még meg kell írnom egy esszét a kanti tiszta ész és az empirikus gondolkodás viszonyáról. Meg ki kell szótáraznom egy hatalmas kupac filozófiai fogalmat. Meg tanulni kéne németre is, mert elvileg számonkérés lesz. Meg nyelvtanból is meg kéne tanulni négy tételt, mert abból is kérdezni fognak. Hajaj.
