Valahogy ezt sem érzem olyan jónak, pedig ráadásul magamnak találtam ki. Nem megy ez nekem mostanában… Azért hátha van benne néhány érdekes, értékes gondolat, valahol a mélyben. Véleményt, továbbgondolást, kritikát szívesen fogadok.
A szabadság fogalmának értelmezése az egyén léthelyzete szempontjából
Egy esszé, amit meg kellett írnom. Nem lett sajnos olyan jó, de az egyéni léthelyzetek feltárásához úgy tűnik, még nincs elég élettapasztalatom.
Fél
Elolvastam egy részt egy könyvből, amit még tavaly ősszel vettünk Párizsban – mivel nem tudok franciául, a könyv is angol. Tetszik, bár beindulni igazából csak most fog, de ennek még nem fogok neki, előbb megírok egy filozófiai esszét (legalább négyet le kell tudnom jövő szerdáig, és a négyből egy mindenképp keddre marad, mert a neo-pozitivizmus módszereinek a könyvtárban kell utánanéznem majd), aztán – mivel nem valószínű, hogy fürgén végeznék vele – még egy családi Trivial Pursuit játszma is beleférhetne. Jó az a játék.
Death Note
Ma megnéztem a Death Note még (már nem) hátralevő tíz részét. Hihetetlen ez a sorozat, és ezt komolyan mondom. Voltak benne részek, persze, amik annyira nem tetszettek, itt-ott (ha jól rémlik, valahol a 20. környékén) pár rész erejéig “ellaposodik” – nagyjából semmi nem történik, látványosan (és szigorúan csak látványosan!). Egyébként pedig félelmetesen izgalmas, nagyon szépen rajzolt, jó zenékkel és szinkronszínészekkel megáldott akció-lélektani-krimi-horror-kaland anime. Nagyjából. Kis csipet humorral (ebből tényleg kevés van, de nem hiányzik), egy kis őrülettel, egy kis istenkedéssel és néhány igazi istennel.
4. NÉPESSÉG: Nulla
Az Univerzum – néhány tény, amelynek ismerete megkönnyíti benne az életet:…
Beszűkültség
Már a gondolat is borzongató. Az utóbbi időben (konkrétan amióta hazaértem amerikából) főleg prog-zenéket hallgattam, nem részletezem, sokat. Aztán most, ahogy már a Last.fm zabálja a hallgatmányaimat, újra beraktam a Winamp listára a vegyesgyűjteményt (tehát az egész Zene (F:) meghajtót), és félig-meddig meglepve tapasztalom, hogy nem viccből vannak ezek a zenék a gépen. Tényleg jók.
Az is mulatságos volt, hogy amikor Younha oldalát olvasgattam, a hasonló zenészek közül kivételesen mindet ismertem. Még mulatságosabb volt, hogy mindegyiküket (Younha-hoz hasonlóan) anime, főleg Naruto és Bleach zenéik miatt ismerem (főcím és záródalok, ugye).
A Wackorhoz pedig valaki beírta stílusnak, hogy matek-metál. LOL.
Édes Anna
Ma kikértem a családi könyvtárból a Kosztolányi-féle Édes Annát. Kinyitom, az első cím: Kun Béla elrepül. Miért vicces? Osztályunkban nagy (alkesz) sláger a “De szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni” kezdetű nóta…
Nyugi
Nem kell izgulni, két éve minden kódom védve van SQL támadások ellen, hiába is próbálkozol. Te, “én”. (Vagy lehet, hogy ez nem támadás, csak egyszerűen ennyi telik tőled?)
Eddig nem értettem
Hogy írhatta azt Rowling az ötödik Potter regénybe, hogy a Szent Mungo karácsonykor a családi veszekedések sérültjeivel van tele. Hát most már értem.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音
七大陸最高峰チャレンジ