Böngészgetés közben a zoom.hu-n találtam egy érdekes hírt: jövő januártól Szlovákia is euró-zóna lesz. Ez aztán bele fog taposni a nagymagyar büszkeségbe, van egy olyan sanda gyanúm. Meg úgy egyáltalán a magyar politika népszerűségébe – ez utóbbit nagyon remélem. Ráférne egy jó kis reform. Vajon itt a sarki kisboltban mikor fogok euróval fizetni? Félek, hogy még a diplomaosztóm után se.

Néha tudok mulatni azon a mérhetetlen demagógián – és mellesleg kiváló retorikán – amit a politikusok művelnek napjainkban. Az egy gond, hogy van, aki ezeket komolyan veszi, és nem képes kritikusan, az eszével hallgatni a beszédeket. Nem mondom, hogy ezek az emberek buták, de az tény, hogy belőlük lesznek aztán a “gyurcsánytakaroggy” és “monnyonle” össz-szókinccsel bíró, végtelenül szimpatikus tüntetők. Néha elgondolkozom, hogy vajon ezek az emberek, akik így bolondítják a népet – akár jobbos, akár balos – maguk hiszik-e, amit mondanak, vagy tisztában vannak vele, hogy milyen hatása van a szövegüknek. Van néhány, akik szerintem biztosan tudják, mit csinálnak – a két pártvezér biztosan. A többiről nem vagyok meggyőződve – némelyik meg biztosan csak szajkózza, amit az okosok a szájába adtak.

Most kivételesen érdekel, ami a tévében megy: a biztosítóreformot tárgyalják a drága vezetők. Viszont annyira azért nem fontos, hogy emiatt ne tudjak semmi hasznos munkát végezni mellette – merthát én már csak ilyen sztahanovista vagyok – , ezért megkerestem az MTV2 online adását (reménykedtem, hogy a rádió nyomán a tévének is van ilyen, és szerencsére van). Így most a Winampból az szól, míg én itt írom a blogot. Néha ránézek, hogy kinek is van ilyen vicces hangja. Most mondjuk egy olyan politikuson mulatok, aki ülőhelyéből következően nyilván nagyon ellenezné a kommunizmus maradványainak megtartását, ehhez képest nagyon bátran követeli, hogy ne legyen piacalapú a biztosítás, hanem maradjon állami monopólium. Segond. Várnak a blog-osztályok (majdnem hadosztály).

Meguntam, mostmár hivatalosan is bejelentem. Akik esetleg nem kedvelnek, nem kell örülni, nem az életemet, csak ezt az idétlen politikai helyzetet, ami ebben az országban az utóbbi időben létrejött.

Eddig még úgy-ahogy egyetértettem valamelyik oldallal néhány megnyilvánulásában, de mostmár teljesen úgy gondolom, hogy egyik rosszabb, mint a másik. A Gyurcsány-dal próbául vicces, de azért ilyet sem feltétlenül kéne.

Halvány hupilila fogalmam sincs, hogy én hivatalosan milyen politikai irányzathoz tartozok, de talán leginkább a teljesen értelmetlen “szélsőségesen mérsékelt” illene rám…

Csütörtökön, amikor suliban beszéltem erről valakivel, aki következetesen mindig hangsúlyozta, hogy ő mennyire független (ami valószínűleg úgy is van), valamiért még nem tudtam ezzel teljesen azonosulni, de azóta már teljesen. Valami elszakadt. Belefáradtam, hogy egy hete folyton azt kell hallgatnom, hogy az értelmesnek tartott emberek hogy verik szét a városokat. Nem igazán érdekelnek a tüntetők, tüntessetek csak… vagy lemond Gyurcsány papa, vagy nem, de ti úgyis haza fogtok menni. Az meg, hogy lemondjon-e? Szerintem igen. Nem azért, mert húdenagybaj lenne az a beszéd. Megeshet mindenkivel, hogy hülyeséget mond. Még vele is, bár az ő pozíciójában egy kicsit kellemetlenebb. De le kéne már csillapítani az embereket. Igaz, az embereknek meg ideje lenne felfogni, hogy a megszorításokra szükség van. Vagy ha nincs is, nagy valószínűséggel úgyis el fogják fogadni őket.

Rendben, fogadják el, legyen két évig több az adó meg minden, tegyék rendbe az országot, aztán fogják be. Ha nem teszik rendbe, viszont… akkor tényleg vér fog folyni. És az nem az enyém lesz.

Gondolkozok rajta, hogy fogom magam és kiköltözök valamelyik skót szigetecskére, egy csendes kis tanyára, ahol csak víz, villany meg egy műholdvevő van beépítve, megírom a könyvemet, megtanulok 50 nyelven, bevonatozok havonta egyszer egy jó angol egyetemre, szerzek pár diplomát és csendesen megélek valahogy. Vagy nem. Akkor elmegyek sarkkutatónak vagy volkanológusnak.