Tag: travel

Oszakai akvárium

Két szláv csajjal mentem Oszakába városnézni. Végül a part közelében kötöttünk ki (a kikötőben?), a nagy akváriumnál. Voltam már párszor ilyen helyeken, Pesten, Chicagoban, meg még biztos máshol is, a lényeg hogy az akvárium akárhol van és akármekkora, csak akvárium marad. Vagyis vízi állatok úsznak-száradnak a parton, nagyjából fél méter vastag üvegfalak mögött. Itt az oszakaiban volt két hatalmas és egy kisebb cetcápa is, tényleg nagyok. Meg a csendes óceáni tűzgyűrű környékéről mindenhonnan mindenféle állatok, a különféle fókáktól és pingvinektől a trópusi leguánokig és poén apró majmokig (bár azok már nem épp vízi állatok, ebbe ne menjünk bele).

Aztán az antikvárium tőszomszédságában lévő óriáskerékre is felültünk. Nagyon jól be lehetett látni a várost, pontosabban a környező hegyekig mindent. Aztán az is kiderült, hogy ez valójában a világ legnagyobb óriáskereke volt – de én nem igazán éreztem, hogy hűde nagyon magasan volnánk.

A lányok csináltak sok fotót, én úgyhogy inkább nem is szórakoztam a telefonos fotózással. Majd Facebookon tessék figyelni.

Utána még vettem gépházat is hazavonatoztam.

Sok séta

Ez volt a mai napom. Meg egy magamat meghazudtoló korai kelés. Valamikor kettő körül lehetett, amikor elaludtam, ehhez képest már fél hatkor csörgött az órám, hatkor már talpra is álltam, elértem pont azt a vonatot, amit kinéztem, és mentem a halpiacra. Nem feltétlen ipari mennyiségben bevásárolni, csak turistáskodni.

Amúgy pedig herótom van a turistáktól, a temetőszökevény tatáktól a Canon 5D-ikkel (meg amúgy is zavar, hogy divat lett a DSLR, így már inkább veszek filmeset), a zászlóval rohangáló, szörnyű akcentussal betanult szöveget oktató idegenvezetők után sorakozó birkáktól, meg a boltosoktól, akik biztos ami biztos “angolul” válaszolnak, hiába szólok hozzájuk japánul.

Odaértem hét előtt, és körülmászkáltam. Próbáltam lehetőleg nem útban lenni (ami elég nehéz ott, főleg reggel), ellentétben a jenkisatöbbikkel akik szemrebbenés nélkül álltak sorba az út közepén egy tripla árú szusiért. Én inkább tengeri donburit ettem, olcsóbb is (bár még így is a Sukiya ötszöröse), több is, finom is. Volt rajta minden, kaviár, annyi hal, hogy magyarul se tudom valószínűleg mind nevét, a kis rákot ki kellett szopogatni a fejéből, tehát extrém, de megérte.


Woke up around nine, constantly fell back asleep until noon, managed to get up, and headed off for Asakusa. I’ve been there one before by bike, but that time i didn’t really have time for sightseeing, just bought souvenirs for home people and hurried home. This time i got there in a normal time, and what’s a big difference, by train (after having a good sandwich and a very 薄い (weak?) coffee in a coffee shop the name of which i always read “Outdoor”). I had a bit of trouble finding Kaminarimon, thanks to totally clear road signs, but i got there, rushed past the souvenir stands before i get tempted to buy some useless junk, and headed for the temple. Made a bunch of photos, managed to scare a japanese family by asking them how to read the name of a saint or god or however those things are called, and was asked by a spanish(speaking) family to let the kids take a photo with me. I’ve seen and heard a monk chant a mantra, one that i actually know from a japanese traditional music collection i got from someone.

After that i met up with the others at Shibuya, had thai “lunch”, and went for karaoke until ten. That’s my today. Maybe after shower i’ll play a dota in my room against the computer. Or just go to sleep early and actually go to the Tsukiji fish market tomorrow morning…

Shinjuku area, first impressions

Earlier i hardly came to Shinjuku, reason for which is that Shibuya was (is) much more friendly, everything is easy to find there, and it has a y in its name, which is cool. I had no idea what kind of place my hotel will be in for this three days, but it turned out to be quite nice. It’s a bit difficult to navigate in the tiny streets surrounding it, but i managed to find it thanks to online maps.

I arrived, dropped my stuff, went for an atm, because you have to pay in advance, had a bit tasteless curry lunch at a nearby indian restaurant watching the Osaka sumo championship (i think Osaka, i guess championship), turned on music and had a “little nap”. That was around four pm, and i got up at around ten. Not the best thing, because though i have slept four hours altogether in the past few days, now i’m sure i won’t be sleeping anytime soon, although it’s already over midnight. And i went for a walk.

Already when i arrived it was apparent that this is some kind of korean district. All the shops have signs in korean as well, every restaurant is either korean or yakiniku (with the exception of three thai restaurants), which is probably also for koreans, and even the hotel has all the information and signs in korean too. I found a Don Quijote department store as well, i’ll finally have the opportunity to check it out (never been to the one near the university). Then had a turn, and forgetting where i am, headed straight towards Shinjuku.

It was at first strange that after one or two dark and quiet streets suddenly restaurants and bars (most having guys instead of girls on their advertisements, if you get what i mean) started popping up. Wondering just a second i realised that i know where i am, though not necessarily happy about it: the middle of Kabuki-cho, often named the red light district of Tokyo. Until i got out on the Shinjuku side (where there were visibly more girls on the adverts), i was invited pretty enthusiastically to a “massage” salon, a black guy tried to shake my hand (“hey yo Babylon soldier”, first time someone called me that, and though in spite of my hair, i’m not a rastafarian believer, i know what that means and to be honest, it filled me with pride, being called that) all the way to a “good bar”, soon after another offered a place with “really good japanese girls”.

At Shinjuku station the Starbucks’ were already closed, though i’dve liked to have a cocoa-like something. Ended up in a McDonalds, cheap dinner and headed back–this time for security’s sake (it was already almost midnight) by train. Found the hotel and here i am.


Saturday i woke up late, as usual. And decided to do something interesting, for a change. I googled a bit, and found a few good guides for sightseeing Tokyo. I checked the interesting places on the map, decided on a best possible route, and set off. I started at the Yasukuni shrine, best known as the memorial place for all the japanese soldiers fallen. It’s close to the park where we were watching flowers last spring. It’s a shinto shrine with all there is to that word, torii, small other shrines hidden in the shades of trees, people praying, shrine maidens (first time i’ve seen the traditional red and white outfit outside of Inuyasha), though i couldn’t find the list of the fallen, which would’ve been interesting. After that i went to Shibuya, bought myself something in a sport shop, and walked off on the Aoyama ave, among all those fancy shops, all the way to Omotesando, where i turned my way towards the Roppongi Hills. I walked in small streets, in an apparently insanely rich environment (Ferrari and Porsche weren’t surprising), Nishi-Azabu (you know that, right?), and stumbled upon an antiquities shop. It had plenty of toy bears, i thought i’d buy one for my gran, but the cheapest one was 30 thousand yen (from sometime mid-20th century, which isn’t all that old). True, it had nobility walking sticks, and even pottery from 1600 BC (i didn’t dare ask the price of that). Soon later i arrived at Roppongi Hills, realised i’ve been close by before. Went up the tower, first to the sky deck, then the two exhibitions there. A guy, certain 小松原智史 was drawing the picture right there.

The day

The relief to my panic came when my senpai texted me that our games will be much later, hers being first at earliest two pm. So i luckily got there on time, roughly one hour after the agreed time… Still i had much much time to sit and watch people playing, the whole sports hall was full of pingpong tables—at least the main floor.

I was still reading Twilight (except when i could no longer concentrate enough) when the announcer called my name for the game, which lasted way shorter than i wanted it to. Apparently i wasn’t in any appropriate mental state for a table tennis game, and that showed in the three-four missed serves each set, the stupid mistakes and the scores of course.

It was around four that we finished, and with Sasaki senpai we set off together. Kobayashi senpai was going some other way, but i was going to Kamakura (though the sun was already setting, i wanted to give it a try), and Sasaki senpai lives that way. I tried to make many photos in Kamakura, though i couldn’t get to the big Buddha statue of our spring term memorised silly conversations, because the temple it’s at was already closed that time. Still i walked around, made many photos with the built-in camera of my phone (just so you don’t expect any special quality), had one more coffee in the local Starbucks, because it was only 100 yen (second one the day, this time home blend), some really bad tasting nuts (ginnan or something like that) (the reason why i’m not going to write about the coffee, i couldn’t really feel its taste properly) from a stand near a temple, and set off home.

Miért nem volt jó utazni?

Eleve rosszul indult. Sokan voltak a buszon, amivel vasárnap este mentem Budapestre (17:40-es amúgy), de szerencsére azért minden csomagom befért. Aztán felszálltam és jött a vicces párbeszéd, amit még decemberben hazafelé játszottam el egyszer a sofőrrel, és akkor működött. (Kulcsszó: akkor.) “Csak külföldi diákom van, elfogadja?” (Természetesen csak a bevándorlókártyám volt nálam, ellenőrzés esetére, de ellenőr legyen a talpán aki megmondja, mi az.) A vége az lett, hogy diákáron ültem jegy nélkül – amit aztán az ellenőr nem értékelt. (Ilyen az én szerencsém.) Persze utána a sofőr is azt mondta, hogy nincs gáz, meg elkértem egy ismerőstől a jegyét volt is jegyem, csak nem találtam arra az esetre, ha mégis jönnének a behajtók (hatezeré’, höh). Utána kipotyáztam kibumliztam BKV-val Budaörsre bátyámékhoz. Közben a Stadionoktól a Blaháig a buszon egy cigánygyerekkel beszélgettem, aki nagyon nagy füvesnek állította be magát (“tizenöt centis dzsók”, satöbbi), csak valamiért valami Bob Merlint emlegetett folyton (nekem is beletelt vagy három említésbe mire leesett, hogy kiről beszél).

Nagy utazás

Nem vagyok Presser, nagyon nem, de a hétvégén a pingpongklubbal “elugrottunk” Oszakába. Péntek este indultunk, ami csak azért volt egy kicsit problémás, mert akkor volt Rado szülinapi bulija is. Viszont szerencsére késő éjszakai busszal mentünk, ami azt jelenti, hogy tizenegykor volt találkozó, és akkor még bőven volt idő indulásig. Így hát este volt módom többé-kevésbé kényelmesen bepakolni, rendet rakni és még a buliban is elverhettem több, mint két órát (kellemesen, amint azt egyes nagy sikerű, igen félreérthető fényképek is jelzik). Aztán irány Shinjuku, majd a busszal reggel nyolc körül érkeztünk Oszakába. (Nem vagyok következetes az átírásokkal, nem érdekel.) Az ottani egyetemig még utazgattunk egy ideig, de tizenegykor már játszottunk. (Mellesleg az a környék nem egyszerűen világvégefalva hangulatú, teljesen a semmi közepén, építkezések mindenhol.) Persze kikaptam mint a huzat, kivéve amikor szorosan, de jó volt, megérte. Délután elmentünk az Oszaka-toronyhoz vagy hogy hívják azt – itt esett le, hogy arról a környékről volt kép a most már majd’ harminc éves otthoni japánkönyvemben, és még mindig ugyanúgy néz ki. Nagyon otthonos hangulat, ugyanaz a lepukkant világ, mintha húsz éve megállt volna az idő. Este egy jó kis helyen éltünk társasági életet. (Meg találtam “Web designing” magazint, persze hogy megvettem.) A hotel meglepett, még borotva is volt (bár nem használtam, Oota senpai sikeresen felcakkozta vele a fejét, huszon-egynéhány évesen használt először nem-elektromos borotvát). Kicsit rossz időben indultunk Kiotóba, ahol volt hangulatvonatozás, eső, ebéd, empíriókriticizmus egymilliópicikrisztus ezer buddhaszobor meg út vissza Oszakába a csomagokért. Szereztem jegyet a sinkanszenre és este fél tíz körül már Tokióban voltam. Végigaludtam, nagyjából, mind a két és fél órát. 以上。

The trip

It was a great trip, and not induced by any hallucinogens. We left soon after nine yesterday in the morning, and got to Yamato, Yamanashi (大和, 山梨県) before noon. Our room was guys-only (too bad), and huge, divided into three parts. After lunch we went hiking into the mountains. It’s beautiful, felt so much like home with the mountains, forest and river… It was funny that the river had some kind of metal in it, so it’s not drinkable, just i didn’t know that before drinking two handfuls of it… Please attend my funeral (joking). After that we had a program where i made a wooden photo stand.

In the evening we had a campfire event, with guitars, singing and dancing, then a kanji game-something, and that was it. Of course i had to jump over the fire, even if it was already dying then. From then on, we were playing games, first in the cafeteria then in our room, mostly cards, then from some time very late, in the common room. I went to sleep around five, but i had to wake up before 6:30 for a meditation. I set my phone to six, but i didn’t wake up when the alarm went off (meaning i was sleeping pretty deep), so i was close to being late when i woke up around 6:25 by myself. The meditation was not exactly how i expected, first it was very short. I think that the time we actually spent in silence was no more than ten minutes. Couldn’t really figure out any better solution than 42 in such a short time… Then we went to an elementary school, which was fun (unexpected), and after lunch once again we worked, the result of which is a wooden toy for me. Came back home, and here i am…


Négy nap, sok óra utazás és sok ezer jen elköltése után újra itt, újra egyben, újra kockulva a gép előtt, visszatértem Kyushu csodás világából. Mit kerestem ott? Rado barátom bolgár tánccsapata jött újra fellépni, és akkor nagyjából elmondtam az egészet. Péntek este nyolc után nem sokkal indult az elvileg éjszakai busz, amivel másnap reggelre (ismét elvileg) ott lettünk volna. Csak aztán közbeszólt valami, és a délelőtti érkezésből lett este hat… Hotel becsekk, aztán csapódás a bolgár bagázshoz. Sokat nem tudnak angolul, de még amikor bolgárul beszéltek is mindig volt valami halvány sejtésem egy-két elcsípett szóból hogy mi a téma és a vélemény. Mellesleg ennyi pálinkát (bár ők rakiának hívják) egy helyen még nem láttam, pláne elfogyni. Itt is sikerült valami rejtélyes módon első este megszerezni az értelmiségi jelzőt, Rado elmondása szerint azzal, hogy el tudtam olvasni a cigisdobozon a fenyegető szöveget. Megnéztük a fő fellépésüket is, azóta is a fülemben van az egyik népdal. Ja, meg a bazárban (merthogy volt az is ott a komplexumban) szereztem magamnak egy szájharmonikát, hogy aztán azzal kergessek mindenkit őrületbe a következő három napban. Volt szerencsém japán stílusú fürdőben főni, bolgár stílusú étteremben enni és nagyjából ennyi. Odafelé félútnál már kiolvastam az egy kötet mangát amit vittem magammal (oda- és visszaútra), úgyhogy visszafelé a biztonság kedvéért vettem még két kötet Fullmetal Alchemistet, persze azt már nem végeztem ki olyan gyorsan (meg az utazás is uszkve feleannyi idő volt). Azt hiszem, megérte, bár még nem hallottam a többiek beszámolóit az itteni eseményekről. Majd kiderül.