Tag: travel

Kína egy

Még szeptember legelején voltam Kínában, de most esett csak úgy, hogy írjak is róla. A beszámolóm rövid lesz és összefoglaló jellegű, a képek mind ott vannak Facebookon.

Tehát az egész azzal kezdődött, hogy indulás előtti nap el kellett volna mennem a vízumomért – viszont előző este értem haza Okinawáról és karaokézni is voltunk, úgyhogy nem igazán sikerült időben fölkelnem. Így igazán izgalmas lett a másnap, mert nem csak annyi volt, hogy irány a kikötő (Oszaka), hanem előtte irány a kínai követség és úgy odaérni időben. Azért a kikötőben is voltak izgalmak, mert rosszul írták (természetesen) a nevemet a jegyre, úgyhogy nem akaródzott nekik annyira odaadni.

A hajóút odafelé teljesen eseménytelen volt. A kínaiak a hajón hangosak és undorítóak (két percenként lehetett hallani, hogy valaki egy tüdőrevaló turhát szív torokra és köp ki “valahova”), nem mellesleg pedig a hajó személyzete alig tudott kínain kívül bármilyen nyelven (tekintve hogy a hajón sok volt a japán és akadt nem kevés külföldi is, ez furcsa). Ettől függetlenül jól telt, olvastam (Little Brothert, Study in Emeraldot, Smoke and Mirrorst), csomóztam (pénztárcabiztosító zsinórt zsebesek ellen) és rengeteg zenét hallgattam.


Okinawa, hatodik nap

A hatodik napom indult azzal a kora reggeli ébresztővel, amiről már írtam. Azért reggel hétkor még nem volt hangulatom fölkelni, úgyhogy aludtam még pár órát. Aztán a Yoshikás “srác” (nem tudom, hívhatom-e srácnak, mert azt hiszem, közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, de művész és nagyon hippi) elfuvarozott a Kouri-szigetre, ahova az igazi trópusikék tenger fölött ível át egy híd.


Okinawa, day five

After i woke up at Yoshika, i again headed off for the Chiraumi park. The day before i didn’t see any of the water shows or the aquarium, but this day too my first priority was to make it to the beach. I wanted to enjoy it as much as possible in that day, because i had no way to be sure that i’ll have any more good weather. The view was spectacular…


Okinawa, day seven – hitchhiking adventures

My day before the last at Okinawa was very adventurous. I woke up very early in the morning, packed my stuff and hoped to cross the bridge before it gets closed because of the typhoon. Left a thank-you note on the table and headed out. It started raining as soon as i set foot on the bridge, but i didn’t mind much since i had no illusions about making it back to Naha dry. I just had to get to the bus stop nearby and hope i’d get connections all the way. But it was raining hard, so i decided to give a try for hitchhiking to the nearest bus stop. Luckily enough, soon two surfer guys picked me up, and offered a ride not just to the next stop but all the way to Nago (where i had to change on the way to Motobu). In Nago i walked to the bus station (on the way making my usual ice coffee out of Via and having two onigiri for brunch (which, apparently, is a recognized english word)). This town seemed so… abandoned. I mean, there were people everywhere, but the overall impression was that it’s a dying town.


Okinawa, negyedik nap

A negyedik napom először is halovány másnapossággal indult, ami az előző estét tekintve annyira talán nem meglepő. Kijelentkeztem a szállóból és nekiindultam északra. Busszal. A buszpályaudvar felé út közben kiszúrtam egy információs pontot turistáknak, szereztem térképet meg egy japán srácot, aki hősiesen elbaktatott velem a McDonald’sba reggelizni aztán a buszhoz is. Azóta se tudom, mi vezette, de jót beszélgettünk.

A buszút Nahából Nagoba beletelt vagy három órába, aminek a javát végigaludtam, a maradékban pedig küzdöttem a hányingerrel. Sikerült gond nélkül odaérni, de ezzel az útnak még sehol nem volt vége. A célpont ugyanis a Chiraumi park volt, ami egyrészt egy akvárium, másrészt botanikus kert, harmadrészt szép fövenyes partja van. A nagoi buszpályaudvarom vártam vagy egy órát, ami közben rádöbbentem, hogy a japán stílusú vécének megvan az a nagy előnye, hogy nem kell ráülni, ergo hozzáérni – mert egy vidéki japán állomási vécé nem sokkal jobb, mint egy magyar… Még egy óra busz után megérkeztem a célhoz.

Kép erről a részről azért nincs, mert út közben (természetesen) lemerült a telefonom, úgyhogy nem tudtam fotózni se – se mást…


Third night, Okinawa, etc

I thought this night worths a separate post, it was really funny. I was staying at CamCam, where i returned after i finished my sightseeing trip. That was when i realised that my watch stopped sometime during the day, that’s why the sun was setting at two pm.

But of course when i realised that it’s six pm and not three, i suddenly got hungry. I didn’t feel like going to the same cheap place as the day before, so instead i headed for the main street to eat something with agu, the local pork. But after walking for like ten minutes there, and all restaurants were expensive and the advertisers on the street didn’t even try to invite me in, i got pissed and went to a small famiresu i passed on the way earlier.

I sat down to the great surprise of the owner-bartender and ordered the most filling-looking item from the menu (again to his great surprise that i could read the japanese menu). While i was eating friends of his dropped in and started drinking and talking. I didn’t leave (on intention) after finishing my meal, so it wasn’t long until i was part of the conversation too, and even got snacks and drinks (awamori-water 1:1 mix). It’s always astonishing how quickly japanese can get insanely drunk.


Okinawa, harmadik nap

Úgy döntöttem, hogy a harmadik napot nem a Nami-no-ue bícsen töltöm, hanem egy kicsit “várost” nézek. Nem annyira a várost, mert addigra szerintem már Naha javát láttam, hanem az egysínű egyik végállomásánál lévő Shuri várat. Anno annak idején ez volt a ryukyui királyság központja, és érezhetően több köze van az egész épületegyüttesnek a kínai hangulathoz mint a japánhoz.


Okinawa, day two

Not really separated from day one, but since unlike me the world around started a new day, i count it as such as well. I looked for a place to stay as i realised that i seriously needed some sleep. Not much luck. Using my phone’s net i managed to find a relatively cheap place hidden somewhere in the labyrinths of the tiny alleys of Naha, and i was looking at a streetmap at a crossing when a helpful japanese asked if he could help. He could.

I made it to the place, but it was like five in the morning, so of course i couldn’t check in.


Okinawa, here i come

… and two hours later i did close my door behind me and left for Okinawa, without forgetting anything–or if i did forget something, i forgot forgetting it. I parked my bicycle in front of the post office nearest to the station, where i was sure it wouldn’t be towed away, bought the usual entry ticket for the train, and got on the first express train towards Himeji (that’s where pretty much all the express trains are going from here in the direction of the Kansai cities).


Oszakai akvárium

Két szláv csajjal mentem Oszakába városnézni. Végül a part közelében kötöttünk ki (a kikötőben?), a nagy akváriumnál. Voltam már párszor ilyen helyeken, Pesten, Chicagoban, meg még biztos máshol is, a lényeg hogy az akvárium akárhol van és akármekkora, csak akvárium marad. Vagyis vízi állatok úsznak-száradnak a parton, nagyjából fél méter vastag üvegfalak mögött. Itt az oszakaiban volt két hatalmas és egy kisebb cetcápa is, tényleg nagyok. Meg a csendes óceáni tűzgyűrű környékéről mindenhonnan mindenféle állatok, a különféle fókáktól és pingvinektől a trópusi leguánokig és poén apró majmokig (bár azok már nem épp vízi állatok, ebbe ne menjünk bele).

Aztán az antikvárium tőszomszédságában lévő óriáskerékre is felültünk. Nagyon jól be lehetett látni a várost, pontosabban a környező hegyekig mindent. Aztán az is kiderült, hogy ez valójában a világ legnagyobb óriáskereke volt – de én nem igazán éreztem, hogy hűde nagyon magasan volnánk.

A lányok csináltak sok fotót, én úgyhogy inkább nem is szórakoztam a telefonos fotózással. Majd Facebookon tessék figyelni.

Utána még vettem gépházat is hazavonatoztam.