Se nem Popper Péter Gandolja, se nem Tolkien Gondorja. Inkább akkor már Micimackó (A. A. Milne). Úgyis tőle idéztem. Ugyanis holnap kapni fogok egy e-mailt, ami elég sok mindent el fog dönteni. Az Elte pályázatos címére küldtem egy levelet most, hogy az Erasmus csak első diplomájukért küzdőknek érhető-e el, avagy mindenkinek. Ezt azért fontos kideríteni, mert ha csak újoncoknak, akkor csak két év múlva megyek japánba. Mivel: az Erasmussal mindenképp ki akarok jutni valahova (mondjuk Barcelona, bár lényegében teljesen mindegy), és az idei pályázatról most már lekéstem (nem is vagyok még egyetemista), amit meg jövőre lehet majd pályázni az csak jövő télen indul be, így legalább két év (és inkább három), amíg meg tudom pályázni a japán egyetemet (öt év folyamatosan ott), mert az ráér (22 éves korig diploma nélkül bárki pályázhat), az Erasmus viszont (ez esetben) nem. A japános dolgot ugyanis nem lehet félbehagyni, nincs olyan, hogy hazajövök Erasmusra (bár lehet, hogy ott meg mondjuk Szingapúrba lehet fél évre cserediáknak menni), vagyis onnan diplomával jönnék haza. Viszont ha az Erasmusnak nincs ilyen megkötése, akkor nincs gond, kirepülök most japánba (már ha felvesznek, persze), aztán amikor ott végzek, itthon azonnal pályázok Erasmusra. Holnap kiderül.

Japán, megint. Június tizenhatodika a jelentkezési határidő az öt éves egyetemi képzés pályázatra, amit a MEXT hirdet. Gondolom egyértelmű, mi a kérdés: menni vagy nem menni?

Olvastam róla jót is, rosszat is… És éppen ezért nehéz: ha csak rosszat vagy csak jót hallottam volna róla, könnyű lenne dönteni – így viszont egy magamfajta döntésképtelen egyénnek ez azért egy kicsit meredek. Öt év tényleg nem az, amit az ember szívesen elpocsékolna valami olyanra, amit később élete legpocsékabb éveinek nevezne. Lássuk a tényeket: érdekel a hely; régebben oda meg vissza voltam, hogy kimehessek – azóta (gondolom egyértelmű) egy kicsit mérséklődött a helyzet (meg én is); egy hónapom van eldönteni, de jobb lenne minél hamarabb, hogy a vizsgákra fel tudjam ébreszteni igencsak szunnyadozó (és igencsak sekélyes) japántudásomat; ha kimennék, akkor nem informatikusnak, mint ahogy itthon jelentkeztem, hanem nemzetközi tanulmányokra (vagy valami hasonlóra), mert rájöttem közben, hogy az érdekel (jókor már, tudom – unokatesóm útja adta az ihletet) – ráadásul talán egy ilyen téren még könnyebben el is fogadnák a japán diplomát, mint mondjuk ha programozónak vagy tanárnak tanulok.