Month: June 2009

Ma

Reggel fölkeltem. Álmokból kávé, zuhany, reggeli és iskola lett. Tanultunk műveltető szerkezetet, hurrá. Azt hiszem innentől már tényleg csak új dolgok jönnek majd. A múlt heti fogalmazásomban a szokásos mennyiségű hiba lett. Délután tanultam, matekon és az azt követő egy órában nagyjából az idegösszeroppanás kerülgetett, mert egyszerűen nem bírtam sehogy se egy bizonyítással – aztán meg vertem a fejem a falba, amikor leesett, hogy tangens 180 fok nem egy, hanem nulla… (Mostanában kicsit rémisztő a tűréshatárom, nagyon gyakran leszek frusztrált, de még bírok vele. Alszok, alszok.)

Utána voltam focizni (előtte megettem a maradék Kit-Kateket, mert egyszerűen nem maradt semmi energiám), élveztem is, aztán lezuhanyoztam és punnyadtam egy cseppet, átolvastam, félig-meddig megtanultam a holnapi kanjikat, csináltam gyümölcssalátát, ami iszonyat sok lett, nehéz volt mind megenni, de elpusztítottam – és csak remélem, hogy a paradicsom csak “túlérett” volt, nem romlott még. A kakaót ezért még pihentetem, bár így ki fog hűlni (mert, ismét csak idézgetek egy nagy magyar klasszikust, “hát hűl ez, hát hűl!”). Viszont a belsőségek azt követő megszokott ordenáré viselkedési mintája közel sem olyan kívánatos, mint egy forró kakaó.

Most még meg kell keresnem egy űrlapot, aminek holnap van a határideje, meg kell találnom a vizesflakonomat, meg a beszédgyakorlatos könyvemet, ami tegnap este valahogy felszívódott. Bár megvagyok nélküle, nem gyakran forgattam…


Bamboo

Today in the morning i went to church. On the way back i found a nice bunch of bamboo chopped down in front of the tree. For the sake of the tanabata, i was thinking about taking one, so i asked the lady nearby and she told me to take as many as i want. I only took one, it was troublesome enough to carry home by bike. A five meter long bamboo with leaves. On the bottom of a steep part i almost got impaled by it, but made it back. I stuck it to the ground near a metal something sticking out of the ground to support it, but naturally the rain and wind blew it over. I went out once to help it back, but no more. Bad luck.

Also, my good old yellow rotring pencil broke. I don’t know how i managed, but the outcome is grave. Furthermore, it’s late, tomorrow i’ll be dead all day, i’m off schedule with studying, i probably still have a presentation to write (hope not), the computer’s stupidities while typing are pissing me off, and i’m sleepy. Please note that the emotionally appropriate amount of swear words would’ve triggered a presumably too negative reaction from the readers, so i stripped them (the words, not the readers).

Happy to present you the pissed-off-ness of tonight.


GDPと幸福の関係

色々な情報源によると、国内総生産は生活水準の単位ではなさそうである。しかし、経済力の単位で、そしてGDPがあがれば生活水準もあがるがちなので、よくそれを計るのに使われる。GDPは人々の収入ように思えるが、場合は違うのである。収入と支出は全部GDPに入ったのであるが、GDPが早くあがると給料があまりあがらないこともある。金融危機があるなら、失業もますます悪くなるし、給料があがるのもやむし、マスコミにもほかの事について何も聞けないので、人々は生活が変わらないとも何か変だと思って、悪い感じがある。

そして、給料があがれば、人々は本当に幸せになうか。よく言われた「お金は幸せにできない」の言い回しは普通になったが、Forbesによると正しそうである。言うまでもなく、成功したら、幸せになるのはもっとやさしいだろう。銀行口座の残高が増えることを楽しむ人もいるかもしれないけど、ほとんど人はお金の使いしか認めない。もし、成功できるのために仕事に精出しなければならなくて、家族と間週一回しか会わなかったら、多分価値がないと思う。それは、生産性向上があったら、開きをどこかに制限が必要だと思う。人間の寛容を増させるのは機会か耕地の生産性を強めるほど簡単である。少しずつすれば、人々は多分気づかない。「茹で蛙」と言う警句を忘れないほうがいいだろうと思う。

私はまだ経済の効果を感じない。ハンガリーでも簡素な生活をして、特別な費用がなかったし、日本でも奨学金は費用でたっぷり足りる。しかし、間接費と食べ物しか払わなくても、友達がいるので、幸せだろう。と思う。


GDP és boldogság

Meg kéne írnom egy esszét arról, hogy milyen hatása van a GDP-nek az emberek boldogságára. Ráadásul japánul. Úgyhogy most gondolatfolyok anyanyelvemen és ez alapján írom meg a japánt.

Ahogy utánaolvastam a releváns wikikben, általánosan elfogadott tény, hogy a GDP nem mutatója az életszínvonalnak vagy az emberek boldogságának, akármennyire úgy is tűnhet először. Erre egyrészt magyarázat, hogy a GDP egyáltalán nem az emberek keresetét méri, hanem az ország teljesítményét, ami ugyan nagyban befolyásolja a fizetéseket, de a kettő nem ugyanaz. Az összes bevétel-kiadás ugyan benne van a GDP-ben (elvileg, mert senki nem kér számlát a sikátorban a kokainárus sráctól, se a kéz alatt kapott ukrán csempészcigiről), de hiába nő a GDP gyorsan, a fizetések (általában) jóval lassabban követik (persze gondolom a gyakorlatban a felsővezetés fizetésére ez nem igaz). De azért növekszik, valamennyire. Ha meg összeomlik a gazdaság, akkor jön a nagy munkanélküliség, befagynak a fizetések, meg ahogy tavaly láttam, a média is sugallja a világ végét, úgyhogy mindenkiben ott van a rossz érzés, hogy valami gáz van, még ha az életüket közvetlenül nem is befolyásolja a válság. (Kicsit olyan, mint hogy nekünk valahányszor a “bonyolult, nehéz” jelentésű melléknévvel kell példamondatot produkálni, valahogy mindig a japán nyelv vagy az írásjeleik lesz a téma, pedig annyira nem vészes. Persze ha folyamatosan ezt sulykolják és ismételgetik, akkor tényleg be is válik.)


Kései

Megérte elvágni az ujjamat. Mert persze sikerült, amikor az uborkát szeleteltem – igen érdekes élmény érezni ahogy a fém benne van az ujjamban. Olyan helyen érezni, ahol nem éreztem még soha. Borzongató.

Meg vicces lesz, amikor hazamegyek, és alkalmanként japán kötőszavakat szúrok be – egyszerűen mert jobban hangzik, rövidebb, vagy csak az jut előbb eszembe. Mert mennyivel jobb azt mondani, hogy “daitai”, mint hogy “nagyrészt”. A “nagyrészt” annyira hivatalos hangzású… Eddig még csak online beszélgetésekben vettem ezt észre magamon, hiszen itt ha élőben beszélek valakivel, nem okoz gondot, ha minden második szavam japán se (bár az igazi ha mindegyik az).

Na de miért is érte meg elvágni az ujjamat? Mert nagyon jót sikerült kotyvasztanom. Mutattam a bevásárlás blokkját, szinte minden sorra került belőle. A zöldségeket összeaprítottam (meg közben magamat is, ugye), közben bepaníroztam a húst (ha jól sejtem disznaj volt), megsütöttem két krumplit olíván olívával meg hagymával meg bambuszrüggyel, aztán pároltam-sütöttem a zöldségek felét. Meg ugye volt rizs, a tetejére halreszelék, mellé uborka (bár itt a csemegeuborka a szó szoros értelmében csemege, nagyon édes), a nyers zöldségeket meglocsoltam almaecettel meg a végén az egészet szójaszósszal, és nagyjából ennyi. Így nézett ki:

Kicsit rémisztő volt azért beírni a file nevébe a dátumot (090627) – valamiért úgy éreztem, hogy 17. körül járunk még… Még egy hónap elpárolgott, és már tényleg csak két hét a vizsgákig…


領収証(今日の買い物)

多磨駅の近くの店で: 「エフストリン」ってせきの薬1200¥ぐらい

調布のセイユで:

ブルガリアマロヤ・¥168
アキタコマチ・¥1.699
青果・¥698
豚肉・¥184
ジャガイモ(3x)・¥744
バナナ・¥198
トマト・¥298
オウフウココア(2x)・¥656
キャベシ・¥85
キュウリ・¥195
オウリン(2x)・¥316
グレープフルーツ(2x)・¥178
ケーキマーガリン・¥187
リンゴ(2x)・¥356
キーウィフルーツ(2x)・¥150
カリーヤオオカラ・¥88
飛田給の百円ショップで:
酪農牛乳・¥209
おれんじ100%・¥315
穂番8枚・¥105

合計を自分で計算して下さい。


Untitled

This cough really ruins all my fun. I hate air conditioning.


禁則事項

Ezt mondogatja mindig Mikuru, és mennyit kerestem mire megtaláltam a japán wikiben eldugva! (Kinsoku jikou, classified information.) De a lényeg nem ez. Ma kikaptam a múlt heti (izgalmasra sikeredett) fogalmazásomat, sokkal kevesebb hiba volt benne, mint gondoltam, és azok is általában hülye elírások vagy anime-eredetű berögzülések (azért fogok mosolyogni, amikor majd egyetemen egy esszébe először írhatom le a címben szereplő szépséget). Ma egyébként nem ettem kvázi semmit. Ok: tegnap délután rámjött az éhség és megettem egy jó fél csomagnyi csokit. Aztán meg émelyegtem, de a foci segített. “Kvázi”, mert azért mégis: órák után ahogy visszaértem a koliba egy hagyományos japán ruhát viselő hölgy invitált minket (két vietnámi meg én) tea-ceremóniára. Tetszett. (Csak épp a tea előtt egy kis édesség elfogyasztása része a szertartásnak.) Egyáltalán nem volt olyan hosszú és unalmas, ahogy híresztelik, és a tea is teljesen jó ízű volt (bár tény, hogy az állaga elég furcsa). Házit is írtam, pinget is pongoztam (gyakoroltam a nyesett labda visszapörgetését), szocializálódtam is, most ittam egy kakaót és alszok mint a bunda.


Frustrating

When it proves to have been totally pointless to learn how to think for maths at home, because that’ll just screw me up here. Seems japs think about as much as a screwdriver and only solve the problems like a good robot would do. (Nice one R2D2, you’re getting an A.)

When i try to tell a few kids usually playing in the dorm not to break all the table tennis balls if possible, since we’d like to play sometimes as well, and screw up (again) miserably. Somehow they doesn’t seem to understand the japanese we learn in class at all, so it seems. See, the pros and cons of not being allowed to use any conversational forms in class, just those kind polite stuff i haven’t really heard in conversation at all… in three months…

When the internet only works when it feels like, because some great specialist must’ve set up the router so that downloads go fast like hell (meaning megabytes per second), but loading a plaintext webpage takes like five minutes and a dozen of timeouts. (Not to mention Firefox usually starts to clean its cache (half a minute freeze) when i want to type or submit something.)

And to top it all, it’s rainy season, hot and humid, so much that i’m sweating inward, because the air is already totally saturated.

… or maybe i’m just a bit grumpy from not sleeping enough this weekend.


Zárásul

Ezt a hetet pedig a mai művemmel zárom… Pörkölt tojásos nokedlivel. Jó lett… jó laktató. Csak hárman laktunk jól vele, és még maradt is. Az én porcióm (első adag) így nézett ki:

Most egy időre elcsendesedek, tanulok és majd esetleg jövő hét végén újra jelentkezem kajákkal. Addig csak az unalmas naplózás marad…