Ahogy mostanában folyton pörög az élet a szakmai gyakorlatokkal, sok új embert ismerek meg, úgyhogy persze nagyon sokszor kerülnek elő a szabvány kérdések is. Miért és mikor jöttél Japánba, mit fogsz kezdeni, ha végeztél az egyetemen? és hasonlók. Ez utóbbira térnék ki most.

Bár halványan rémlik, hogy pár éve még komoly fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy Japánban legyek vállalati rabszolga, de mostanában már úgy gondolom, hogy még ez is jobb, mint hazamenni a magyar slájmba. Például ahogy édesapám épp az imént összefoglalta egy napját…

…én meg dühöngök orbáni hülyeségek miatt, feleslegesen

Na, ez nekem nem hiányzik. Se az, hogy a kormány kilopja a seggem alól a hokedlit is (mert hogy a megkeresett pénzemet, az már alap), aztán még egy alap életszínvonalat se tudjak biztosítani a családomnak. Meg az se, hogy az utcán sétálva attól kelljen félnem, hogy a szomszéd utcából a kis suttyóra mikor jön rá, hogy a hátamba bökje a bicskáját a pénztárcámban lévő háromszáz forintért

Szóval valahányszor megkérdezik tőlem, hogy mit akarok kezdeni, ha végeztem, a válaszom ugyanaz: először itt próbálok állást keresni, aztán ha az nem jön össze, akkor mondjuk Anglia.

Magyarország szóba se jön.