Category: valeblog

Sherlock

I’ve heard about this new british series remake of Sir Arthur Conan Doyle’s legendary stories of the legendary (consultant) detective, Sherlock Holmes. I loved the novels, so i decided to give it a try. It’s great.

It’s set in the current London, although in a world where Sherlock Holmes, Dr Watson and Inspector Lestrade are not famous figures from a crime novel but real people of pretty much the same life as their literary counterparts. The story of the three episodes are loosely based on the original novels, of course adapted to the modern world with smartphones, snipers, memory sticks and stuff. And of course Dr Watson isn’t writing short novels about their adventures, he’s blogging about them.

The scenery is London, for most of the time. Whenever the sky is visible, it and everything near the horizon are blurred. The occasional writings on screen (text messages, thoughts etc) remind me very much of Hustle. One more similarity is that the music of the opening sequence is… strange. I don’t really like it. The only other problem with the series is that it’s only three episodes. After i watched the third today, i started looking for the fourth, but apparently there’s none. Whaaat?!

I want more!


Megoldások

Ha kora délután megyek futni, az csak egy dolog, hogy iszonyatos a hőség. De valamiért futás közben a hasamban valami görcsbe áll, tehát a tíz körből (négy km ugye) ötöt kábé nulla tempóban alig pihegve kocogok, mert alig kapok levegőt. Furcsállottam ezt azért, mert ugyan mindig kondi után megyek futni, de annyi felüléstől annyira nem kéne haldokolnom (legalábbis pár éve esténként tízszer ennyit is volt hogy csináltam). Aztán ma valahogy nem volt hangulatom kimenni a negyven fokba délután, úgyhogy csak miután visszaértünk a partról (mert megint mentünk a tóhoz hűsölni) mentem egészségesen élni. És nocsak, este kilenckor, sötétben is cseppet mérsékeltebb hőségben, nem sajog a hasam és teljesen jó ritmusban tudok futni (nem kocogni). Magyarázatot követelek.

A másik, hogy meglett a megoldás az Ubuntu ablakkezelőjének furcsa viselkedésére (nemes egyszerűséggel nem indult el), bár azt nem igazán értem, hogy miért gyógyult meg ettől. Ugyan az egész home mappámat egy az egyben másoltam át a laptopról, a telepített programok is teljesen ugyanazok, tehát nem értem, miért zavarta ez meg ennyire. Arról nem is beszélve, hogy a laptopon is előjött ugyanez a probléma, tehát még abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán köze van-e hozzá a másolásnak. A lényeg, hogy már megy.


Tisztázzuk

Idén nyáron ugye nem megyek haza. És jövőre se áll szándékomban. Japánban élek, Ázsiában. Tízezer kilométerre Magyarországtól, de két óra repülőre Kínától. És ezzel elmondtam az okot. Amennyiből hazamehetnék most a nyáron, annyiból mentem már egy nyári fesztiválra, és megyek még Okinawára, Kínába (már ha kapok vízumot) és a klubos táborba (mert az se ingyen van). Ja, meg építettem magamnak egy számítógépet.

Addig élek az ilyen lehetőségekkel, amíg még vannak. Mert ha egyszer hazamegyek (ha hazamegyek), akkor nem fog beleférni (egyhamar), hogy félmillióért repüljek Kínába a Nagy Falat megmászni. És jövő tavasszal-ősszel megint tervezek utazni (persze ennek feltétele, hogy vagy melózzak, vagy felvegyenek másik koliba, mert albérlet mellett nem férne bele). Hogy hova, még nem tudom, de vannak jelöltek. Thaiföld, India, Korea, Malajzia, Ausztrália, Hawaii, Nepál, csak hogy néhányat említsek. Bár van még három és fél évem kipipálni ezeket és többet. (Furcsa azért ahogy fogy ez a szám valahányszor leírom.)


Lyrics

These are on my mind (and my player) lately.

They wanna keep us down
But they can’t last
When we get up we’re gonna kick your ass

Van Canto – Kings of Metal (Manowar cover)

The clans are marching ‘gainst the law
Bagpipers play the tunes of war
Death or glory I will find
Rebellion on my mind

Van Canto – Rebellion (Grave Digger cover)

I left my baby and it feels so bad
Guess my race is run
She’s the best girl that I ever had

The Clash – I fought the law

Tired nonstop

Last night we went out to have fun on the beach, then after we came back we just talked and drank for a while. I wasn’t as fresh in the morning as i would’ve wanted…

Nevertheless i got my student id copied and sent to the travel company for the chinese ferry ticket. Of which, even this way, it’ll take days to get just a confirmation of, and i’m not exactly jolly about that, because my schedule for getting the visa will get a bit too tight.

After that i went for my usual round in the gym and the running tracks, in the hottest blaze of the Sun it was totally refreshing. I thought i’ll just collapse, but luckily that didn’t happen.

Just had time for a quick lunch and i had to go back for band practice, which took pretty much twice as long as i’d have thought, but at least it was fun. Then we had a band dinner and since then i’m just fighting my urge to sleep.

Oh, and translated this week’s Xros Wars episode as well. And almost tore my shorts.


Nők

Három alkalom, a helyszín nagyjából ugyanaz.

Egy lány, nem több tizennégy évesnél, sétált az anyja mellett. Nagyon büszkén viselte a láthatóan új… magyarulsetudommianeve egyrészes ruháját. Aztán szembejött egy magas, furcsa hajú külföldi és végigmérte. Életében valószínűleg először élte át, hogy valaki nőként nézett rá. Nem utoljára, gyanítom. (Kerestem, de nem sikerült kiszúrnom Pedobeart, pedig valahol biztos a közelben volt.)

Épp tejet vettem a hűtőpultnál a délután négy utáni csúcsidőben, amikor szemet szúrt egy jelenség. Nálam fél fejjel magasabb (nagyjából 180 centi vagyok) japán nő. Ha még ez nem lett volna elég, vemhes terhes. Ilyet nagyon ritkán látni… (De amikor megláttam, elsőre tényleg az futott át rajtam, hogy “b-meg, ez vemhes!” (sic). Nincs mit tenni.)

Tegnap mentünk este a tópartra, én görkorival (bár azóta végre megtaláltam a biciklim kulcsát), úgyhogy a bolt előtti padon vártam, amíg a többiek bevásároltak. Két kislány ment el előttem, óvatosan ügyelve, hogy csak a sötét színű mozaikkockákra lépjenek. Eszembe jutott róla az a kép, amit régebben linkelt valaki plörkön, összehasonlítás hogy látják a felnőttek és a gyerekek a padlót. (Én is mindig ügyelek rá, hogy két egymás melletti egyforma színűre lépjek, egyen nem fér el a lábam ugyanis.)


Botmixer

Eddig két bajom volt. Az egyik, hogy hiába vettem gyümölcsöket – ha éhes voltam, kaját ettem (a gyümölcsöket valahogy nem érzem annak), ha meg nem, eszembe se jutott. A másik pedig, hogy ha sütöttem valamit (palacsintát, sütit), egyszerűen nem tudtam sehogyse egyenletesre elkeverni a lisztet, mindig csomós maradt, akárhogy próbáltam.

Ennek eredményeképp ma besétáltam a Beishia villanyáru osztályára és vettem egy botmixert. Tegnap is megnéztem, de gondoltam előbb amazonon is ellenőrzöm, nincs-e valami olcsóbb, de nem volt. Aztán előre készülve vettem már banánokat és mandarinokat is, és most este (így éjjel egy óra körül azért örülhettek a szomszédok a nem épp csöndes mixernek, de azt hiszem még ezzel se vagyunk egálban) végül bedaráltam a már legalább egy hónapja a hűtőmben álló két-három szem Obamát barackot (a másik három-négy szem belülről penészedett meg) meg egy fél banánt (sikerült pont friss, majdnem-zöld ropogósat vennem, pont ahogy szeretem, úgyhogy a másik felét úszótáboros nosztalgiák közepette majszoltam el) némi tejjel, és ezzel kész is a mai vacsorám. Jó lett. (Egy nagy műanyag pohárnyi rózsaszín (barackot héjastul) cuccról nem töltök azért föl képet.)


To read

Just a few minutes ago i read another short story in the Neil Gaiman book Smoke and Mirrors. And after i was done with it, i realised what i like a lot in a book. It’s when it makes me dream. That while i’m reading i can see the story, as if i was there, as if i was the narrator himself, in the book’s world.

It’s not only Gaiman, there are plenty of books that are such. Actually, most of those i read were like that. It doesn’t mean it’s a great story or carries a grand message, it’s just that the book is entertaining. I could go on with examples, but there’s simply too many.

It’s such a nice feeling when i’m walking on the corridors of Hogwarts or checking out the underground cavern in Bod’s graveyard, and even though i’m aware that i’m sitting on a train (even if while reading i stand up so that an elder lady could sit down) or on the toilet, the shriek of the Ringwraith or the final appearance of the Hound of Baskervilles can make me shiver to the bone.

I wish i could write like that.


van Canto

A németek tudnak valamit, na. Most délután címkézgettem a gyűjteményemet, és meg kellett keresnem, mikori a Blind Guardian stuttgarti Bard’s Song videója. És akkor találtam valamit, ami nagyon megtetszett.

Ez a valami a van Canto névre hallgató zenekar. A felállás öt vokál és egy dob, így kvázi a capella stílusban tolják – a heavy metált. Mert hogy a Bard’s Song csöndes-akusztikus hangulatát át tudják adni, az egy dolog. De két Youtube számmal odébb már az Iron Maiden Fear of the Darkját énekelték. Itt kezdtem érezni, hogy valami igazán jót találtam.

Én próbáltam gitározni a Fear of the Darkot, és a szólón kívül, lassan és darabosan még úgy-ahogy megy is. A szólóban viszont felmérni se tudom, hogy épp hol tartanak, a van Canto pedig egyszerűen elénekli. A gitárszólót. Amikor először hallottam, azt hittem, hogy gitár is van a csapatban, de nem – az egyik vokalistához oda van írva hogy ő a “wahwah guitar and solo” ének.

Igen erősen ajánlott minden kicsit is metálos vagy a capellás zenekedvelőnek meghallgatni, mert egyszerűen fantasztikus. És mint azt a Nuclear Blasttól megszokhattuk, a legjobb számaik elérhetők Youtube-on. Elég sok híres számot feldolgoztak: a Fear of the Dark mellett a Maidentől a Troopert, a Nightwish Fishmasterét Wishmasterét, meg ahogy az imént írtam, a Blind Guardian Bard’s Song (In the Forest) műremekét, valamint Manowar, Deep Purple és Grave Digger számokat plusz több Metallicát is énekelnek.


Nem volt netem

Tegnap nem volt netem. Okát nem tudom, a lényeg, hogy este kikapcsoltam a gépet és még volt, reggel meg be és már nem. Aztán ma fordítva ugyanez. A lényeg, hogy mentem szokás szerint kondiba és futni, aztán épp a fekvenyomó padon… fekvenyomtam, amikor jött egy japán srác, hogy ő akkor most zárná a tornaépületet. “Mondom wtf.” Úgyhogy elbaktattam vele a kapuig, aláírtam a papírt, hogy nálam van a kulcs, és vissza. Út közben beszélgettünk pár mondatot – még mindig nagyon poén, hogy láthatóan felsőbbévesek is keigoban (udvariasan) beszélnek hozzám, pedig többségüknél még csak vénebb se vagyok. Főleg a klubos ivászatokon vicces ez, mivel ott a csoportos koccintásnál figyelni kell olyanokra, hogy ha senpaial koccintasz, a te poharad legyen lejjebb. És akkor kiderül, hogy harmadévesek is azt hiszik rám, hogy senpai vagyok.

Ezen kívül a tegnapi nap nagy eredménye, hogy a szokásos négy kilométert húsz percen belül futottam.