I’ve kinda reached a state of zen regarding KanColle. A troubled zen, I must admit, but still. It can’t upset me anymore with a few lucky crits and not being able to land the final hit on a boss is just a minor frustration. But the bullshit it just pulled on me was something I’ve never seen before.
Metálszív
Tudni kell, hogy nem vagyok az a fanatikus Ossian rajongó, de ettől függetlenül jópár albumuk ott figyel a gyűjteményemben már vagy tíz éve. Az “Ezer dal, száz csillag” című számról mindig is tudtam, hogy a rock és metál nagy alakjaival van tele (elég egyértelmű, amikor úgy kezdődik, hogy “füst a víz felett”), de eddig nem vettem a fáradságot, hogy végignézzem egyesével, mi micsoda. Eddig.
Ismét beteg
Szerintem most először vagyok úgy igazán beteg, amióta Japánban vagyok. Júniusban mondjuk ott volt az az arcüreggyulladás, de ami tegnap-ma megtalált, az teljesen más nagyságrend. Megfájdult a fejem és hasmenésem volt – bár ez előbbit a kialvatlanságnak tudtam be, utóbbit pedig annak, hogy kicsit túl sok fahéjas tölteléket nyalogattam fel.
Aztán ma reggel már lázas voltam, és délután el is mentem az orvoshoz. Egy kicsit féltem, hogy esetleg influenza, hiszen múlt héten oltottak ellene, aztán ki tudja. Szerencsére nem az, csak egy egyszerű, és nagyon kellemetlen vírusfertőzés. Azt közöltem a cégnél, hogy ha nem megy le a lázam, akkor holnap nem fogok bemenni. Reméljük, lemegy. Addig is megpróbálom rendbehozni magamat.
Cinnamon
Last week I got the urge to make something cinnamon, so yesterday I tried my hands at a cinnamon roll cake. It failed in more than one way.
Boom headshot
Well, not head, just shot. A while back they told us at the office that we are to get influenza shots. I wasn’t delighted by the idea, since there wasn’t a time in the past 10 or so years when I’d not faint when they punched a needle in me. Usually it was just from taking blood, but once I managed to pass out when the dentist gave me an anaesthetic shot. (I got the rest of my teeth fixed without it.)
I complained a lot about having to get a needle hit me, but while it definitely wasn’t compulsory, even passing out for a few minutes is better than being knocked out with the flu for days because some retard sneezed on me on the train. So today I went and, guess what! I managed not to pass out. Guess I was just unlucky at the dentist?
I still won’t be donating blood though.
Teás
Akartam valamit csinálni a japán porított zöld teával (matcha), és azt találtam ki, hogy egy krémes kakaós sütiben cserélem le a kakaót a teaporra. A végeredmény?
Guinness Extra Stout
Guinness is known world wide as “the dark beer”, since it’s pretty much the only beer not a lager that’s available in pubs. I felt like having a stout today, so I gave this brew a try.
Munkamenet
Nyár óta “dolgozunk” egy projekten egy japán barátommal. Ő nagyon lelkes, és nagyon nem ért hozzá. Engem ugyan érdekel, de tizennégy órás munkanapok mellett van jobb dolgom is a szabadidőmben, mint PHP-ban tízezer sorokat írni.
Sportcipő
Vasárnap végre elhatároztam magam, és elmentem Kichijojiba harisnyát és sportcipőt venni. Ez utóbbira azért volt szükség, mert az előző már teljesen szétment.
Negatív körforgás
Ma Japánban piros betűs ünnep van. Persze ez nekünk az animeiparban nem sokat számít – egy átlagos tévésorozat gyártása közben a szabadnap fogalma ismeretlen. Szerencsére én egy mozikba kerülő rövidebb filmen dolgozok, amire egyrészt sok az időnk, másrészt pedig már a javán túlvagyunk, harmadrészt pedig nagyon jó fej a producer. Persze amikor menni kell, akkor menni kell: átvenni, továbbadni az anyagot azonnal kell, nem szabad napokig pihentetni.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音七大陸最高峰チャレンジ