Az utóbbi egyik legfőbb elfoglaltságommá lépett elő, hogy állásjelentkezek. Elég macerás űrlapokat kitölteni, száz-plusz kérdéses webteszteket megcsinálni meg észben tartani az interjúkat (szerencsére egyelőre jövő időben mind).
Szerintem ha mondanám egy japán bajtársnak, hogy milyen helyekre jelentkezek, tuti hülyének nézne. Azt hiszem, az a gyakoribb, ha valaki egy bizonyos iparágon belül jelentkezik több céghez.
Furcsa érzés, hogy magyarul a legnehezebb elkezdeni írni. Angolul és japánul is sokkal természetesebben jön, mint magyarul, pedig. Furcsa érzés, hogy az anyanyelvemet már csak a plörk száz-akárhány karakterében használom, és ott is sokkal ritkábban, mint anno annak idején.
Három dimenzióban japánul élek, kettőben meg angolul. Én nem tudok csak azért kapcsolatot tartani valakivel, hogy kapcsolatban legyünk. Ezért is van az, hogy a magyarországi barátaimmal jól telik az a két hét karácsony-újév körül, aztán egy évig szinte csak a Facebook like-jai kötnek össze minket.
如月にしては春っぽい、暖かい日だ。普通の冬のジャケット着ようと思ったけど、外でたら熱くて革にした。日光も眩しくてサングラスまでかけた。まったく就活のスケジュールで日程しらんとあかんじゃなかったら確実に三月末と思う一日。窓も二ヶ月ぶりに開けた。
当然隣にはちょうど今日だれか（恐ろしいほどの確率で中国人）が引っ越してくるからせっかく開けた窓の外はうるさい。 だが正直いうと出かける必要なかったら今日も一日引きこもってゲームするだけだったんだろう。
Megreggeliztem én rendesen délben, mielőtt elmentem vizsgázni, csak aztán délután öt után értem haza, és addigra azért elég csúnyán megéheztem. Erre az szokott lenni a megoldásom, hogy amíg megfő a vacsorámhoz a rizs, addig ötórai tea címszó alatt betolok két lekváros szendvicset, amivel ki is bírom még három-négy órát.
Az előző hosszas morgáshoz ráadásként elmesélek egy történetet az egyik nyári “szakmai gyakorlatról”. Csoportokban kellett dolgozunk, egy új hitelkártya bevezetését kellett megterveznünk marketingestül-mindenestül. Minden nap végén cetlikre le kellett írnunk, hogy mi a véleményünk a többiekről (aztán odaadni nekik), hogy tudjanak javítani a hibáikon.
Mi történt a blog szempontjából kifejezetten csendes tavaszi félévemben? Sok minden. Leginkábbis nyári (japán stílusú) szakmai gyakorlatokra vadásztam (sikerrel), meg a fellépésekre készültem. Ja meg persze fordítottam, de az már említést sem érdemel, hiszen lassan két éve mást se nagyon csinálok.
Leültem éppen hogy akkor majd blogolok, de az agyam tompa és borotválkozni kellene. A héten elvonult itt már egy tájfun (hallom, otthon is híreztek róla, pedig tegnap a boltban egy járókeretes nagyi nagyobb szelet eresztett mint ez a vihar volt) és egy másik is itt kopogtat a hátsó ajtónál, bár csak az esőt lehet már érezni belőlük
Cserébe minden hétköznap haikukat írok – hétvégente elvileg hosszabb dolgokat akartam írni, de egyszerűen amióta elkezdtem írni azóta minden hétvégén valahol (nem itthon) voltam és egyszerűen nem volt érkezésem semmit írni. Járni meg van hol, mert megy a klubos élet is, járunk forgatni is (projekt tantárgy, negyed órás filmet kell összehozni) meg szórakozni is (kivel s hogy az mondjuk változó).
A pénztárcám mondjuk ennek nem feltétlenül örül, bár most a suliban “tanítok” angolul heti egyszer meg a vizsgaidőszak közben-után lesz megint angoltábor is, úgyhogy talán idén csődbe nem megyek (bár hogy haza hogy, azt se tudom még). Na de most megyek mert még nyolc dal szövegét meg kell tanulnom…
Ha már nem blogolok szinte semennyit (nincs tőle lelkiismeret-furdalásom, csak néha), legalább ha teszem, írok is valamiről. Mostanában (mondom, mostanában, de igazából már egy éve ez megy) nincs nagy változatosság: vagy klubos banzáj van, vagy arra próbálunk, vagy valakikkel valamilyen ürügyből (vagy minden ürügy nélkül) végigsörözzük az éjszakát, vagy itthon ülök és fordítok meg úgy csinálok, mintha értenék a fordításhoz.
Március közepén volt a végzősök három napos bulija, ami előtt meg után további három napot kellett készülődnünk-takarítanunk, nagyon izgalmas volt valóban. (Főleg, hogy nem léptem fel, mert nem fért bele a többi tagnak.) Mondjuk cserébe a záró ivászat jó hangulatú lett, reggelig ment.
You know not blogging for months would be funny if I didn’t have anything to write about. But I do. I just simply can’t find the time to sit down and write blogposts about movies I watched, places I went, stuff I did…
It takes too much determination and I could use that determination for more creative purposes. And when I’m done with those, I’m back to the point where my brain is so numb i’d rather not write anything with the purpose of publishing it. Tough luck. Maybe when school starts this will change. Or get worse.
Azért zavar, hogy fölkelek valamikor, aztán délután ötig semmit nem csinálok, mert persze miért is csinálnék, végül is nem arra van a nap, aztán elmegyek kondiba, hazaérek hullafáradtan, eszek valamit, és akkor akarok mindennek nekilátni. Aztán csodálkozok, hogy semmivel nem haladok.
七大陸最高峰チャレンジCopyright © 2025, valeblog. Use for AI training forbidden. Proudly powered by WordPress. Blackoot design by Iceable Themes.