Most így hajnalban nekiugrok, és végigolvasom azt a nagyjából háromszázötven olvasatlan új hírt és/vagy bejegyzést, ami az elmúlt sok napban, amióta nem olvasok feedeket, felgyülemlett. Némelyiket persze már láttam korábban, viszont nem kommentáltam még semmit. Majd most.
Rollerblade
I just went out for a rollerskating session, and was out there for about one and a half hour, singing the chorus of Avantasia by the band named identically. It’s really catchy…
We are the power inside, we bring you fantasy.
Avantasia by Avantasia
We are the kingdom of light and dreams,
gnosis and life: Avantasia!
Now i’ll wash my hair, have a refreshing shower, and then after a quick and light dinner (greek salad, i think) i’ll watch (finally) the whole of Butterfly Effect. I was quite angry on friday about it, but naturally it was my fault (as always).
Soon.
Facts
- A headache is no fun. Especially if it’s not really a headache, but a general feeling sick. It can make a day really entertaining.
- RapidShare has its unique measurement system, be aware. “One hour” is 100 minutes according to them, just as a minute about 100 seconds, though i’m not sure about this part (yet). This misunderstanding caused a few minutes (SI sense) of surprise for me.
- If everyone drinks around you, and this “everyone” consist of your family, you can see all little changes in their behaviour as they consume that dear alcohol. In my case: i don’t know if only i don’t see myself from outside when i drink normally (so it’s not the purpose to get very drunk) or others around me have lower threshold. This needs confirmation too.
Hibajavítás
A tegnap este nem éppen úgy sült el, ahogy terveztem (ld. előző bejegyzés), de ma következetesen végig fogom vinni a terveimet, kivéve a kivételek. A tervek pedig úgy hangzanak, hogy beülök a hintaszékbe, és kiolvasom a Harmonia Caelestist, lehetőleg egy ültő helyemben. Nyilván lesz közben néhány más apróság is, de ettől most eltekinthetünk. Közben átküldök néhány kémprogram- és hasonló kártevő-ellenőrző programot a gépemen, csak a biztonság kedvéért – de ezzel legalább nem kell foglalkozni: elindul és megy magától.
Egér
Méghozzá mérgezett. Ma egész nap úgy rohangáltam, mint az a szegény rágcsáló a kalickájában. A tegnap esti követségi e-mail egy kicsit megváltoztatta a mai programomat, de nem lett az végül olyan rossz, mint amilyen lehetett volna. Reggel azzal nyitottam, hogy fölhívtam az illetékest, hogy mégis hogy mikor s mit, aztán spuri a suliba (ahol éppen sportnap és főzőverseny (!) volt). Megszereztem az utóbbi három évi iskolai bizonyítványom másolatát (valami csoda folytán már az ideit is lefénymásolták, bár meglepetést nem okozott), majd irány a megfelelő ipari egység, hogy csináltassak (mint a villám) négy igazolványképet. Na a villámból az lett, hogy a végére, ha kevésbé higgadt természet lennék, már a villámot kívántam volna, hogy a fényképész hölgy fejébe bele találjon csapni. Hogy mit lehet egy fénykép kinyomtatásával vagy negyed órát szerencsétlenkedni, az nekem mostanáig rejtély – bár az ő reakcióit látva neki is az volt. Aztán irány a művház, ahol unokaöcsém ballagási ünnepélye zajlott (általánosból távozik a kis drága), és itt váltunk délutánba.
Hajjaj
A mai napom nagyon tartalmasan telt el, délelőtt nem csináltam semmi lényegit, délután meg magyar tételeket tanultam (legalábbis elolvastam vagy tizet), Harmonia Caelestist olvastam, most írok egy bejegyzést, aztán filmet nézek (valószínűleg a Rebuild of Evangelion lesz). Viszont most este kaptam egy olyan e-mailt, amitől kirázott a hideg: a japán nagykövetségről küldték, hogy hiányzik “néhány” dokumentum a jelentkezésemből. Hoppá, hát nem átsiklottam egy félreeső információs lap utolsó oldalán felsorolt dokumentumlistán? Így hát holnap rohangálni fogok, nem is keveset. Reggel persze telefonnal indítok, mert mondjuk az orvosi igazolásomból nincs példányom (alap hiba, tudom), így néhány kérdéssel fogom megtámadni rögtön hajnali kilenc körül a távbeszélőt. Ráadásul holnap lesz unokaöcsém ballagása (általánosból), csak hogy még zsúfoltabb legyen a program. A fene a dokumentumokba. Persze én voltam a hülye… Miért nem adtam be már májusban…
Észak
Kitaláltam, hogy valahova északra kéne majd költözni, ha egyszer eljön az ideje, hogy megtelepedjek. Sokára lesz az még, de én szeretem tervezgetni a jövőt, leginkább a sajátomat (bár azért a világnak is el tudnék képzelni valamilyen, a jelenleginél elviselhetőbb fejlődési irányt). Az életemet teljesen kötetlenül fogom élni – azt teszem, amit éppen jónak látok: erre az ihletést a német lektorunk adta meg, aki úgy váltogatta a szakmákat, mint jobb érzésű ember az alsóneműjét (filozófiából diplomázott, katonatiszt, nyelvtanár, meg még ki tudja mi minden).
Tegnap elküldetett a jelentkezésem a japán egyetemi alapképzés ösztöndíjra (egy kis SEO nem árt, hogy megtaláljanak, akik hasonló gondolatokat érlelnek), így ha oda fölvesznek, meglesz az első ugrásom: japán egyetem. Három “szakot” kellett megjelölni, de erről már írtam… nekem a kereskedelem és a politika az érdekes, mert tetszik az utazó kereskedő élete, és talán ha tanulok politikát és közgazdaságtant, lesz egy kis esélyem jobbá tenni ezt a világot (minden esetre több, mint ezek nélkül). Majd aztán ha meguntam a kereskedelem és a politika viharos életmódját, szerzek valami tanári diplomát, és elmegyek valahova messzire tanítani – vagy ha nem is tanárként, de mindenképp valami csöndes életmód kereteiben elvonulok északra (csak néhány ötlet): Hokkaidō, Finnország, a Spitsbergák, Kanada vagy valami hasonló. Esetleg még a hasonlóan szélsőséges dél is szóba jöhet, vagy valami magashegység (Andok, Nepál, Új-Zéland). De messze van az még…
Esemény
Dobpergést! kérnék, ha lenne egy csepp esély is rá, hogy az elvonuló viharon és a tovazúgó kocsikon kívül bármi is dübörögjön erre. Ma tartalmas napom volt. Reggel nem csináltam semmit, és elég kóma is voltam – ezt mutatja az előző bejegyzés szövegezése. Azóta viszont változott a helyzet. Délután (szó szerint hamar dél után) bementem a suliba (valószínűleg életemben utoljára) kajálni – szerencsére a konyhásnénik megadták a módját, és az utolsó vacsora ebéd csilisbab volt, amit egyszerűen nagyszerűre csinálnak a menzán – bár ez a mostani mintha egy kicsivel levesebb lett volna, de így is jó volt. Nagyon. Anyukám meggyőződése volt, hogy (főleg mivel az utóbbi két hónapban ingyenélő módra jártunk a menzára hetente legalább-legfeljebb kétszer) illenék valahogy megköszönni nekik a hat évi kosztot, így összerakott valami kis csomagot, amit át is adtunk, ketten a nagy ingyenélők. Így utolsó alkalommal még volt képem és bár ingyen ettem, még repetát is kértem – és kaptam. Két adag csili, nyamm…
God help me
I usually try to pray without asking for anything (and i usually fail, but more about this later). Why? Because who am i to ask anything from God Almighty? What am i in this infinite world, why would he even move a finger to help me? At all, do i deserve it? Am i not a sinner? I am—and that makes it worse: i am a sinner, i know, and yet i sin again and again, knowing i am doing something wrong. Still, i’m bound by my body. And my consciousness adapts. Sadly. But when i’m in a pitch, i don’t think—i pray and hope.
But i didn’t want to go in-depth of this topic (now). I wanted to write about my plans for the summer. Nice beginning, nay? The beginning may be nice, but i can only hope that the end too will be. I have so many plans for the summer… Many movies and new anime to watch, dozens (literally) of books to read, uncountable parties to attend, many thousand lines of code to write and others i don’t take into consideration yet. Beside all these, i must work, so that i’ll have the financial background for my plans. I think i won’t write more than ten posts altogether in july, because i won’t be home at all. This summer will be a silent one, but only for the blog.
Not
Today haven’t turned out exactly how i planned… But somehow i’ll manage. I’m dead tired now, and that’s the reason of the change: tonight i had a programme planned which would need a lot more energy than i have now. First, i had my math exam today, about which i’ll write (a bit) more later), then i had lunch at school, and went out shopping with my mom. Don’t think we went to a plaza and started the shopping of the usual artificial human visitors–we went to sports stores to buy various equipment: for example we bought a new front tyre for my bike (though i couldn’t put it on in lack of the neede tools) and (in Tesco) eight two-liter bottles of Schweppes tonic. I drink a lot of that stuff nowadays (as of now, i was into Kinley (the Coca-Cola version), but someone suggested that i should give this one a try too). Now i started reading those tens of blogposts and news that piled up in the past two days (i haven’t checked anything yesterday), with only one interruption planned: having dinner in a few minutes. I asked my private chef (my mom) to put together a (usually very good) vegetable-salad for me. Olive, tomatoes, and loads of other stuff the name of which i don’t know even in hungarian, not to mention english.
