Pénteken – vagy ha úgy tetszik, tegnap – sportnap volt a suliban. Tavaly volt pingpong is, ami érdekelt is anno, bár nem emlékszem, hogy valójában játszottam-e vagy sem – idén ez nem volt, fociztunk. Sajnos csak egy meccset. Nem fogom részletezni a szervezést és a sorsolást, a lényeg, hogy egyenes kieséses rendszerben elsőnek rögtön összekerültünk az évfolyamunk másik jó csapatával, és a meccs tíz percében döntetlent is játszottunk. Hetesekkel kellett dönteni, azt pedig ők nyerték 2-1-re. Általában nem szokott megviselni, ha elvesztek egy meccset, talán mert már megszoktam – nem tudom, de ez most nagyon rosszul esett. Talán mert rajtam múlt? Mindegy, ennyi telt tőlem. Szeretném elhinni, hogy megtettem, amit tudtam. Lehet, hogy ezzel átverem magam, mert el is vetődhettem volna a labdáért, de egyszerűen nem. És kész. Ez volt, rossz volt, volt.
WiFi
Ma kresz-óra után beültem a helyi fő tér közelében található jó kis helyre, melynek neve Árkád Cukrászda, mivel ki akartam próbálni a weboldalukon beharangozott ingyenes WiFi internet használati lehetőséget (rövidebben: hotspotot). Bár a hálózat hozzáférési kódját senki nem tudta az üzletben (mivel a főnök valahova elutazott, lol), azért nem húztam el azonnal, ahogy egy vérbeli kocka tette volna, hanem már ha ott vagyok, meg is ebédeltem, vagyis elfogyasztottam egy hawaii stílusban készített pizzát. Az egyik kedvencem, yummi.
Most már nyugodtan hagyom itt a gépet, megcsináltam az aktuális sürgős melót, még van egy, amit holnap fogok befejezni, aztán annak is vége. Ámen.
500
No, not 300, and not even Sparta – just the 500th post in my little blog. This afternoon was a really boring one, when i pretended that i’m working while doing nothing. I should get used to planning my codes before starting writing them, ’cause this way it’s very hard. I know it’s easier with plans, once i made them and wrote 3-500 lines of code in an afternoon. So yeah.
I wonder what will i do in the evening… i think i won’t stay by the computer, since noone is online who i could have a talk with, and my work morals are so low that i couldn’t do anything useful either. I think i’ll lay on the floor and write poems, read, write algorithms, read and all along listen to my 428 song collection. I chose all the songs i really like, ranging from Swiss suite by Oliver Nelson to Flying whales by Gojira. I think this collection will stay long, as i don’t miss any beloved ones from it (ok, maybe one or two, but i’ll get those later). Oh nope, before anything i’ll blog one more. Then we’ll see.
Suffocate
This afternoon i went swimming with my brother’s kids, and was in the water for about two hours. Naturally now i’m very exhausted, i almost fall off the chair sleeping. I like this feeling, it’s so much better than that fatigue after a drunken night, but i think almost everything is better than that…
Uszoda
Ma a tegnap este minden utóhatása ellenére is el akartam menni úszni, úgyhogy a szokásos hat órára oda is értem – és ekkor ért a kellemetlen meglepetés: az uszoda már a nyári nyitvatartás szerint hétkor zár. Ugye nekem legalább fél óra mire megszárítom magam teljesen (hosszú haj átkai, első rész), úgyhogy tudtam volna úszni kemény fél órát. Arra meg már inkább nem fizettem be, majd hétfőn. Vagy valamikor.
Kedves Schweizempfeld Eufrozina!
Fogalmam sincs, hogy ki vagy, és csak teljesen véletlenszerűen találtam el a neved. Bocs. Éppen a gépem előtt ülök, és meggyes pitét majszolok. Hidd el, nagyon finom – anyukám sütötte, úgyhogy másmilyen nem is lehet. És csak hogy ne unatkozz, ha már egyszer idetaláltál, hát elmesélek egy kis történetet, ami ma esett meg a világban, és csak azért akadt meg rajta a szemem, mert már kepesztek a jogosítványomért.
Scary
It’s just scary how i haven’t done anything today, not to mention not doing anything. It’s especially scary because i shouldn’t do such things as lavishing a whole sunday, as i have loads of work to do, but i won’t list them now. All right, i might have done something, as i installed the new Adobe CS3 trials of Photoshop, Fireworks, Flash and Dreamweaver (the ones i will use), also got a couple of programming language compilers, Turbo Pascal 7 and Python and one for Brainfuck. I also want to get one for Delphi. Which one should i?
This summer i will have to learn coding Pascal very well, also all the things needed for the final exams in IT. An advanced level english exam shall be done too… Troublesome.
Első
Ma megvolt az első kresz órám is. Teljesen jó volt, csak ketten vagyunk és nagyon jó arc az oktató is. Most az alapfogalmakon zongoráztunk végig meg elkezdünk foglalkozni a különféle táblákkal. Sajnos a következő órát (jövő szerdán) ki fogom hagyni, mivel akkor ennél sokkal fontosabb – és megkockáztatom, élvezetesebb – elfoglaltságom lesz: Dream Theater koncert Budapesten, a PeCsában egy jó barátommal. Viszont addig el fogom kérni az úgynevezett “kresz cédét” egy már végzett szintén jó barátomról, úgyhogy talán valahogy túlélem ezt a hatalmas veszteséget.
Vicces volt, hogy pont, amikor odafelé (tehát kresz-órára) mentem, egy egy irányú utcába szabálytalanul autóval behajtó nőszemély nézett rám ferde szemmel, amikor nem vettem észre, hogy a hátam mögött döcög. Ha olyan lennék, beintettem volna neki, az fix. Még viccesebb, hogy ráadásul félig-meddig még sétálóutca is az a hely, szóval még az is bocsánatos bűn lett volna részemről, ha a (nem létező) autóforgalom közepén kacsázok. És még neki áll feljebb. (Jó, mondjuk megnézem majd magam két hónap múlva, amikor majd elém kacsázik le valami szerencsétlen korombeli.)
Tökéletes (majdnem)
Na most nagyon jól érzem magam. Úsztam vagy másfél órát, aztán szokatlanul gyorsan megszáradtam, jó hangulatban, jó időben, jó zene mellett hazacaplattam, megettem egy fél chilisbabos pizzát és most itt vagyok és blogolok, miközben ugyanaz a remek Rage dal (Insanity) zúg – ezúttal nem csak a fülembe, de az egész szobámban.
Az uszodában ismét jó kis sikerélményem volt, mert háromszor is sikerült egy percig vagy tovább víz alatt maradnom és szintén háromszor sikerült végigúszni egy levegővel, víz alatt a medencét. Virult is a fejem, amikor először sikerült, de hogy aztán még kétszer újra össze fog jönni, azt már nem is reméltem, erre tessék! Valaki odafenn nagyon tudja, hogy lehet nekem örömet okozni.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音
七大陸最高峰チャレンジ