The past two days i was totally Shikamaru. On wednesday, though i wanted to sleep early, i ended up reading kanji and words for the thursday mid-term exam, which turned out to be the usual difficulty. It was just as hard as expected, and because it matched the expectations, looking back it seems easy. Then yesterday too i wanted to sleep early, exactly because i didn’t have enough the night before, but no luck, just after midnight classmates phoned me that it’s Thiwanka’s birthday and we celebrated, so i ended up sleeping around two. Today i had to wake up earlier because of the school trip, we all the pre-undergrads went to Tama-newtown to check the sky-dome and a “music box” museum, it was fun. Then our class had lunch in an italian-ish (イタリアっぽい?) restaurant, looked around town and came back. I was so low on batteries that i just lay down for a sleep, something i don’t usually do. After i just had a tea and a stick of dango (紅茶を飲んで団子を一本食べた), and tried to wake up for the party which is to begin in ten minutes…
Valamiért
A tegnap éjszakai kis ébredés meghozta a gyümölcsét, fél kilenckor már kómás-álmos vagyok. Úgy tűnik, ma kivételesen tényleg korai lefekvés lesz ebből… Azért tanulni kell, mert holnapután jön az első komolyabb számonkérés,
úgyhogy holnap (is) elég sokat fogok arra (is) áldozni. Ma (is) kihagytam a pingpongot (sajnálom) a köhögés miatt, remélem azért hamar rendbejön. Elég bivaly gyógyszert kaphattam (végül is もっとも強い-t (a legerősebbet) kértem…) mert hat. Holnap gitár után nagyon sok szót és nyelvtant kell majd tanulnom, ismételnem, mert ezeket fogják elsősorban számonkérni – szerencsére a kanjik egyelőre nem jelentenek gondot. A “vizsga” után megyek majd bevásárolni, kajákat kell szereznem, sokat és változatosat, halat, rákot, polipot, húsokat, meg kéne majd valami édeshez valót is. Valahogy most érkezik az ihlet, érzem azt a belső feszültséget (milyen költői), amit akkor szoktam, ha hamarosan vagy éppen írok valamit, valami mást, valami nem-naplót-nem-cikket.
Puding
Az imént szólt a Fürgerókalábak Puding című száma, és ez meghozta a kedvemet. Ugyan most este már semmit nem eszek, mert már volt elég, de valamikor majd kéne csinálni olyan jófajta otthoni édességeket, mint puding… darázsfészek… zserbó… palacsintatorta… meg társaik… Igaz, az alapanyagok beszerzése rémálom lenne, de akkor is, nagyon poén, amikor tízen összeülünk a szokásos nemzetközi bagázzsal, valaki bedob valamit a közösbe, közben a maláj srác tanul vietnamiul, én az indiai lánytól kérdezek valami nyelvtant a házihoz, Plamena nyavalyog a kanjik hülyeségein, a grúz lány meg szokás szerint kacag mint akit csiklandoznak. Ez azért megéri a nyűgöt, amíg mákot, diót, lekvárokat szerzek, lehetőleg olcsón (erre egyelőre egy helyet ismerek csak, a Musashisakai-beli Hanamasát, de nem tudom mennyire számít az olcsónak), plusz mire sikerül normálisan el is készíteni a dolgokat… Nagyjából másodperces szintre lebontott receptek kellenek majd… De mindenképpen szeretnék jó sok finomat és jót kotyvasztani. Majd megnézem, milyen tepsik/fazekak vannak a lenti konyhában, aztán. (Meg majd gulyást is kéne, de ahhoz tényleg kell egy piszok nagy fazék.)
私のへや
四月のはじめに日本に来た時、大学の国際交流会館の六階のへやに引越しました。
へやのベランダから道や運動場や飛行場が見えます。道のさくらは春にとてもきれいでした。ベランダで私の洗った服がかわきます。ベランダの戸の向いに私の机があります。机の上に私のパソコンや学校の本やノートなどがあります。今も、机にすわって書きます。しかし、机は長いですから、ほかの半分に色々な物、たとえば時計やすいはんきがあります。毎日そこにご飯を食べます。机の上に本棚もあります。机の向こうに私のベッドがあります。ベッドは高いですから、下に私の国から持って来たにもつやギターなどがあります。机のよこにれいぞうこがあります。れいぞうこの中にたくさんの色々な食べ物があります。れいぞうこはもうキッチンにあります。キッチンにれいぞうこのほかにストーブとかながしがあります。キッチンの向こうに小さいよく室があります。へやのドアのそばに私の上着と靴があります。
へやはとてもいいと思います。ちょっと小さいですが、明るくて、いごこがよいです。ここにすんでいることが好きです。
Mi is?
Majdnem azt írtam, “már nem is tudom, mi volt ma”, de azóta már ma van, és az akkori ma már tegnap… A suli átlagos volt, délben a menzán ettem reiment, ami szerintem egyszerűen hideg ramen. De jó volt, mert cserébe csípős és finom. Négyre kellett visszamennem, mert a netes beadandót totál elfelejtettem, és most intéztem. A katakana házit is addigra kellett megcsinálnom, úgyhogy egy kicsit zsúfolt volt – de egy tea és egy doboznyi dango megoldotta (nem bírtam abbahagyni a dangozabálást). Utána megdöbbentem, amikor a liftben összetalálkoztam egy tanárral és elkezdett beszélgetni velem – pontosabban ez még nem lett volna meglepő: a meglepő az volt, hogy értettem és tudtam válaszolni is. Hasonlóan meglepődtem utána a Hanamasában, amikor meg tudtam kérdezni, hogy melyik “méz” méz igazából. Merthogy vettem egy csomó hasznos és finom dolgot, holnap délután ezért görögsalátát fogok csinálni. Amikor hazaértem (ami eltartott egy darabig, mert a Nogawa park körül jól eltévedtem) onnan tűnt föl, hogy a narancslevet elfelejtettem (márpedig az fontos), úgyhogy futottam még egy kört. Sajnos minden útbaeső gyógyszertár zárva volt, úgyhogy nem tudtam C-vitamint venni, pedig. Aztán hazaértem tényleg, gitároztam, az Örömóda mellett elkezdtem az Ievan polkkát is tanulni, legalábbis ami nem-akkordos tabot (igen, “tab”, parasztzenész vagyok) találtam hozzá. Aztán tanultam is, japánul meg vietnamiul is, most ittam egy kakaót vacsorának, rendet rakok fürdök és alszok, és így is fél kettő lesz mire vége a napomnak…
Hogy is volt?
A kanji-teszt egész jól sikerült, az olvasásnál nem hibáztam, az írásnál is csak a sárga (黄) “lábait” felejtettem le (mint általában). Az utolsó óra, aminek se a nevét se az értelmét nem tudom, ma annyiból állt, hogy “Hardcore-sensei” végigvezetett minket a kampuszon, ahogy már azt egyszer Saito-san is megtette, csak itt mindenkinek kiosztottak egy fagyit is. Aztán mentem életem első és nem utolsó gitárórájára, jó volt. Hazaértem hat után pár perccel, azóta gyakoroltam (most van “nyolc után nem sokkal”), főleg az Örömódát, meg Louis Armstrong “When the Saints go marching in”-jét. Az ebédem nem úgy sült el, ahogy terveztem, mert rament akartam kotyvasztani, de még az a cucc is, amiről azt hittem, hogy rávaló, nem pedig tészta is tésztának bizonyult. Úgyhogy inkább rendes tésztát főztem (szét), sütöttem rá borsos-oregánós-citromos tonhalat olíván, majd csaptam hozzá kukoricát, egy csöpp bort, egy kis kicsit túl sok olyan hosszú zöld hagymát meg azt a furcsa halreszeléket. Kivételesen vacsorázok is, egy szendvics és kész. Tanulni kéne holnapra. Ja, az ebéd ő volt:
Program
Tegnap délben megebédeltem, aztán visszamentem még egy japánórára (ebben a környezetben ha azt írom “japánra” még valaki félreérti) meg egy matekra, aztán eltekertem a Seiyubö kajáért, vettem rizst meg néhány rizsrevalót, de cserébe elhagytam a napszemüvegem, úgyhogy majd ha legközelebb arra járok utánakérdezek. Foci is volt, utána éjfélig tanulgattunk, ergo elég későn aludtam el, ma reggel meg kelés (szerencsére csak az ágyból), suli (gyakoroltam a koreai betűket), utána meg. (És holnap teszt az utóbbi hat lecke kanjijaiból, nem mondom hogy örülök neki.) Először volt valami számítógépes dolog, hogy milyen címre küldjék az értesítést, ha esetleg a röfinfluenza miatt nem kell, nem szabad suliba mennünk – valahogy úgy mint Kobe táján. Utána pingpongoztunk Radoval egy húsz percet, majd háromtól Yokota-senseiel beszéltem meg hogy mi mindent rontottam el anno abban a hosszú irományomban (igény esetén majd talán bepötyögöm), utána meg nem volt kedvem visszajönni a koliba úgyhogy bevágódtam a tornacsarnok kondijába (fél négy magasságában) és csak a pingpongedzés kezdésére jöttem ki, ami pedig hat. (Holnap a pingpongra ugyan nem tudok menni, de megnézem, milyen a gitárklub.) Mindezek után még két óra edzés, és el lehet képzelni mennyi energiám van nagyjából. De éhes nem vagyok. Az ebédem ő volt (rizs, húsos-zöldséges cuccal egybefőzve, rá tojásos-madár-don, “bolgár joghurt”, citromkarikák és olívaolaj):
Presentation: Hungarian communication
I just wrote this presentation for next week’s multicultural communication class. Please read it, give suggestions and correct me if i wrote anything inappropriate. Note that it has to fit in three minutes.
Annyira nem
Ma nem volt rossz. Annyira. Tegnap azért jobb volt… A suli kezd keményedni, lassan utolérem magamat, így már kell a szavakat és a kanjikat tanulni. Most épp arra várok, hogy frissüljön az Anki, aztán kezdem is belepakolni a szavaimat. Elég sok van már a füzetemben, és szinte mindhez kikerestem a kanjit is, hogy könnyebb legyen később. (Ha most már ígyis-úgyis nehéz.) Az igazi az lenne, ha valaki kikérdezné, de mindenki el van foglalva a sajátjával, nem érnek rá. (Ami mondjuk furcsa, mert ha engem kérne meg valaki, hogy ugyan segítsek már neki, tenném le a tollat azonnal…) Így kénytelen vagyok a gépnél tanulni, ami pedig kínszenvedés, mert egyrészt nagyon könnyen elvonja a figyelmemet, másrészt belefáradok gyorsan (a kettő együtt meg különösen veszélyes). Tegnap suli után elmentünk Fuchuba a külföldi-igazolványunkért, visszafelé egy százjenesben szereztem egy köteg konyhai cuccot, így már nem zsúfolt, utána hattól nyolcig pinyongedzés. Ma meg elfelejtettem fölkelni, de még így is sikerült hibahatáron belül beérni órára, ami a fentebb említettek miatt még izgalmas is volt. Ma sajnos ki kellett hagynom az edzést, mert órám volt, egy japán filmet néztünk (japánul), egy csellistából temetkezési vállalkozóvá vedlett manusz drámája (és most a “manusz” szó hogy degradálta az egészet, pedig nem egy lány sminkjét tönkrevágta a film). Megszabadultam annyi szeméttől, mint egy kisebb család havi termése, aztán nekiálltam tanulni, ami most fulladt végleg kudarcba, mert az agyam kékhalá—
Tehát ma
Reggel fölkeltem (nagy nehezen), elkászálódtam suliba, hálát adtam, hogy tegnap este a többiekkel elpoénkodtuk a párbeszédeket, mert így emlékeztem nagyjából rájuk (és így azért könnyebb visszamondani, mint ha csak öt perccel az óra előtt látom először). Piszok sok új szó volt ma, úgyhogy most este nekiülök és átnézem azokat is, meg a régebbieket is, és kivételesen az önszorgalmi kanjikat hanyagolom, bár már majd’ háromszázat kéne ismételnem ma… (Elég nyűgös.) A matekról meg csak annyit, hogy vagy-vagy óra: vagy a szavakra figyelek és akkor a feladatokat nem vágom, vagy fordítva, de izgalmasnak semmiképp nem nevezném. Utána meg elbringáztunk Robival a százjenesbe, vettem kenyeret, mert elfogyott. Meg volt foci is, két órát pörögtünk öt perces meccsekben, amennyire emlékszem viszont sajnos egyet se nyertünk. Ebédre reggel valami műsoros rizst készítettem, aztán amikor el kellett döntenem hogy mit rakok még rá (nagyon nem elég csak annyi, beleunnék mint a currybe), úgy döntöttem hogy sütök tojást (szerencsére vettem a múltkor) meg rakok bele olyan halreszeléket (a többiek olyasmit magyaráztak, hogy az oszló halakat kiszárítják és apró cafatokra tépik, de minden esetre jó, okonomiyakival is, meg mint kiderült rizzsel is). Szerencsére nővérkém még épp online volt New Yorkból, úgyhogy el tudta magyarázni, hogy kell, tényleg nagyjából két perc volt (igen, itt tart a konyhatudományom, még a rántottát is el kell magyarázni). A végeredmény meg jó lett.
