Éppen a Kasabian Club Foot című számát hallgatom (majd ha azt a részét is megírtam a blognak, ki fogom küldeni podcast formájában): sleeplessnessnek köszönhetem, hogy anno annak idején megismertem, viszont most már életem egyik legjobb estéjére, éjszakájára és bulijára emlékeztet: a legutóbbi vasárnapra. Átélném még néhányszor, apróbb finomításokkal.

Amikor ilyen hangulatom van, mint amilyen most, és ilyeneket írok, mint most, valahogy mindig egy anime jut eszembe, amit még abban a (sajnos nagyon hosszú) időszakban néztem meg, amikor nem ment a blog: ennek a címe pedig Haibane Renmei. Mély, lelkizős, gondolkozós, az élet értelmét keresős, és a megbocsátás lehetségességén töprengős remekmű. Ha elsőre nem tetszik valakinek, nézze addig, amíg fog, vagy… na ezt a vagyot inkább nem folytatnám, mert még megsértődne valaki, akire ráillik.

Most, ha már elkezdtem így az elmúlt időszak dolgain töprengeni, érdemes megemlíteni, hogy voltam filozófia OKTV-n végül is (talán emlékeztek, hogy írtam azokat az esszéket), de nem jutottam tovább. Nem tudom, írtam-e már erről, úgyhogy most nem fogok.

Hirtelen elfogyott az a nagy mondanivaló-tömegem, ráadásul még az egész magyar reformkor történetét is meg kell tanulnom holnapra, úgyhogy a többi majd a későbbi bejegyzések változatosságát fogja gyarapítani. Ámen.

Számomra a legideálisabb időszak a filozofálására általában az, amikor caplatok hazafelé suliból. Szól a fülembe a heavy metál (vagy punk vagy valami rockrokon), rovom a lépéseket, és figyelem a világot. Akár a külsőt, akár a belsőt. Ilyenkor szoktak esni a legkülönösebb tapasztalatok, mint például hirtelen villanás a túl-világra (majd később megmagyarázom) – igaz, ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy valamikor nagyon régen a vonat ablakából sötétben láttam egy ufót lebegni és villogni a pálfalvai temetődomb felett (a városhoz közelebbinél).

Na de a lényeg… Két igazán érdekes gondolat is felmerült bennem két külön hazaúton, azon gondolkozom, hogy egybe írjam le az egészet (akkor hosszú lesz), vagy külön a kettőt. Inkább ez utóbbi.

Majd a következő két bejegyzésben leírom őket, meg a hozzájuk tartozó gondolatokat, csak ez már így is kellemes hosszú lesz, pláne ha egy elvont gondolat fejtegetésébe is belekezdek… Szóval hamarosan. Készülj fel =)

Naszóval. Szép kis keddem volt, köszönöm szépen, bármikor lehetne még ilyen, csak lehetőleg ne egymás után, mert akkor csődbe megyek. Odafenn.

Az egyetlen könnyebbség abban rejlett, hogy nem volt első órám, szóval teljesen rám volt bízva, hogy mikor indulok el itthonról, megtehettem, hogy kényelmesen reggelizgetek, olvasgatok, pakolgatok és aztán indulok csak el, amikor éppen kedvem tartja. El is indultam sikeresen nyolc előtt… kb tíz perccel.

Hogy micsoda fenomenális öröm volt az első óra végigolvasása után (még mindig a foucault-inga) bevonulni törire, amit szintén a fentebb említett élvezetes irodalmű mű olvasásával töltöttem, csakúgy, mint az ezt követő dupla irodalmat. Németen azért figyeltem, de fizikán már csak úgy tessék-lássék, és azt is csak azért, mert szeretem a fizikát. Valamelyest.

Aztán a helyi (helyközi) Düvő zenekar koncertjére mentünk iskolai szinten, nekem tetszett…

Vissza a suliba, megbeszélés, ugyanis húú-ha, színdarabot vagy legalábbis valami Rómeó és Júlia utánérzés drámát írunk, természetesen benne vagyok… Természetesen nem szereplek, csak írom. Természetesen elvárom, hogy a szereplésem ötlete senkinek a fejében se forduljon meg.

Ennyi “természetesen”-ből már lazán nézhetnétek egy természeti nép természeti filozófiát követő, dolgait a természetben intéző tagjának. De nem vagyok az.

Miután ezzel végeztem, irány a könyvtár! Alig két órám volt, ez alatt megírtam egy levélből másfél oldalt (jóval több lesz még =)), kiírtam füzetbe két további japán feladatot, hogy itthon is tudjak rajta dolgozni.

Egy keddeken esedékes jó beszélgetés után hat előtt nemsokkal már itthon is voltam, amikor is, mint a villám, megcsináltam a matematika házi feladatomat (ezt mégegyszer nem írom le, szóval reméljétek, hogy nem vész el a bejegyzés =)), aztán még egy órát olvastam a már korábban említett könyvet.

Hét óra tíz percre már itt voltam a gépnél, msn, bejegyzés-írás (azóta, bizony, csak közben vacsiztam is), és még most jön az msnes csevegések csúcsidőszaka, meg most fogok tudni végre kódolni kezdeni. Holnap majd megnézem a Haruhi Suzumiya következő részét, matek meg német számonkérések után, alkalmanként fáj a fejem, sziasztok.

OK akkor. Ma a blogon dolgozok. Erre végre rá tudom szánni magam =). Ha minden igaz, estére a kommentelés működni fog az új verzióban, és mivel telepakolom újabb kulcsszavakkal a spamlistát, talán még a megerősítést is eltüntetem, de persze csak addig, amíg nem érkezik megint hetente 100-200 spam komment =).

A kinézeten is igyekszem csiszolni némileg, mert valahogy túl üresnek tűnik nekem jelenlegi állapotában.

Ha meg a blog után marad még valamennyi időm, akkor az két dologra mehet el – pontosabban háromra: vagy a kiltanten dolgozok, mert még idén lehet be kéne fejezni (=)), vagy olvasok (szégyellem, de még mindig nem fejeztem be a foucault-ingát…) vagy megnézem egy anime soron következő epizódját. Van miből válogatni…

Addig is: skarfie luff =).

Ebből is csak feel like lett, hiszen nincs semmi tényleges írnivalóm… az előző, német bejegyzésnek azért is nem futottam neki, mert németül még nem tudok a semmiről élvezetesen süketelni (valszeg amúgy magyarul se…).

Az elmúlt napokban félelmetes, hogy mennyire nem csináltam semmit. Most viszont már a semmit nem csinálásból van elegem, úgyhogy mosttal kezdve remélhetően aktivizálom magam különböző alkotási feladatokra (mindenféle kódolások, rajzolás, írás…), a foucault-ingát is illene már ennyi idő után befejezni, meg van egy dolog, amit feltétlen el kell már érnem, mert annak a hiánya okozza ezt a kreativitás-kiesést…

Most amúgy megnéztem a Melancholy of Haruhi Suzumiya első részét, nagyon bejön, meg fogom nézni most hétvégén!