Idén már alighanem a Yake-dake lesz az utolsó hegy, amit meg tudok mászni a japán Északi Alpokban. Amikor reggel megérkeztem a busszal Kamikochiba, a Hotaka már fehér volt…
Kirishima és Kaimon
Két hete aztán délre mentem, és megmásztam Kagoshima két hegyét: szombaton a Kirishimát, vasárnap a Kaimont.
Norikura
Félelmetes, hogy már egy hónapja volt, hogy megmásztam a második háromezresemet (az első a Fuji volt még évekkel ezelőtt). A Norikura a japán Északi Alpok egyik csúcsa, és bár 3025m magas, relatíve könnyű elérni a csúcsot.
Testsúly
Már két éve, hogy szinte minden munkanap este kondiba járok. Sokszor kérdezik, hogy miért? Nem fogyni, épp ellenkezőleg. Ha nem terhelem rendszeresen magamat, nagyon rövid idő alatt 55 kilós pálcikaember lesz belőlem.
Különösebb cél nélkül fogtam neki, mondván “csak cingár ne legyek.” Valahol aztán beállt a súlyom 70 kiló köré, és mivel a tíz kiló, amit felszedtem, (főleg) nem háj lett, azóta különösebb cél nélkül csak arra figyeltem, hogy rosszabb ne legyen.
Hong Kongban
Anno azért találtam ki, hogy Hong Kongba megyek az új évre, mert volt vagy húszezer lejáróban lévő mérföldem a törökökkel, és mivel eszemben sincs soha többé velük repülni, gondoltam, elhasználom mindet. Amiből végül nem lett semmi, mert a (különben kellemesen olcsó) repülő, amit találtam, “code share” járat volt (vagyis több légitársaság közösen üzemelteti), és ilyeneken nem lehet osztályt emelni utólag (amiről persze nekem senki nem szólt előre). Sebaj, majd legközelebb. A török mérföldekből meg rendeltem táskát-satöbbit szüleimnek, hogy legalább kárba ne vesszen.
Elvileg a tél közepe volt Hong Kongban, de ettől nekem még pólós idő volt. Kivéve talán új év éjszakáját, amikor azért a vállamra vetettem a pulcsimat. Helyiek párszor meg is jegyezték, hogy annyira azért talán nincs meleg (de igen).
Rock in Japan 2017
Nyári fesztiválon még egyetemista koromban jártam utoljára – azt hiszem, a 2011-es Summer Sonicon (az se volt semmi felhozatal, az biztos). Persze nem-nyári fesztiválokra mentem azóta is. Írni nem feltétlenül írtam mindről, de az utóbbi pár évben minden Loud Parkon ott voltam, és akkor a két Knotfestről és Ozzfestről ne is beszéljünk.
Idén viszont, hogy már állást is váltottam, végre tényleg hosszúak a hosszú hétvégéim, végre bekerült a “szabadság” a szótáramba, és még a lelki erő is megvan. Így “hirtelen” (nem volt hirtelen) elhatározásból egy jó barátommal elmentünk a Rock in Japan első felére augusztus elején.
Felmondok
Már az első hónapokban sem tetszett ez az anime üzlet. Nem mondom, hogy rühellném, de nem akarnám ezt csinálni még évekig. Nagyon nem jó, hogy éjszakába nyúlóan kell ott ülnöm a stúdióban, csak mert az animátorok akkor végeznek a határidős melókkal. Ráadásul ez a jövőben sem változna. A producerek és még az aktatologatók is félelmetes időket húznak le, gondolom az ő esetükben már félig megszokásból. Aztán furán néznek rám, amikor fel merem vetni, hogy ha végeztem már a feladataimmal, akkor feltétlen ott kell-e malmoznom még plusz három órát.
Egy barátom, akinek valamiért nagy meggyőződése, hogy én zseniális programozó vagyok (pedig) meghívott a céghez, ahol dolgozik. Az utolsó interjúkon is túljutottam a múlt héten, és a minap kaptam az értesítést, hogy akkor április elsejével kezdhetek. Én kértem, hogy akkor, mert nem akarnám az év végi prémiumomat kidobni az ablakon, ha nem muszáj, ráadásul a vízumom is márciussal jár le.
Van annyi kötelességtudatom, hogy a projekteket, amiken most dolgozok már végigcsinálom (ez is pont március környéke), aztán lelépek programozónak a belvárosba. Az egy dolog, hogy az új helyen nyolc óra egy műszak, nem tizenhat, de ráadásul szenior programozónak vettek fel, és rádupláztak a mostani fizetésemre. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.
Légtisztító
Szerencsére az utóbbi években annyira nem kínoz az allergia, mint régen. Február-március környékén vadul tüsszögök, de különben az év nagy részében hajlandóak normálisan működni a nyálkahártyáim. Egy kivétel viszont van, amitől mindig betaknyosodok: a por.
Évnyitó
Múlt héten szembesültem vele, hogy volt itthon hat üveg jó borom, amikkel jó lett volna kezdeni valamit – lehetőleg olyan formában, hogy emlékezzek is rá, milyenek voltak. Így jött az ötlet, hogy szervezzünk egy “felnőttes” összeröffenést, jó borok, saját készítésű borkorcsolyák, társasjátékok stb.
Reptéri gyönyörök, második rész
Eleve izgalmasan hangzott, hogy én majd az isztambuli repülőtéren szilveszterezek – merthogy ez lett volna a terv.
Gyanakodnom kellett volna, hogy gondok lesznek, amikor a kék metrón sikerült pont egy olyan kocsit kifognom, amit két talajrészeg punk a tanyájának kiáltott ki, és mint olyat, becsülettel össze is hánytak (a metrót, nem engem). Ilyen izgalmakkal együtt is sikerült tarjáni indulásom után három órával a reptérre érni – ami mai viszonyok szerint tömegközlekedéssel azt hiszem, jónak számít (sajnos).
