Tag: magyar

Légtisztító

Szerencsére az utóbbi években annyira nem kínoz az allergia, mint régen. Február-március környékén vadul tüsszögök, de különben az év nagy részében hajlandóak normálisan működni a nyálkahártyáim. Egy kivétel viszont van, amitől mindig betaknyosodok: a por.


Évnyitó

Múlt héten szembesültem vele, hogy volt itthon hat üveg jó borom, amikkel jó lett volna kezdeni valamit – lehetőleg olyan formában, hogy emlékezzek is rá, milyenek voltak. Így jött az ötlet, hogy szervezzünk egy “felnőttes” összeröffenést, jó borok, saját készítésű borkorcsolyák, társasjátékok stb.


Reptéri gyönyörök, második rész

Eleve izgalmasan hangzott, hogy én majd az isztambuli repülőtéren szilveszterezek – merthogy ez lett volna a terv.

Gyanakodnom kellett volna, hogy gondok lesznek, amikor a kék metrón sikerült pont egy olyan kocsit kifognom, amit két talajrészeg punk a tanyájának kiáltott ki, és mint olyat, becsülettel össze is hánytak (a metrót, nem engem). Ilyen izgalmakkal együtt is sikerült tarjáni indulásom után három órával a reptérre érni – ami mai viszonyok szerint tömegközlekedéssel azt hiszem, jónak számít (sajnos).


Reptéri kalandok

Rég volt már olyan, hogy gondom lett volna a szokásos karácsonyi utammal Magyarországra. Egyszer, még pár éve, nagyon csúnyán elszámoltam magam és majdnem Frankfurtban ragadtam, amikor kiderült, hogy az átszállásom igazából másik reptéren van. Most is én voltam a hibás, de ezt a légitársaságoknak nem kell tudniuk.


Olvas

Azokban az időkben, amikor még kevésbé gyorsan borostásodtam be, elég sokat olvastam, de most a mennyiség helyett inkább a sebesség a lényeg. Emlékszem, anno eléggé mellbe vágott, amikor nővéremtől kölcsönkaptam az ötödik Harry Potter könyvet angolul (magyarul még nem jelent meg akkor), és nem tudtam százasával falni az oldalakat.


Úti kalandok

Az út a máltai Qala és Salgótarján között nem volt épp eseménytelen. A Gozo-Málta kompig minden rendben is volt, aztán amikor partot ért a hajó, kezdődött a buli. Először is azzal, hogy valakinek a kompon nem indult a kocsija, ami miatt vagy húsz percet vártunk, mire lejutottunk a hajóról (közben az óra ketyeg, a repülő nem vár). Aztán csak hogy mindenkinek biztosítva legyen az egészségesen magas vérnyomás, a kikötőtől a reptérig szinte végig olyan dugó volt, hogy alig araszoltunk.


Nagy utazás

Eljött újra az évnek az a nagyszerű és sokat várt időszaka, amikor visszatérek szülőföldemre és eltöltök valamennyi időt a családom körében.

Idén egy kellemes péntek esti indítással kezdtem. Fél tizenegykor szállt fel a repülőm, úgyhogy a munkahelyemről indultam hat körül. A reptérnél sikerült rossz helyen leszállni a vonatról, ráadásul még a koreai légitársaság kártyáján gyűjtött (egy útnyi) mérföldjeimet se tudtam átrakni a kártyámra, amit használok is.


Piskóta, mert csak

Általában vacsora után (már ha vacsorázok egyáltalán) jól szokott esni valami édes. Erre a célra van a hűtőmben (szinte) mindig egy doboz Toppo (vagy kettő). Csakhogy ma lusta voltam elmenni vásárolni, úgyhogy (készen) semmi édes nem volt itthon. Készen.

Aztán eszembe jutott, amit valamelyik receptes blogon írt a szerző, hogy milyen jó is pár perc alatt összedobni egy tepsi valamit, amikor az emberre rátör az esti cukorvágy. Úgyhogy rövid hezitálás után nekiestem, és csináltam egy piskótát csak úgy natúr. Persze egyáltalán nem emelkedett meg (nincs ebben semmi meglepetés, még sosem sikerült rendesen), de ehetőnek ehető lett, és könnyen darabolható is hozzá.

Piskóta


Teli száj

Ebédidő. A gyártáson (ahol én is vagyok) páran az asztaluknál esznek. És közben beszélgetnek. Ez pedig itt azzal jár, hogy harmincas-negyvenes felnőtt emberek telire tömött szájjal, csámcsogva beszélgetnek vagy negyed órán át, én meg csak fogom a fejem.

Nem tudom, hogy ez alapból hiányzik-e a japánok neveléséből, de itt sajnos teljesen hétköznapi, hogy valaki csámcsog és/vagy teli szájjal beszél. Ráadásul nem csak otthon vagy munkahelyen (ami azért még egy ismert közeg), hanem nagy nyilvánosság előtt vendéglátohelyeken (fene tudja, hogy mi számít itt kocsmának, és mi étteremnek), sőt, még gasztro tévéműsorokban is.

Én meg csak borzongok az undortól.


Borzas

A hétvégén megint sütöttem, de ezúttal olyan szinten más lett a végeredmény, mint aminek szántam, hogy inkább le se fényképeztem. A cél a borzas lett volna, csak nem jött össze.

Mikor már rákentem a krémet az alsó lapra, akkor tűnt csak fel, hogy sehogy nem lesz elég a tészta arra, hogy még be is fedjem. Cserébe a krém olyan sok lett, hogy három tepsinyit meg tudtam volna vele csinálni.

Inkább nem is küzdöttem vele. Az alsó lapra (zutty) rápakoltam az összes krémet, lesz ami lesz. Végül tényleg lett, mert a hab teteje szépen megpirult és az alja is egész jól átsült, úgyhogy a végeredmény ehető lett – csak épp nem az, aminek szántam.