Tag: magyar

Hong Kongban

Anno azért találtam ki, hogy Hong Kongba megyek az új évre, mert volt vagy húszezer lejáróban lévő mérföldem a törökökkel, és mivel eszemben sincs soha többé velük repülni, gondoltam, elhasználom mindet. Amiből végül nem lett semmi, mert a (különben kellemesen olcsó) repülő, amit találtam, “code share” járat volt (vagyis több légitársaság közösen üzemelteti), és ilyeneken nem lehet osztályt emelni utólag (amiről persze nekem senki nem szólt előre). Sebaj, majd legközelebb. A török mérföldekből meg rendeltem táskát-satöbbit szüleimnek, hogy legalább kárba ne vesszen.

Elvileg a tél közepe volt Hong Kongban, de ettől nekem még pólós idő volt. Kivéve talán új év éjszakáját, amikor azért a vállamra vetettem a pulcsimat. Helyiek párszor meg is jegyezték, hogy annyira azért talán nincs meleg (de igen).

Wan Chai


Rock in Japan 2017

Nyári fesztiválon még egyetemista koromban jártam utoljára – azt hiszem, a 2011-es Summer Sonicon (az se volt semmi felhozatal, az biztos). Persze nem-nyári fesztiválokra mentem azóta is. Írni nem feltétlenül írtam mindről, de az utóbbi pár évben minden Loud Parkon ott voltam, és akkor a két Knotfestről és Ozzfestről ne is beszéljünk.

Idén viszont, hogy már állást is váltottam, végre tényleg hosszúak a hosszú hétvégéim, végre bekerült a “szabadság” a szótáramba, és még a lelki erő is megvan. Így “hirtelen” (nem volt hirtelen) elhatározásból egy jó barátommal elmentünk a Rock in Japan első felére augusztus elején.


Felmondok

Már az első hónapokban sem tetszett ez az anime üzlet. Nem mondom, hogy rühellném, de nem akarnám ezt csinálni még évekig. Nagyon nem jó, hogy éjszakába nyúlóan kell ott ülnöm a stúdióban, csak mert az animátorok akkor végeznek a határidős melókkal. Ráadásul ez a jövőben sem változna. A producerek és még az aktatologatók is félelmetes időket húznak le, gondolom az ő esetükben már félig megszokásból. Aztán furán néznek rám, amikor fel merem vetni, hogy ha végeztem már a feladataimmal, akkor feltétlen ott kell-e malmoznom még plusz három órát.

Egy barátom, akinek valamiért nagy meggyőződése, hogy én zseniális programozó vagyok (pedig) meghívott a céghez, ahol dolgozik. Az utolsó interjúkon is túljutottam a múlt héten, és a minap kaptam az értesítést, hogy akkor április elsejével kezdhetek. Én kértem, hogy akkor, mert nem akarnám az év végi prémiumomat kidobni az ablakon, ha nem muszáj, ráadásul a vízumom is márciussal jár le.

Van annyi kötelességtudatom, hogy a projekteket, amiken most dolgozok már végigcsinálom (ez is pont március környéke), aztán lelépek programozónak a belvárosba. Az egy dolog, hogy az új helyen nyolc óra egy műszak, nem tizenhat, de ráadásul szenior programozónak vettek fel, és rádupláztak a mostani fizetésemre. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.


Légtisztító

Szerencsére az utóbbi években annyira nem kínoz az allergia, mint régen. Február-március környékén vadul tüsszögök, de különben az év nagy részében hajlandóak normálisan működni a nyálkahártyáim. Egy kivétel viszont van, amitől mindig betaknyosodok: a por.


Évnyitó

Múlt héten szembesültem vele, hogy volt itthon hat üveg jó borom, amikkel jó lett volna kezdeni valamit – lehetőleg olyan formában, hogy emlékezzek is rá, milyenek voltak. Így jött az ötlet, hogy szervezzünk egy “felnőttes” összeröffenést, jó borok, saját készítésű borkorcsolyák, társasjátékok stb.


Reptéri gyönyörök, második rész

Eleve izgalmasan hangzott, hogy én majd az isztambuli repülőtéren szilveszterezek – merthogy ez lett volna a terv.

Gyanakodnom kellett volna, hogy gondok lesznek, amikor a kék metrón sikerült pont egy olyan kocsit kifognom, amit két talajrészeg punk a tanyájának kiáltott ki, és mint olyat, becsülettel össze is hánytak (a metrót, nem engem). Ilyen izgalmakkal együtt is sikerült tarjáni indulásom után három órával a reptérre érni – ami mai viszonyok szerint tömegközlekedéssel azt hiszem, jónak számít (sajnos).


Reptéri kalandok

Rég volt már olyan, hogy gondom lett volna a szokásos karácsonyi utammal Magyarországra. Egyszer, még pár éve, nagyon csúnyán elszámoltam magam és majdnem Frankfurtban ragadtam, amikor kiderült, hogy az átszállásom igazából másik reptéren van. Most is én voltam a hibás, de ezt a légitársaságoknak nem kell tudniuk.


Olvas

Azokban az időkben, amikor még kevésbé gyorsan borostásodtam be, elég sokat olvastam, de most a mennyiség helyett inkább a sebesség a lényeg. Emlékszem, anno eléggé mellbe vágott, amikor nővéremtől kölcsönkaptam az ötödik Harry Potter könyvet angolul (magyarul még nem jelent meg akkor), és nem tudtam százasával falni az oldalakat.


Úti kalandok

Az út a máltai Qala és Salgótarján között nem volt épp eseménytelen. A Gozo-Málta kompig minden rendben is volt, aztán amikor partot ért a hajó, kezdődött a buli. Először is azzal, hogy valakinek a kompon nem indult a kocsija, ami miatt vagy húsz percet vártunk, mire lejutottunk a hajóról (közben az óra ketyeg, a repülő nem vár). Aztán csak hogy mindenkinek biztosítva legyen az egészségesen magas vérnyomás, a kikötőtől a reptérig szinte végig olyan dugó volt, hogy alig araszoltunk.


Nagy utazás

Eljött újra az évnek az a nagyszerű és sokat várt időszaka, amikor visszatérek szülőföldemre és eltöltök valamennyi időt a családom körében.

Idén egy kellemes péntek esti indítással kezdtem. Fél tizenegykor szállt fel a repülőm, úgyhogy a munkahelyemről indultam hat körül. A reptérnél sikerült rossz helyen leszállni a vonatról, ráadásul még a koreai légitársaság kártyáján gyűjtött (egy útnyi) mérföldjeimet se tudtam átrakni a kártyámra, amit használok is.