Tag: magyar

Úti kalandok

Az út a máltai Qala és Salgótarján között nem volt épp eseménytelen. A Gozo-Málta kompig minden rendben is volt, aztán amikor partot ért a hajó, kezdődött a buli. Először is azzal, hogy valakinek a kompon nem indult a kocsija, ami miatt vagy húsz percet vártunk, mire lejutottunk a hajóról (közben az óra ketyeg, a repülő nem vár). Aztán csak hogy mindenkinek biztosítva legyen az egészségesen magas vérnyomás, a kikötőtől a reptérig szinte végig olyan dugó volt, hogy alig araszoltunk.


Nagy utazás

Eljött újra az évnek az a nagyszerű és sokat várt időszaka, amikor visszatérek szülőföldemre és eltöltök valamennyi időt a családom körében.

Idén egy kellemes péntek esti indítással kezdtem. Fél tizenegykor szállt fel a repülőm, úgyhogy a munkahelyemről indultam hat körül. A reptérnél sikerült rossz helyen leszállni a vonatról, ráadásul még a koreai légitársaság kártyáján gyűjtött (egy útnyi) mérföldjeimet se tudtam átrakni a kártyámra, amit használok is.


Piskóta, mert csak

Általában vacsora után (már ha vacsorázok egyáltalán) jól szokott esni valami édes. Erre a célra van a hűtőmben (szinte) mindig egy doboz Toppo (vagy kettő). Csakhogy ma lusta voltam elmenni vásárolni, úgyhogy (készen) semmi édes nem volt itthon. Készen.

Aztán eszembe jutott, amit valamelyik receptes blogon írt a szerző, hogy milyen jó is pár perc alatt összedobni egy tepsi valamit, amikor az emberre rátör az esti cukorvágy. Úgyhogy rövid hezitálás után nekiestem, és csináltam egy piskótát csak úgy natúr. Persze egyáltalán nem emelkedett meg (nincs ebben semmi meglepetés, még sosem sikerült rendesen), de ehetőnek ehető lett, és könnyen darabolható is hozzá.

Piskóta


Teli száj

Ebédidő. A gyártáson (ahol én is vagyok) páran az asztaluknál esznek. És közben beszélgetnek. Ez pedig itt azzal jár, hogy harmincas-negyvenes felnőtt emberek telire tömött szájjal, csámcsogva beszélgetnek vagy negyed órán át, én meg csak fogom a fejem.

Nem tudom, hogy ez alapból hiányzik-e a japánok neveléséből, de itt sajnos teljesen hétköznapi, hogy valaki csámcsog és/vagy teli szájjal beszél. Ráadásul nem csak otthon vagy munkahelyen (ami azért még egy ismert közeg), hanem nagy nyilvánosság előtt vendéglátohelyeken (fene tudja, hogy mi számít itt kocsmának, és mi étteremnek), sőt, még gasztro tévéműsorokban is.

Én meg csak borzongok az undortól.


Borzas

A hétvégén megint sütöttem, de ezúttal olyan szinten más lett a végeredmény, mint aminek szántam, hogy inkább le se fényképeztem. A cél a borzas lett volna, csak nem jött össze.

Mikor már rákentem a krémet az alsó lapra, akkor tűnt csak fel, hogy sehogy nem lesz elég a tészta arra, hogy még be is fedjem. Cserébe a krém olyan sok lett, hogy három tepsinyit meg tudtam volna vele csinálni.

Inkább nem is küzdöttem vele. Az alsó lapra (zutty) rápakoltam az összes krémet, lesz ami lesz. Végül tényleg lett, mert a hab teteje szépen megpirult és az alja is egész jól átsült, úgyhogy a végeredmény ehető lett – csak épp nem az, aminek szántam.


Babatargonca

A minap jártam céges ügyben Iogi környékén, ahol (gondolom) van egy bölcsőde. Épp végeztem a dolgommal, amikor az utcán szembejött velem egy óvónéni egy targoncányi gyerekkel. Pontosabban két óvónéni. Egyikük pórázon vezetett három-négy nagyobbacska kölyköt, míg a másikuk egy babatargoncát tolt. Olyan szerkezetet kell elképzelni, mint amiket nagyobb hotelekben használnak a takarítók a szennyes összegyűjtésére, csak éppen nem lepedőkkel volt tele, hanem két-három éves vakarcsokkal. Ha valakinek egy kisgyereket látva az az első gondolata, hogy “de édes” (és nem “fúj broáf“, mint nekem), halálos cuki-túladagolást okozhat.


Vidám magyarok

Egy hete futottam bele egy egyetemi alsóbbéves volt klubtársam kérdőívébe, amit elvileg majd a szakdolgozatához fog használni. Van benne egy olyan kérdés, hogy “Melyik az a dal/előadó, amit soha nem tudnál elfelejteni?” Először dalban gondolkodtam, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne erre a megtisztelő címre méltó.

Úgyhogy megnéztem, miket szívecskéztem be az évek során last.fm-en, és megdöbbenve láttam, hogy az utolsó oldalon (vagyis a legrégebbiek között) van egy Beatrice szám, a Vidám Magyarok. Gimis barátaim nagy Beatrice rajongók (voltak), de én nem igazán voltam oda érte. El nem tudtam képzelni, hogy került mégis egy számuk a kedvenceim közé. (Na jó, elképzelni el tudtam, ahogy igencsak illuminált állapotban benyomom a “kedvenc” gombot.)

Rá is kerestem tecsőn, hogy mi is ez, és megértettem, hogy mit keres ott. Pont akkor este hazafuvaroztam a producerünket, ami egy jó egy órás kocsikázás volt, és visszafelé (immár egyedül) benyomtam a telefonomon (hiszen munkaidőben nem tudtam belehallgatni). Mondanom sem kell, két perc múlva már teli torokból üvöltöttem a kórust a kocsiban.


Saláta

Mióta a múltkor lebetegedtem, nem volt különösebb ingerem góját főzni magamnak vacsorára. Az már csak mellékes, hogy amikor késő este hazaérek hulla fáradtan, már nem sok kedvem van még tizen-percekig állni a konyhában, amíg elkészül a kaja.

Hétfőn már helyette inkább salátát csináltam a szendvicsem mellé. Igazán nem egy nagy szám, és még csak külön sajtot se vettem hozzá, csak salátalevelet meg paradicsomot  – uborkám meg már volt itthon.

Akkor hirtelen felindulásból a kínai szószt hígítottam fel öntetnek, nem is lett rossz. Ma már inkább valami frissebre vágytam, és rövid keresgélés után találtam is egy citromos öntet receptet. Jó lett.


Metálszív

Tudni kell, hogy nem vagyok az a fanatikus Ossian rajongó, de ettől függetlenül jópár albumuk ott figyel a gyűjteményemben már vagy tíz éve. Az “Ezer dal, száz csillag” című számról mindig is tudtam, hogy a rock és metál nagy alakjaival van tele (elég egyértelmű, amikor úgy kezdődik, hogy “füst a víz felett”), de eddig nem vettem a fáradságot, hogy végignézzem egyesével, mi micsoda. Eddig.


Ismét beteg

Szerintem most először vagyok úgy igazán beteg, amióta Japánban vagyok. Júniusban mondjuk ott volt az az arcüreggyulladás, de ami tegnap-ma megtalált, az teljesen más nagyságrend. Megfájdult a fejem és hasmenésem volt – bár ez előbbit a kialvatlanságnak tudtam be, utóbbit pedig annak, hogy kicsit túl sok fahéjas tölteléket nyalogattam fel.

Aztán ma reggel már lázas voltam, és délután el is mentem az orvoshoz. Egy kicsit féltem, hogy esetleg influenza, hiszen múlt héten oltottak ellene, aztán ki tudja. Szerencsére nem az, csak egy egyszerű, és nagyon kellemetlen vírusfertőzés. Azt közöltem a cégnél, hogy ha nem megy le a lázam, akkor holnap nem fogok bemenni. Reméljük, lemegy. Addig is megpróbálom rendbehozni magamat.