Tag: magyar

Kétesélyes

Vagy megjön az ösztöndíjam, vagy nem. Amióta az egyetemen kell aláírogatni, nem derül ki, hogy egyáltalán mikor és meddig kel aláírni, és hogy mikor érkezik a pénz. Úgyhogy most várok feszülten, hogy jön-e már az ehavi adag, mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy hó elején túl későn írtam alá, és a júniust mindenestől kemény harmincezer jenből kell leélnem. Remélem megjön. Mert ha megjön, akkor veszek először is…

Egy iPodot. Nyolc vagy tizenhat gigás Nano lesz, még nem találtam ki, milyen szín. Ja hogy én nem szeretem az Apple-t? Kegyetlen az élet. Közgáz ez, van kereslet, van kínálat. Amit én keresek, azt csak egy iPod tudja megadni. Annyit, hogy hackelés nélkül működjön normálisan, férjen rá elég zene és tudjon logolni last.fm-re. Nem sok, mégse tudja semmi más. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy uralja az iPod az mp3 lejátszó piacot, mennyire nem hallani a konkurenciáról. Úton-útfélen belefutok az iPod marketingjébe a neten, de hogy a Sony egyik Walkman lejátszójának se láttam még reklámját, az fix. Mit képzelnek ezek? Hogy a versenyhivatal majd megvédi őket, ha az Apple nem csak nagyobb, de már pofátlanabb is lesz, mint a Microsoft? Mert eljön az is majd, de nem a lejátszók között.

Addig pedig én jól elleszek egy Nanoval a zsebemben.


Dizájn

Mostanában sokat “játszok” a gépen, vagy csak bambulok ki a fejemből és próbálok összehozni valami normális kinézetet a következő blogverziónak. Nem könnyű. Nyilván valami újat akarnék összehozni, de az elvárásaim magasak, a képességeim pedig nem feltétlenül érnek fel hozzájuk. Mivel nem vagyok az a grafikamágus, valami minimálban gondolkozok. Ugyanakkor annyit játszottam már a szürkeárnyalatokkal és sötét színekkel, hogy belefáradtam – jó lenne valami, amiben színek is vannak, de attól még nem néz ki teljesen Geocities-esen.

Ami még fontos, hogy ne csak egy fejléce legyen, hanem egészre kiterjedő kinézete. Vannak hosszabb írások is a blogon, és ezzel is számolnom kell. Ha egy weboldalon szétnyúlik a szöveg, középtájon általában csak a szöveg és a háttér (minta) van, semmi más nem jut. Na ezt nem akarom. Ha van valami, akkor az legyen mindenhol, vagy legalább egyenletesen elosztva.

Még nem találtam ki egy olyan megvalósítható jó megoldást se, ami másnap is tetszett volna. Majd.

Amúgy a legutóbbi.


Klikkesedés

Nem keresőoptimalizálás, nem webfejlesztés, ezúttal társadalom. Vagy valami olyasmi. Az ihletet egy plörk adta.

Gimiben az osztályfőnökünk nagyon sokat mondta, hogy így klikkesedik az osztály meg úgy nem vagyunk jó közösség. Valószínűleg így is volt, volt osztálytársam akivel hat év alatt két szót ha váltottam, akkor is csak valami befizetés ürügyén. Viszont azt sem mondhatom, hogy bárkivel is különösebben rosszban lettem volna. Nyilván voltak, akik nehezteltek néhány beszólásért vagy hasonló, de semmi igazi ellentét nem volt.

Nem tudom, mi a tudomány jelenlegi állása, de ha jobban belegondolok, azért elég irreális elvárás, hogy nagyjából véletlenszerűen összeválogatott harminc-akárhány ember mind puszipajtás viszonyban legyen egymással. Még ha valami klubról is van szó, ahol nagyjából egyeznek az érdeklődések, mint nekem most a zeneklub, akkor is természetes, hogy van egy kisebb csoport, öt-hat-tíz ember, akikkel baráti viszonyban vagyok, a többieknek meg köszönök a folyosón, ha fölismerem őket és elbeszélgetünk, ha egymás mellé kerülünk egy ivászaton (van jobb szó a nomikai-ra?).

Ha valaki magányos és ki van rekesztve, vagy egy kisebb csoport teljesen elzárkózik mindenki mástól, az persze, hogy nem jó. De nálunk ilyen nem volt, mégis folyton “klikkesedtünk”. Biztos valami csajdráma lehetett, mert én teljesen kimaradtam belőle. Pedig egyszer kipróbáltam volna a klikkesedést… Így marad a klikkelgetés.


Vannak hátrányai

Windows alatt például működött az infra, ami nagyon hasznos volt két-háromszáz képet átmásolni a telefonomról. Most ugyanezt ötletem sincs hogy valósítanám meg, szerencsére most csak egy kép kellett, aztán végül még azt se használtam, mert nagyban sokkal rosszabbul nézett ki, mint a pár centis telefonképernyőn.

Nem vagyok én még ehhez eléggé power user, nem vagyok feliratkozva az összes linux fejlesztői levelezőlistára és jelenleg nem programozásból élek, úgyhogy hajlamos vagyok olyan dolgokat elvárni, amiket lehet, hogy nem kéne. Például, hogy ha végre rászánom magam, hogy átformázom a dokumentumok meghajtómat ext4-re (ami a linuxnak elvileg hazai pálya, már elegem volt, hogy a Dropbox szolgáltatás nem tudja írni az ntfs meghajtókat), akkor ne teljen időbe, hogy újra működjön. Pedig telt, nem is kevésbe, mire sikerült megoldanom, hogy egyáltalán hozzá tudjak férni. Tehát: fstabba defaults, aztán a felcsatolt mappára chown és chmod, előbbi a saját felhasználónknak, utóbbi a megfelelő kóddal (777, 775 satöbbi).

Lassan sikerül mindent helyrepofoznom. Ami még hátravan: a kamera még mindig fejjel lefelé, az infra nem működik, pedig igencsak végigpróbáltam már mindent, amit javasoltak fórumokon.


Kezdődik?

Jövő hét hétfőn kezdjük a próbákat a koncertre, szerintem nem lesz ezzel gond. Két dalt adunk elő, már úgy vagyok vele, hogy tök mindegy mit (amíg nem j-pop vagy progrock, mert ezeket még nem tudom normálisan gitározni), csak legyen már. Végül Wild Cherry – Play that funky music (ének) és Jackson Five – I want you back (gitár és vokál) lett. Nem épp amire számítottam, de mostanra megfelel.

A múltkor ugye vettem határidőnaplót, ami ugyan nem pont ugyanolyan, mint amilyet akartam, de erre az egy évre már csakazértis kitartok mellette, aztán jövőre majd csinálok magamnak. Egyrészt ennek eredményeképpen esténként van hova véletlenszerű, nem publikálásra szánt gondolatfoszlányokat, -folyamokat és hasonlókat firkálni, meg amikor épp marketing órán szenesedek az unalomtól, van hova rajzolnom. És ma rajzoltam is egy egész jót, mindjárt odaérek, hogy elindul a Fireworks a virtuális gépen, és akkor gyorsan meg is csinálom. Nám, csak kell hozzá egy kép a telefonomról, az Ubuntuban meg nincs infra támogatás, úgyhogy a telefonról el kell küldenem magamnak emailben. Ha átér, akkor jó lesz (bár mindig így gondolom).

Csütörtökön meg könyvelés zh.


Zenedolgok

Egyrészt, mostanában nagyjából kétszeresére nőtt a japán zenei gyűjteményem. Hiro és egy klubos senpai jóvoltából megvan már az összes Tomoyasu Hotei album (plusz a legelső Guitarythm-t megvettem tegnap potom ötszáz jenért (meg az AC/DC Razor’s Edge-ét), nem tudtam otthagyni), lett B’z és Kemuri is (utóbbi régen is volt, csak aztán eltűnt valahol út közben), meg Hiro régi bandájának, a BAD DICTION-nak két albuma. Ha tudom, hogy ilyen zenét játszottak, kértem volna tőle autogrammot csak úgy poénból amíg még Tokióban voltam…

Másrészt pedig, vagy talán pont hogy az ilyen változások miatt, egyre nagyobb az igényem egy mp3 lejátszóra, ami megjegyzi a hallgatott számokat a last.fm kedvéért. Néha meglepve látom, hogy olyan előadók, akiknek az albumait nagyjából fejből tudom milyen pocsékul állnak a statisztikákban, egyszerűen azért, mert inkább menet közben hallgatom mint amikor a gépről a teljes kollekció megy véletlenszerűen. Így keresgéltem, és igencsak korlátozottak a lehetőségeim. Az egyik lehetőség, hogy keresek valami olyan lejátszót, ami relatíve olcsó is, és vagy a Zenses vagy Rockbox támogatja. A másik lehetőség egy iPod. Utóbbi egyrészt ellenkezik az elveimmel, másrészt ugyanazért az árért nagyobb kapacitásút kaphatok, ha például Sony Walkmant veszek. Viszont az iPod mindent tud, ami nekem kell, és ezért tényleg komolyan fontolom…


Csakazértse?

Nem akarok tucatember lenni. A vasútállomáson bemondják, hogy amennyiben a következő gyorsra vár a kedves utas, a fehér háromszög jelzésnél, amennyiben a személyre, a kör jelzésnél szíveskedjenek kettesével sorakozni. Én pedig akkor fölállok a padról, végigsétálok a sárga vonal “rossz” oldalán (értsd, úristen, mindjárt beesik a vágányra a felelőtlen külföldi! vagy nem) aztán amikor beáll a vonat, valahogy felszállok. És nem arról van szó, hogy Japán szűk, és százharminc-negyven millióan lakják, úgyhogy kellenek a szabályok, mert Tokióban, ahol egy állomáson bármely időpillanatban van annyi ember, mint itt Hikonében egy év alatt összesen, és ugyan sorakoztak, de legalább nem szólítottak föl rá. Mert amíg az emberek csinálják, hadd csinálják, csak tőlem ne várják el. Biztos lesznek súlyos társadalmi problémáim ezzel a mentalitással, de köszönöm, az elmúlt húsz és fél évben (de rossz leírni) azért megvoltam vele.

Néha megijedek, hogy én is olyan kiállhatatlan ember vagyok/leszek, mint.

Amikor mondom, hogy nekem nem kellenek a tucattermékek, akkor is erről van szó. Amíg van alternatíva, nem akarok ugyanolyan telefonnal, mp3 lejátszóval, cipővel, karórával, hajzattal rohangálni, mint a fejlett társadalmak milliárdnyi embere. Egyszerűen taszít a tömegdivat, de sokszor nem érzem, hogy az alternatívák bármivel is jobbak lennének. Ahhoz meg nem vagyok elég elszánt, hogy mindent magamnak csináljak… Sajnos (?) az a kor már pár ezer éve letűnt.


Internetről

Évekig képzeltem azt, hogy én majd megélek valaha is abból, hogy webfejlesztek. Egyszer majd lehet, természetesen változatlanul, ha megkér valaki, össze tudok rakni egy php-mysql-(x)html-css-javascript oldalt különösebb nehézségek nélkül, kisebb erőfeszítések árán még akár valami normálisabb kinézet is sikerül… De valahogy nem volt továbblépés. Biztos én se veszem komolyan, végül is évek óta képtelen vagyok akár csak a blog motorját végre normálisan befejezni. (Igaz, most minden eddiginél közelebb kerül hozzá.) Arra akarok kilyukadni, hogy ugyan mostanában nem elsősorban webfejlesztő vagyok, azért még talán képben vagyok valamennyire, ha erről van szó. (Néha magam is meglepődök, milyen jól sikerül keresőbarátra megfogalmazni adott bejegyzéseket…)

Tehát van egyszer az, hogy valaki privát blogot ír, vagy rejtegeti a twitterét, hasonlók, és ezt nem értem. Nyilván túl sokat okoskodtam kölyökkoromban, azért mondogatták annyit, hogy indulj ki magadból, de a lényeg, hogy bejött. Nekem a neten publikus mindenem, semmi nincs elrejtve (kivéve a fejlesztés alatt álló új blogmotort, mert biztosan sebezhető és nem hiányzik hogy széthackeljék belőle a szervert). Ha valamit titokban akarok tartani, akkor azt nem rakom ki a netre. Van egy jó kis füzetem, abba gyűltek, és gyűlhetnek az ilyen írások. És pláne nagyon zavar, ha valaki csak elejtett félmondatokkal jelzi, hogy igen, van blogja/twittere/hasonlója, de nem köti az orromra. Akkor fogd be.

A másik pedig, hogy mintha lelassult volna az internet fejlődése. Emlékszem, amikor először érkeztem a netre, jó tíz éve, milyen weboldalak voltak “jók”, mi volt a minőségi és hogy működtek. Lehet, hogy csak pont egy robbanás idején értem a sodorba, de mintha az XHTML1.1+CSS2.1-el megállt volna az internetes világ. Előbbi 2001-től W3C ajánlás, utóbbi még mindig csak ajánlás javaslat. Tehát az elmúlt tíz évben semmit nem fejlődött nagyjából az internet leírónyelve, csak több lett benne a JavaScript, mert az tényleg robbant. Valahogy öt évre visszanézve nem érzem, hogy annyit változott volna a világ, ugyanez az az előtti öt évre. De 1995-2000-ig mi zajlott? Létrejött az internet, ahogy ma ismerjük, nagyjából. Megjegyzem, a CSS3 2001 óta készül. Komolyan tíz évbe telik? Hol a lendület?


Este

Elszaladtam az egyetemre, beadni egy emailes házit szolid három és fél óra késéssel. Látva az óra tananyagát el tudom képzelni a japán diákok tájékozottságát ha számítógépekről van szó, úgyhogy valahol meg tudom érteni, hogy a kampuszon kívülről nem lehet hozzáférni a saját mappánkhoz, de attól még kényelmetlen (ha legalább egy parancssori ssh vagy valami lenne, de nincs – vagy még nem találtam meg).

Amúgy marketinget olvasok, apró betűk, nagy oldalak, kétségbeejtően lassan fogy. De legalább eddig órán egyszer se volt bajom a röpzhkkal, mindig sikerült értelmesen eleget összesüketelnem (bár természetesen az értékelésüket nem méltóztatnak velünk is közölni, mert nyilván azt minek).

Az udvaron bogarak ciripelnek, zizegnek és zümmögnek (a CZZ pedig egy tarjáni kis étterem, kiskölyökkoromban sokszor vettünk ott palacsintát), a várárokban (variációk egy témára) a békák hasonlóan bőszen zengenek, a szomszédban kínaiak, a szemközti háznál pedig egy valószínűleg részegen sikongató nő zajong. Már várom, amikor a zenekarral csak leülünk a tópartra egy-egy doboz sörrel és dumálunk éjszakába nyúlóan. (A punkok mellett egy rock’n’roll-reggae bandában is ott vagyok, gitárosként fix, a vokál is gyanús.)


MSN

Ami persze már évek óta Pidgin, a lényeg hogy az imént csipogott hogy belépett egy barátom akivel nagyjából évek óta nem beszéltünk. Nagyon Vad Fruttik hangulat lett.

Fáj a fejem, a szívem túl nagy
És nem tudom, nem tudom hol vagy
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen

Vad Fruttik – Nekem senkim sincsen

Amúgy nem, de ez most igen.