Valahogy soha nem tudok “kultúridőben” ágyba kerülni. Megint negyed három van, és még pötyögök. Bár ennek is megvan az az előnye, hogy az ilyen szétcsúszott alvással, amikor megyek haza nem lesz semmilyen jetlag-probléma, az biztos. Az már jobb kérdés, hogy miért nem sikerül. Nagyjából, mert két napnyi aktivitást próbálok egy napba sűríteni. “Aktivitást”, inkább, ismét kedvenc idézőjeleimmel, hiszen azért pofátlan sok idő megy el azzal, hogy üresjáraton bambulok a last.fm vagy Analytics statisztikákra… De azért nagyjából így kell mennie egy napomnak. Reggel fölkelek tíz körül, bár az óra nyolc-fél kilenc óta ötpercenként csörög, megreggelizek egyszer csak, közben átnézem az éjszaka felgyűlt olvasnivalókat Readerben (már a második Google termék itt, fenébe). Aztán aktivizálódok. Megyek edzésre, bevásárolni, amikor meg hazaérek takarítok, kódolok vagy… hát “értelmes” más nem sok van. Aztán egyszer csak eszembe jut, hogy blogolni is kéne, hopp, már éjfél lesz mindjárt, vacsora, közben megnézek egy… aztán még egy részt valamelyik sorozatból, ami megint blogolásra ihlet, és így születnek az ilyen bejegyzések. Mint ez. Mert muszáj leírnom, hogy ugyan a Big Bang Theory második évad második része eddig az egyik legjobb… És ugyan ez nem ugyan, de a Big Bang Theory és a How I met your mother két (fő)szereplőjét igencsak fejberúgnám néha: természetesen Sheldon Cooper és Lily Aldrin. Gondolom nem meglepő.

Hogy mit nem csináltam ma? Túl sok mindent. A napi program annyi volt, hogy reggel elmentem a fodrászhoz, hogy csináljanak valamit a lenőtt rasztákkal (ilyet se fogok többet csinálni, az biztos, ennyi idő alatt ingyen megoldom magamnak, bár kikönnyeznék közben pár liter vizet), utána meg jöttem haza, ettem ebédet, megint a Sukiyában és mentem pingpongedzésre. Aztán játszottunk soknyelvű kérdezz-feleleket (egy nyelven “mi lenne ha…”, a válasz másik nyelven “akkor…”) és nagyjából ezzel leírtam egy egész napomat. Iszonyat sok időt pazaroltam, most is inkább ülök itt hogy blogoljak, ahelyett hogy a szobámat takarítanám, márpedig ráfér, legalábbis megint toronymagasan áll a szemét, és ezt jó lenne letudni még (naptári) ma, hogy holnap már legyen időm ténylegesen pakolni meg menni bevásárolni (karácsonyi ajándékok satöbbi, csődbe megyek) meg ilyenek. Nem is megyek holnap (tervek szerint) pingpongedzésre, mert azzal elmenne az egész délután, és ezt így két nappal utazás előtt tényleg nem engedhetem meg magamnak. De nem is húzom tovább, szól a Gathering (amiért (a Diablo Swinghez és a To-Merához hasonlóan) SeSam senpainak lehetek hálás) (kezdem megszeretni az új albumukat, rájöttem, hogy tetszenek a számok) és rendet rakok…

Nagyon rég óta fel vagyok iratkozva a FFFFOUND feedjére. Ez elvileg valami képgyűjtős oldal lenne, ami szép is, jó is, csak épp túl sok. Nem egy nagyon nagyon jó képet és ezáltal rajzolót találtam már ott, de mindig külön erőfeszítésbe telik, hogy óránként sacc tíz képet (ami már ha csak egy napig nem vagyok Reader-közelben, már legalább 60-70 kép, nem kevés) végiglapozzak, amiknek többsége ráadásul nagyjából teljesen értéktelen. Ok, hogy az “everyone” feedet követem, de nem tudom, kiket lenne ténylegesen érdemes – lusta vagyok mélyebben belekutatni, hogy kiknél van minőségi anyag. Viszont akarnak nagyon jók is köztük, így futottam bele például Matt Laskowski egy képébe, ami a címben is láthatóan “instant láv”. Nagyon tetszik ez a stílus, a többi ilyen képe is hasonlóképp bejövős. Ha valahogy sikerülne ilyesmi stílusban újrarajzolni a blogot (eddig valahogy minden tervezetet két-három hét alatt meguntam), az lenne csak az igazi boldogság.

A FFFFOUND helyett, ráadásul pont ott találtam egy másik dizájnos “blogot”, amit mostantól követek. A neve flylyf, kevesebb rajta a bejegyzés, vagyis sokkal egyszerűbben követhető, és ahogy nézem a színvonal is magasabb. Legalábbis itt nem sorakoznak a teljesen random képek, hanem van benne valami rendszer, és ez tetszik.