Tag: magyar

Osztálykirándultunk

Nagyon… érdekesre sikeredett ez az idei – sajnos utolsó – osztálykirándulásunk. Szokás szerint nem velünk volt a probléma – az egy dolog, ha egy tizennyolc éves bagázs osztálykirándulása nem éppen alkoholmentes. De hogy drága osztályfőnökünkre miért mindig a kirándulásokon jön rá az ötperc, és miért nem tudja magát fékezni, ha tudja, hogy nem bírja se a hangulatot, se a piát, amikor negyven-valahány éves és köztudottan alkoholista, hogy miért nem tudja megtenni, hogy bezárkózik a szobájába és nyugton marad, bedugaszolja a fülét és nem foglalkozik semmivel, ahelyett, hogy minket zaklat, este kilenckor már razziákat tart és mindenkitől szedi el a szeszt, miközben ő a reggel nyolcas induláskor sem volt tiszta (és akkor még diszkréten fogalmaztam, mert a talpán alig állt)… ah, mindegy, nem bosszantom magam.

Egyébként jó volt. Jókat beszélgettünk, jókat buliztunk. Kár, hogy az utolsó. Lehet, hogy kéne szerveznünk a tanárok kihagyásával egy hasonlót. Úgysem sok köze volt hozzá, miért ne menne nélküle?


Kies

Csütörtökön a három egymást követő matekórából az egyiket – tanári engedéllyel – kisajátítottam, csak hogy szövegeljek. Tárgya a komplex számok voltak, akiket – minő aljasság – kihagytak a középiskolai tananyagból (egyébként teljesen meg tudom érteni, hogy miért: végignézve a többieken, miközben magyaráztam, nem sok olyan tekintettel találkoztam, amiben a megértés tükröződött – és az ifjúság érdektelenségét mutatja, hogy az érdeklődés is csak az ő szemükben villant fel). Ez a matek egyébként kellemes kis programot biztosított nekem szerda estére… nem viccből nem írtam ám aznap: nyolc körül értem haza, mivel ott voltam a Szerdatársaság-féle Spiró György beszélgetésen, aztán meg kellett buherálnom a tanárok tablóképeit, készülni kellett a másnapi matekra…


Dzsugasvili

Jó kérdés, ugyan miért Sztálin eredeti családnevét választottam címül. A válasz már közel sem olyan érdekes: a kapocs Grúzia, ahol a drága kommunista diktátor született, Grúzia, ami bizony a Kaukázusban van. És íme, meg is érkeztünk… Valamelyik nap olvastam és hallottam raszpnál a Kaukázus nevű zenekarról – bár elsőre nem mint zenekartól, hanem mint költőktől hallottam valamit, a verset, amit raszp linkelt. A honlapjukról le lehet tölteni elvileg minden publikált művüket, úgyhogy szemezgettem közülük (közülök) – némelyik tetszett, némelyik nem, ezért úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt, és letöltök egy egész albumot. Még nem fogtam hozzá, de szerintem az az album fog nyerni, amin a legszimpatikusabb címek vannak – a hangos-verseskötet persze kötelező, az a többitől függetlenül biztos helyezett. Holnap-holnapután osztálykirándulás, és szerintem a kütyümre rápakolok egy keveset a Kaukázus gyümölcseiből – illeni fog a hangulathoz, remélem.


Kilencedik

Ma törifakt szünetében… A törifaktot, párdon, emelt szintű érettségire való felkészítő órákat történelem tantárgyból, mi már csak “kezelés”-nek szoktuk nevezni, mivel a tanárunk, aki mellesleg a mi osztályunkat magyarból is tanítja, következetesen “foglalkozás”-ként utal rá. Mi ezen következetesen nagyot nevetünk, minden egyes alkalommal. Nem igazán zavarja. Egyébként ma megkért minket, hogy írjuk össze, mi tetszik az óráin, mi nem, mi a véleményünk úgy egyáltalán, mit kéne változtatni. Komolyan vettem, és írtam több, mint egy oldalt. Több, mint egy oldalt, az én betűimmel – aki látta már az írásomat, az tudja, miért olyan nagy szó ez. Naszóval, törifakt szünetében, pont amikor a tanárurat a Radnóti költészetében megjelenő rendszerről kérdeztem…


(Szuper)húrelmélet

Nesze nektek egy kis tudomány: tegnap este írtam ezt a fizika-házidolgozatot a részecskefizika határairól. Érdekel ez a téma… Ha valami pontatlanságot, elgépelést vagy hasonló hibát találtok benne, tessék ne olyan szigorúan értékelni, hanem inkább figyelembe venni, hogy éreztem magam tegnap este. Egyébként másfeles sorközzel öt oldal lett.

Edit 18:09

Az már nem kicsit durva, hogy a mai Feat bejegyzés pont az lett (véletlenszerűen választ a motor), amiben a legutóbbi hasonló fizika házidolgozatról írtam. Egybeesések. Olyan, mint hogy a drágaságommal egymástól teljesen függetlenül belevettük a Galaxis Útikalauzt. Az az írás már sajnos nincs fent a neten (amikor a szerver elszállt, elszállt vele a vWrite is), de ha van rá igény, akkor publikálhatom újra. Generátorokról és motorokról szól — meg van egy kisebb szintén fizikai írás a piezoelektromosságról is.


Fáradt

Ilyen fáradt rég voltam. Ne kérdezzetek okokat (én se tudom), a lényeg, hogy végletesen fáradt vagyok. Lehet, hogy ebben szerepet játszik az, hogy ma még egy falatot nem ettem – és nem is fogok. A rossz viszont, hogy meg kell írnom egy sokoldalas fizika házidolgozatot, és ez ki fog nyírni.


Vagy-vagy

… vagy az is lehet, hogy nem megyek Paganfestre, és megvárom, hogy beérjen a megbánás magva odabent, nőjön ki belőle egy szép nagy, terebélyes fa. Nem metszegetem majd, nem nevelek belőle palotapincsi- – vagy inkább öleb- – bonsait, hanem hagyom, hogy karcoljanak a frissen hajtó ágak és érezzem belül az összes csikorgóan zöld rügyet. Aztán amikor már hatalmasra nőtt és árnyékba borítja világom, akkor majd felmászok a koronájába, és kinézek a zöld lombok közül, ölembe veszek egy füzetet és leírom, ami éppen eszembe jut. Falatozgatok a keserű (tonic-ízű, remélem, vagy vodka-erejű) gyümölcsökből, és írok, írok az őrületről és írok olyan megtapasztalhatatlan létezőkről, amelyeknek nem adatott anyagi megvalósulás vagy elméleti lét az embereknek megtapasztalhatónak adott világban – bár az is lehet, hogy még nem találtuk meg őket. Aztán amikor leszáll az alkony, és a Nap utolsó az vérszín cseppeket búcsúztatja a fa leveleinek hegyén, majd akkor lemászok a fáról, letelepszek a tövébe, és várok. Várom a démonokat, várom a vérfarkasokat és a többi jó cimborát, akivel nem volt még találkám, de nyilván örömmel látnak majd maguk között egy magukhoz hasonlót.


Nocsak

Most látom csak, hogy már ma van a Rage. Akkor ezt kihagytuk. A holnapi Paganfesten viszont biztos résztvevő vagyok. Jó lesz.


Nyúzott

Nem szeretem a hétvégéket. Nem úgy vagyok ilyenkor fáradt, mint hét közben, amikor (relatíve) korán kelek, későn fekszek, és még suliba is járok, és többségében lehet az az érzésem, hogy hasznosan töltöm az időt. Bezzeg ilyenkor. Felkelek tíz körül – értsd itt a felkelés alatt az ágyból való kikászálódást, mivel nyolc körül felébredek, csak nincs kedvem talpra állni. És aztán egész nap nagyjából semmit nem csinálok, csak tengek-lengek, vagy megpróbálok valamit összehozni (ma például a WPA titkosítással meg az Ubuntu alóli netezéssel kísérleteztem), vagy összeütök valami szánalmas grafikát (írni nincs ilyenkor lelkierő, de normális látványt teremteni sincs), vagy olvasok. Általában ez utóbbit próbálom forszírozni, mert tudom, hogy a többinek úgysincs semmi értelme… Most is ez következik. Joyce, Esterházy, Kierkegaard.


WPA, WEP, tovább is van, mondjam még?

Tegnap délelőtt maat-nak hála be tudtam állítani a vezeték nélküli hálókártyámat Ubuntu alatt. Már kezdtem volna örülni, de csak naiv voltam. Sikerült ugyan a kártyát telepíteni, de azt elfelejtettem, hogy Windows alatt is fél napos tortúra normálisan beállítani a hálózatot (amint azt később megtapasztaltam). Linux alatt természetesen, teljesen idegen környezetben, lényegében minden segítség nélkül csak odáig sikerült jutnom, hogy az “iwlist scan” paranccsal megbizonyosodtam róla, hogy van a hálózat, látja is, de kapcsolódni hozzá nem sikerült sehogy se. Hiába állítottam be 64 bites WEP kulcsot, hiába csináltam lényegében akármit, csak nem akarták megszólítani egymást.