Ahhoz, hogy nyugodtan lehessen kutatni az én megjelenési formái után az ókori filozófiákban – merthogy nyilván nem elég mindig csak a legelső formát megtalálni és jellemezni, hanem a későbbi, még mindig ókori változatokat is hasonlóképpen kellene vizsgálni, nem beszélve a későbbi én-képekre gyakorolt befolyásukról –, ideális kiindulási pont lehet, ha önkényesen kiválasztunk egy időpontot, amikor az ókorban virágzott a bölcselet, és ebből a pontból két irányba kiindulva végigtekintünk a történelmen. Mondjuk először lehet, hogy tisztázni kéne, hogy tulajdonképpen mit takar az, hogy “én”…

Ennek az írásnak viszont megvan az a jó hatása, hogy felgyújtotta bennem végre azt a lángot, ami olyan csinosan kialudt az utóbbi időben. Folytatása lesz még, úgy érzem. Legalábbis lesz egy kimerítő írásom az énről és a kapcsolódókról… (Észreveszem magamon, hogy rászokok a melléknevek főnévként való önálló használatára. Kierkegaard rossz hatásai.)

Valamiért ez sem jön be annyira… Legalábbis én úgy érzem, hogy nem sikerült olyan fényesen, mint kellett volna, pedig nagyon érdekes lenne mélyebben elmerülni ebben a logikai pozitivista gondolatvilágban. Úgy egyáltalán, komolyabban kéne foglalkozni a logikával – azt hiszem, utána fogok nézni az analitikus filozófiáknak. Ma még várható egy esszé, holnap ugyanis mindenképp be kell adnom, nagyjából egy óra múlva kész lesz, addig maradjon meglepetés. Ja és addig jó “szórakozást” ehhez, kritikák, vélemények, továbbgondolások, kapcsolódó elmélkedések örömmel látva (csak ilyen szép magyarosan).