Tag: magyar

Fáradt

Nahát… ideje már magyarul is írnom, nehogy valaki még azt feltételezze, hogy most már csak angol bejegyzések fognak érkezni. Szóval, egy cseppet fáradt vagyok, és már megint nem dolgoztam semmit (még). Ez utóbbin persze még változtatni fogok, de az előbbin már csak majd este. A fáradtság oka pedig, hogy bringázni voltam, és ez egy cseppet kimerített, mivel Salgóra tekertem ki, az meg igencsak kiadós hegymenet odafelé (ebből következik, hogy visszafelé harmicas átlagú pihenés)… azóta WarCraftoztam egyet a zöcsémmel, benyomtam két nagy szelet mexikói pizzát, és most blogolok. Aztán majd meglássuk, valószínűleg (biztosan) melózni fogok. Jó lesz.


30Q

Egy kicsit bekattant ez a két szám mostanában… A barátaimmal a balatonon együtt töltött hét eredményei.


Rutin

Megvolt. Az elméleti kérdésnél azt hittem, hogy meg fog húzni, de átengedett. Igyon motorolajat, aki kitalálta (mármint a motorolajat).


Rend

Na akkor most írok egy jó kis napirendet magamnak, mert egyszerűen tarthatatlan, hogy folyton csak lopom a napot és nem csinálok semmit. Aztán még írok arról is, amit maat kérdezett kommentben (és még sokan mások, máskor, máshogy).


Harry Potter and the Deathly Hallows

Tegnap tíz körül érkezett, éjjel fél kettő körül már be is fejeztem. Jó volt, természetesen. Igyekszem nem lelőni semmilyen információt, amit csak ebben a könyvben derül ki… Olvasd el, ezt meg olvasd tovább.


Érettségi

Már megvan a minimum. Úgy értem, hogy már tudom, hogy legalább mikből és hogyan. Nesz.

Ősszel:

  • info
  • (angol emelt)

Tavasszal:

  • magyar
  • matek (emelt)
  • német (emelt)
  • töri

Ez a minimum. Ennél már csak több tárgy és/vagy több emelt lesz. Az angol azért van zárójelben, mert az már nem biztos, hogy kell, ezt még meg kell kérdezni.


Slép

Most délután aludtam nagyjából egy órát. Vicces volt, mert amikor felébredtem és anyukám valahogy mondta, hogy vacsorázzunk, csak néztem, hogy reggel hétkor ugyan minek. Szóval egy kicsit elcsúsztam. Eddig se tudtam, milyen nap volt, de most már az időt se tudom. Nagyon kellemes, amúgy. Ja meg most így délután-este a Shakugan no Shana című sorozatot néztem, az első két-három részen vagyok eddig túl (inkább kettő), de tetszik. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.


Jöjjön már

A postát várom, de még néhány napig biztosan: nővérkém postázza nekem a hetedik és utolsó Potter kötetet, angolul. Jöjjön már, ó…


Re

Hosszas (cöh, két hét) távollét után újra itt vagyok és újra írok, mert csak. Ugye ezt a két hetet a Balaton mellett vertem el, egyet családilag, egyet haveri körben. Mind a kettő jó volt, az első regenerálódni (és biliárdozni tanulni), a második pedig degerálódni. Ma már voltam vezetni, még majd jön egy hosszabb biciklitúra Fülekre és/vagy Salgóra, aztán irány az uszoda… egyszóval elkezdek bepótolni két hétnyi nemmozgást. Na de előbb a nyaralásról.


Kellemes

Métely odabent,
Oszló, bűzös pusztulás,
Mély búskomorság

Kellemes egy hangulat, így a nyaralás előtt egy nappal? Nem kell aggódni, már most, hogy leírtam, bejött (nem, nem a szombat, hanem) a cinikus hozzáállás – úgyis jobb lesz, ezt hívják kamaszkori hangulatingadozásnak… Hát kösz.