A huszadikkal ellentétben idén nem sajnáltam a szeszt se. Érthető is, hiszen ma nem volt, csak egy órám, és nem a vizsgaidőszak közepén vagyunk. Az egész azzal kezdődött, hogy ugyan nem sok reményt láttam rá, hogy bejön, azért küldtem egy smst a lányoknak, hogy nem csinálunk-e bulit. Kilenc körül jöttek (az sms öt körül ment), hogy de. Úgyhogy mentünk, én tartottam a szavamat és vettem egy üveg whiskey-t (kivételesen nem vodkázni akartam), aztán leültünk a koli közös helységébe beszélgetni. Rövidesen csatlakoztak még páran, kártyáztunk, beszélgettünk, és nagyjából ez az utolsó emlékem.

Dél körül ébredtem a telefonom zörgésére az összehányt ágyban, hogy ideje lenne megjelennem a mai klub-találkozón… Természetesen mozogni is alig tudtam, úgyhogy nem mentem. Helyette beültem a fürdőkádba, magamra nyitottam a forró vizet és úgy ültő helyemben elaludtam. Nagy nehezen azért sikerült eljutni japánra is, ahol maradjunk annyiban, hogy nem voltam túl aktív… Nameg félúton és óra után is várt a klotyó, ahol ismét görcsösen hánytam. Hazafelé vettem mosószert és egy kétliteres sportitalt, vízpótlás címszó alatt. Aztán ledőltem az ágyamra (ágynemű a mosógépben persze) és aludtam még három-négy órát. Most már életképesnek érzem magam, legalábbis már megéheztem és ez jó jel.

Este nyolc körül ráuntam, hogy csak ülök a szobámban és nem csinálok semmit, vagy legalábbis semmi érdekeset. Ha meg már unatkozom, akkor van két lehetőség: vagy megnézek egy filmet, vagy megyek bulizni. Utóbbi lett.

Jót beszélgettünk, jó buli lett, volt minden, ami kell: társaság, játék, beszélgetés, zene, tánc, mindenki jól érezte magát. Éjjel egy körül a koli mögötti füves placcról visszatérőben olyan lendülettel mentem neki az üvegajtónak, hogy még mindig sajog bele az orrom. A telefonom is elveszett egyszer, kiesett a zsebemből, és nem igazán találtuk a fűben. Valamiért hívni se tudták, de aztán kiderült, hogy csak elírta a számomat. Valamikor három körül még egy közeg is feltűnt, hogy késő van, zavarjuk a szomszédokat, magyarul kuss. Ez lett a végszó.

Ahogy visszatértem a szobámba, még valamiért elkezdtem a neandervölgyiekről olvasni, majd elaludtam ültő helyemben: a zuhanyig már reggel ötig nem jutottam el, az ágyból meg aztán ki délután ötig. Komolyan megfogalmazódik bennem, hogy a japánok valami erkölcsi cél zászlaját lengetve tesznek valami vegyi anyagot a piákba, amitől sokkal másnaposabb lesz az ember. Ne mondja nekem senki, hogy három-négy sör és két pohár szilvabor után nekem délután ötig kell másnaposan szenvedni az ágyamban. Ennyire azért nem vagyok gyenge.

Először is mindenkinek boldog új évet! Meg jót! Legalábbis jobbat, mint ahogy nekem kezdődött… A szilveszteri buli maradjunk annyiban, hogy nem olyan volt, ahogy a Krisztus utáni kétezer és tizedik évet kezdeni akartam. Eredetileg úgy volt hogy mindenki viszi amit fogyaszt és azt fogyasztja, így számoltam én is (bár tagadhatatlan, hogy még így is túlméreteztem egy nullahetes királyi vízzel, ugyan tonikkal ittam). Ehhez képest egy Vilmos kötelező közfogyasztássá vált és érkezett egy nagy martinisüvegnyi házipálesz. Ebből következően így este fél hétkor is másnapos vagyok még, méghozzá nem kicsit. Azt hiszem, ez rekord, hogy idáig tart. Ráadásul, még azt a kevés vizet (gondolom azt, bár nem lennék meglepve, ha pia maradt volna a gyomromban) is kihánytam amit meg tudtam inni. Hurrá. Cserébe most már egy kicsit jobban. Szép kezdése az új évnek, mondhatom.