Én nem tudom, hogy itt van az ősz, közeleg a tél, és be akarnak húzódni a bogarak vagy mi van, de az utóbbi időben kezdenek komolyan idegesíteni. Azt a nyáron megszoktam, hogy két-három hetente felbukkan egy csótány valami olyan helyen, ahova ötletem sincs, hogy hogy tud odakerülni, de mindegy, kinyírtam mindet. Aztán egy nap felbukkant valami nagy bogár a szexi gitáros poszterem alatt (mielőtt még: csak egy gitár van rajta), akkora volt, hogy inkább elmentem a cipőmért, hogy biztosan beledögöljön az első csapásba. Ha egy akkora dolog rámrepül, sikítva menekülök. Na de nem gond, fenyegetésül ott hagytam a tetemet az ablak előtt (a belső oldalon), hogy minden tudja, hogy mire számítson. Erre a minap a tetem eltűnt. Teljesen. Egy kicsit megijedtem, hogy vajon mi tudta megenni. Na de nem baj. Aztán nemrég amikor megjöttem kondiból, feltűnt, hogy néhány darázs nagyon szaglászik az ablakom körül, úgyhogy elhajtottam őket. Nem eléggé. Pár napja feltűnt, hogy egy ott kopog az ablakon. Belülről. Nem kell mondanom, mi lett a vége. De gyanús volt, hogy vajon hogy jutott be, mert ugye szúnyogháló satöbbi. Leesett, hogy a csúszúablak két lapja között lehet pont elég rés, úgyhogy próbaképpen becsuktam az ablakot, és tadamm, kizúgott legalább három-négy rokona. Azóta mind egy cseppet amorf állapotban várják az enyészetet. Azt nem is említem, hogy tegnap este megütötte a fülemet kockulás közben egy hang, mintha papír csúszna a földön. Odanézek, egy ilyesmi mocsok nagy féreg volt. Belecsúszott a földre dobott farmerembe, ugráltam rajta vagy fél percet, hogy biztos megdögöljön, de nem, még mindig mászott. Még fél percig csapkodtam a cipőmmel, mire végre nem mozdult többé.

Egy bogár élete (sincs biztonságban, ha a közelembe jön).

Először is azt a véleményemet szeretném kifejteni, miszerint a kínai emberek jelentős része bunkó paraszt. Abba bele se megyek, hogy amikor a komppal utaztam Kínába tavaly, miket láttam, mert az esti csöndben recsegő fingás, az egész hajót bezengő ordenáré turházás és az, hogy még a legnagyobb pocakos papák is mindig a hasuk fölé húzták a trikójukat (gondolom, hogy szellőzzön), csak a kezdet. Inkább durva az, hogy még azok között is vannak ilyenek, akik Japánba jönnek tanulni. Az egy dolog, hogy a szakadt papucsból és az undorítóan retkes pólóból kétszáz méterről fel lehet őket ismerni, de ha nem egyedül vannak, még hangosak is.

Kapcsolódó élmény, hogy az utóbbi időben elég sok vicces képet láttam Schmitt Pál elnökúr beszólásaiból. Eddig abban a hitben éltem, hogy valami korábbi bakija nyomán egy-két vicces lóhere-huszár alkotja ezeket, de aztán kiderült, hogy nem, ezek igaziak. Csak azért számít ez, mert ha egy ilyen ember lett (lehet) Magyarország elnöke, akkor tényleg nem érdemes hazamenni.

Délután mentem volna a dolgomat intézni a fürdőszobába (vécé-fürdő egybe, ugye), amikor a tükör alól bájos csápjait lengetve szembenézett velem egy mocsok nagy csótány. Egy pillanatra megdermedtem, becsuktam az ajtót, vettem egy nagy levegőt, és szembenéztem vele újra. Addigra bebújt a mosdókagyló íve mögé, úgyhogy ha nem tudtam volna, hogy ott van, feladtam volna mondván, hogy visszabújt a lefolyóba. De így fogtam a zuhanyt, megnyitottam maxra a forró vizet, és kigőzöltem őcsótányságát. Végül a főtt csótány a lefolyóban végezte, majd azért utánaküldtem némi erős tisztítószert, hogy eszébe se jusson visszajönni.

Nem zavarnak engem általában a bogarak és hasonló csúszómászók, a pókokat nem szoktam bántani, ha csak a sarkokba vagy egyéb olyan helyekre szövik a hálóikat, ahol én nem gabalyodhatok bele, bár a repkedő dolgokat inkább lecsapom, mert nem hiányoznak a csípések. A lényeg, hogy amíg nem sértik az én életteremet (territóriumomat!), addig nem zavarnak. De egy rohadt nagy csótány a fürdőszobámban az sérti. Ez van.