A tegnapi napom egy az egyben a tanulásnak volt szánva, mivel (amint arról plörkön írtam), a tételekkel nem éppen úgy állok, ahogy a szóbelik előtti nap kéne – viszont ma érkezett a “megváltás”. Mivel estére (nagy szenvedések árán) eljutottam az Abigélnek nagyjából a feléig, és egy-kettő kivételével (hatvanból) minden tételhez tudtam volna mondani valamit, valahol reméltem, hogy ma délutánra raknak be – akkor legalább gyorsan túl lettem volna rajta, viszont nem az első turnusban, így még lett volna időm átfutni azt a maradék kettőt (Mikszáth, Indul a bakterház). A feltételes mód sugallja, hogy nem így lett: szombaton fogok szóbelizni, dél körül, tekintve hogy a szombati második (vagyis legutolsó) csoportban vagyok utolsó előtti (valószínűleg csak azért nem utolsó, mert az egy osztálytársam, aki hozzám hasonlóan két tárgyból felel csak, “V” betűs, míg én “E”-vel kezdődök). Nyertem két napot, tanulok, bringázok, ma megejtek egy filmet is (visszatér a nagy kényelem), melózok is talán, ha olyanom lesz… Szombaton meg lecsap Damoklész kardja.

Egy kicsit – vagy épp hogy nagyon. Tegnap megvolt a matek emelt szóbeli, és szerencsém volt. Amikor odaértem tudtam meg egy volt osztálytársamtól, hogy nem egy az egyben ugyanazok a tételek vannak meg nekem (nem néztem ugyanis a tétellistát, csak megszereztem a tételeket), mint amikből majd ki fogtam volt húzni (van egyáltalán ilyen igealak? ha nincs, most teremtettem – pontos neo-régies nyelvtan később) , úgyhogy a várakozás rövid percei gyorsan teltek. Első voltam a névsorban, és bár nem elsőnek húztam tételt, elsőnek feleltem – a háromszögek nevezetes vonalaiból és köreiből. Azon kevesek egyike (a többi az analízis-tételek), amiket biztosan tudtam – igaz, ez nem jelenti, hogy jó is lett. Nem lett rossz… mosolyogtak, a hangulat jó volt, és nem bakiztam (nagyot). Alkalmazást mondjuk nem tudtam (olyan igazi gyakorlati alkalmazást) mondani, de kit érdekel. Engem akkor se, ha azon múlt.