I’ve been looking for celtic punk bands for a while now. The first one i stumbled across accidentally, Dropkick Murphys made me fall in love with the genre. But it’s not easy to find ones i’m really looking for. That is, ones more punk than folk, so with amplified guitars and stuff. Many of the “celtic punk” bands, for example Greenland Whalefishers, The Mahones and The Tossers are nice, but i miss the power (not the speed) from it. On the other hand, Street Dogs lacks the folk elements to make it special, the accent of the singer (who was the vocalist of Dropkick Murphys) is not enough. Blood or Whiskey is a difficult question, because it’s very, very close, but still miss a bit of power on the guitars (good point, they have four full songs on last.fm!). Even though as of now it could seem that i couldn’t find what i was looking for, i could. Three at least, and there’s still way to go among those “similar artists”. The three i really liked were: The Real McKenzies, The Bloody Irish Boys and Flogging Molly. (Flogging Molly is really close to Blood and Whiskey in sound, but it seems to be on the right side of the hedge…)
Electronic
It’s funny. Really it is. For a long time (more or less my whole life up till June – this could be a sick allegory to Here comes the summer by the Fiery Furnaces) i considered electronic music something i can’t take. And that changed, quite suddenly when once we went clubbing in downtown Tokyo. Since i went to Japan i try to live a “yesman”-ish life—i didn’t go there to be low and lonely. Thus i went clubbing as well and i enjoyed it (though then i had to pay attention to keep the mood on), and so my view on electronic music has changed a lot. I checked at Ishkur’s guide which ones are those i can take (not all, as expected), and ended up with goa-psy-trance trio. And been listening to such music for days now and it feels just as natural background music as if it was some of my “native” genres, such as heavy metal or progressive rock. I don’t yet mix it with those genres though, but that time will come as well.
And thus i can say i got even more open musically (but sadly there are still hell a lot of those i can’t stand).
Ultimate
As for now.
There was never any good old days
Gogol Bordello: Ultimate
They are today, they are tomorrow
It’s a stupid thing we say
Cursing tomorrow with sorrow
Dream Theater: Black Clouds & Silver Linings
Eredetileg nem akartam erről az albumról írni, mert annyira nem tetszett. De aztán olvastam a GSO-n Gyu írását róla, és egy cseppet kiakasztott. Először is, mert áradozik róla. Másodszor, mert visszakézből lehúzza az album legdallamosabb számát, a Withert, mint “töltelék”. Harmadszor, “melléfogásnak” nevezi a Train of Thoughtot és a Systematic Chaost. Lehet, hogy nem vagyok elég “progger”, de a Systematic Chaos magasan a kedvenc DT albumom, és mondom ezt úgy, hogy az egész diszkográfiájukat apróra hallgattam. (A Train of Thoughton meg ott van az As I am…) A progresszív az én szótáramban azt jelentené, hogy előre mutató, valami újat alkotó – ez az album pedig egyáltalán nem az. Ez különösen hangsúlyos lesz a The Shattered Fortressben, ami Portnoy korábbi alkoholista-számaiból van összevágva nagyjából. Ez után meg persze hogy jobban feltűnik, hogy hoppá, ez a dallam már volt itt-volt ott… Lehet, hogy most az indulat beszél belőlem, sőt, valószínű. De ha már zenekritikáról van szó: nem értem, miért kell minden zenekarnak az ősi gyökereit isteníteni. Nem. A Dream Theater sem csak az Images and Words, hiába a Pull me under volt az első slágerük, és az Iron Maidennek sem a Virtual XI a leggyengébb albuma.
Gogol Bordello: Super Taranta!
Nem tudom már miért, nem tudom hol, de nem rég volt… Nyilván last.fm-et böngészgettem, amikor egyszer csak a Gogol Bordello Wonderlust King című számának videóját néztem. Pontosabban hallgattam, aztán rájöttem, hogy tetszik. Úgyhogy gyorsan utánakeresgéltem, és tényleg tetszik ez a zene. Cigányos-punkos alternatív rock-féleség. Elsőre legalábbis ezt mondanám rá (aztán hogy mi a hivatalos meghatározás, fene se tudja). Tervezem, hogy ellátogatok egy elérhető beszerzési helyre és begyűjtüm néhány albumukat (mindenki értelmezze ahogy akarja), csak éppen a tárolással lenne gond (tekintve hogy csak gépen hallgatok zenét, kell a hely a vinyón, az meg most nincs).
Különösen vicces, ahogy megértem azokat a szavakat is, amiket pedig elvileg nem kéne értenem… De ugye Salgótarjánban elég jó a “brazilok” (egy frászt, kiírom: cigányok) jelenléti aránya (ugyanezt az oktatás terén is hangsúlyozhatnák), meg atyám is évek óta a cigány kultúrával ébred és fekszik, így talán mégse meglepő, hogy a “gádzsó” és hasonló szavak feltűnésmentesen értelmet nyernek az angol között. (Azért a teljes cigány mondatokat persze nem értem.) Az album borítóját nem mutatom, mert pofátlanul csúnya, akármilyen jó zenét is takar. Igen, tudom, késő van, megyek aludni.
Techno
This was unexpected. Yesterday after school i went around to check out a few thing, and met Theo, Ruso and Kang-san on the way back. They looked so cheerful i had to ask where they were going, and was informed that in Kichijoji they’re doing a girl party.
Then Thiwanka asked if i wanted to “go clubbing” in Shibuya with them (the above mentioned girls, though Theo didn’t show up), and after a short consideration (i’m not exactly the disco king) i still decided to go, since even that’s better than staying home bored. And i don’t regret!
Hétfőtől
Vasárnap írtam utoljára… Egyszerűen nem volt érkezésem, vagy ha volt, erőm nem volt (vagy legalábbis simán letagadom). A hétfői matek kivételesen elviselhető volt, de ezt ellensúlyozza, hogy mostantól heti kettő van, vagyis a péntek délutánunkat is megspékelték ezzel az áldással. Megírtam egy fogalmazást, amit majd ha lesz időm, ide is bepötyögök (bár tudom már most, hogy akad benne hiba nem is egy), volt ma reggel egy perces kvázi-improvizált szöveg a szülővárosunkról. Ezekkel az a baj (az előzővel is ez volt), hogy nem tudom elég gyorsan összeszedni a gondolataimat, úgyhogy nem tudok épkézláb vázlatot összeütni, japánul meg még azért nem tudok annyira, hogy beszédtempóban improvizáljak vagy csak süketeljek üresen (még nem üresen se megy). Kedden volt pingpongedzés, nagyon élveztem, az egyik (különösen gyors) vietnami srác is beszállt a buliba, nagyon poén (tényleg) úgy gyakorolni a tenyeres tempót, hogy nem is látom a labdát… A szerdai gitár ismét úgy telt el, mintha nem is másfél óra, hanem öt perc lett volna, ráadásul jövő héten nem is lesz – viszont gyűjtöttem tanulnivalót, most este például a Grieg-féle dallamot tanultam arról, mit csinál Peer Gynt A hegyi király csarnokában. Sokat kell gyakorolni, lassú vagyok és sokszor melléfogok. Ma mentem Sengawába, vettem tornacsukát, mert az otthonról hozott százforintos dorkó szétment teljesen, meg egy Arsene Lupin könyvet, bár ahogy néztem, még ezt is szótáraznom kell majd.
What’s with karaoke?
Karaoke is always a challenge for me. First, it’s not that easy to sing for a long time without losing my voice. Though that’s usually helped by any drinks, there’s another difficulty: finding the songs to sing. Not as if there aren’t enough choices, usually i couldn’t even guess the actual size of the machine’s music library, but to find something that not i alone would enjoy singing is not easy, due to the usually very varied musical tastes of the others. I could go on singing heavy metal, hard rock and punk all the time, but i don’t think many would enjoy it at all. It’s not easy at all to find the “good songs”, but if i can, usually they’re great success (see Nellie the elephant by The Toy Dolls (who “packed her trunk and said goodbye to the circus”) or Hot dog by Limp Bizkit (just “if i say fuck two more times, that’s forty-six fucks in this fucked up rhyme”). Too bad machines usually don’t have Skindred (for We want would be great to sing) or the huge european pop hits of the ’90’s, such as Eiffel 65’s Blue or they only have just a few songs, which usually don’t include those i consider really good (for example Skinnydippin’ by Vengaboys). But for next time i really will write a list at home before of great songs and last with them from dusk ’till dawn!
Pihenő
Ma nem csináltam semmi tevékenyet – kivéve, hogy elmentem a Tama állomás melletti zöldségeshez hagymáért a pörkölthöz. Az ebédhez. Az ebéd rizs volt, egybefőzve paradicsommal meg répával (paprikásan), plusz pörkölt. A pörkölt elkészítésébe nem megyek bele, a lényeg hogy sikerült, és finom lett, úgy nagyon és tényleg. Egy kis otthoni íz. Minden más időben meg vagy bambultam, vagy terigettem, vagy gitároztam. Főleg ez legutóbbi. Műsoron volt az eddigiek mellett a Boldog szülinapot, a Csendes éj, a Négy évszak: tavasz, Smetana Moldvája, a Jingle Bells és az Új Világ szimfónia. Persze csak azok az akkordmentesre egyszerűsített változatok, amik a könyvben benne vannak, de azért a Moldva így is elég nehéz. Armstrong When the Saints go marching in-je szintén, de azt már annyit gyakoroltam és hallgattam, hogy belejövök. Az esti program pedig csak mosogatás és lomtalanítás (ellep a szemét). Zárásként még az ebéd…
Kivételes
Azt nem írtam tegnap, hogy amikor Musashisakaiba mentem bringával, ugyan amikor elindultam még nagyjából negyven fok volt és szavannai idő, mire odaértem lett húsz és tomboló szél. Ráadásul ebben az időben sikerült eltévednem, úgyhogy megfáztam. Ma ezért jártam gyógyszertárban: vettem orrsprét, toroktiszító cukorkát, aztán második körben c-vitamint, c-vitaminos cukorkát meg Halls-t. Hogyha este erre még a Glycoseptet rácsapom, betegség legyen a talpán ami túléli (legalábbis remélem sikerül rendbehoznom magam, vagy c-vitamin túladagolásban halok meg). Azért a holnapi pingpongot kihagyom, inkább regenerálódok. Meg gitározok és tanulok, meg konyhamesterkedek. Majd kitalálom mit kotyvasztok, de valami marhahúsos lesz, gyanítom. Tegnap este gyakoroltam egy csomót, az Örömóda már megy, csak gyorsítani kell rajta, az Ievan Polkkát meg még gyakorolni. Sokat. Most este még összekotyvasztok egy görögsalit is, tegnap vettem hozzávalókat meg még egy tálat is, hogy ne kelljen egyben megennem. Meg kenyeret ma, hogy a hétvégén ne kelljen sehova mennem. Nagyon sokat kell tanulni is: ezen a héten annyi nyelvtant vettünk nagyjából, mint eddig összesen, és jó része nekem is új volt. Talán ezért is érzem úgy, hogy igazából most tudok csak beszélni a japánokkal úgy-ahogy, meg megérteni mit akarnak. Jó érzés.
Ja, az ebéd ma ő volt:
