Amúgy nem. De az durva, hogy holnapután vizsga, és a 24 tételből eddig három van nagyjából meg. Nem dolgozom ki őket, eddig mondjuk megpróbáltam vázlatot írni, de nagyon lassú. Szerzek majd a könyvtárból atlaszt, abban ott vannak az évszámok, aztán reménykedek, hogy valami olyat húzok, amit tudok. Komikus, hogy a különben nulla “emelt előkészítőn” egy könyvből vizsgázunk. De úgy, hogy órán (nem alapon, mert igen, ott tanultuk, kb három éve) nem is hallottam azokról, amiket meg kéne tanulni. Hát kösz. Ma elolvasom egyszer, holnap délután meg még egyszer azokat, amiket nem tudok. Meg kiírok amennyit csak tudok.
Mesélek
Amióta utoljára írtam, annyi minden történt. És nem azért nem írtam róluk, mert nem volt kedvem, hanem mert eszembe se jutott. Hazaértem, és nemhogy azt a huszon-egynéhány tételt tanultam volna, amiből kedden vizsgázni fogok, hanem a blog új motorját írtam. Egészen beleszerelmesedtem, egyszerűen azért, mert működik. Mert új. Mert kihívás. Eddig szinte mindent sikerült úgy megvalósítanom, ahogy eredetileg terveztem, amit meg nem, azt is valami elviselhetően közeli módosulattal helyettesítettem. Alig várom már, hogy kész legyen – nem is tudom, mikor lesz esedékes: a mag osztályokkal ugyanis már szinte teljesen kész vagyok (a sablonkezelés van most éppen a műtőasztalon), de nem tudom, hogy a modulok és pluginek meddig fognak tartani – nameg még az admin felületet is meg kéne csinálni. De segond. Ha nyárra, ha jövő nyárra, egyszer csak kész lesz… Unalmas eddig a bejegyzés? Bocs.
Once again
Kaworu: You know, pain is something man must endure in his heart. And since the heart feels pain so easily, some believe that life is pain. You are delicate like glass, especially your heart.
Neon Genesis Evangelion ep. 24 via *behindinfinity
Shinji: Am I?
Kaworu: Yes, and worth earning my empathy.
Shinji: Empathy?
Kaworu: I’m saying I love you.
By the way… Don’t look at it as yaoi, please. I mean, the quote. I mean it. The thing no one would type carelessly. I wish i could, but i can’t, so… Strange, i can’t recall feeling like this in this time of the year.
Title: Blackbird – Too Late
Creator: *shilin
Objects
I’m into this object-oriented stuff now. I mean, i’m learning how to use it, though i’m yet unsure if i get everything right, but when it comes to being tested, i’ll see. But i’ve met with some unexpected difficulties (as expected).
Az én megjelenése az ókori filozófiákban
Ahhoz, hogy nyugodtan lehessen kutatni az én megjelenési formái után az ókori filozófiákban – merthogy nyilván nem elég mindig csak a legelső formát megtalálni és jellemezni, hanem a későbbi, még mindig ókori változatokat is hasonlóképpen kellene vizsgálni, nem beszélve a későbbi én-képekre gyakorolt befolyásukról –, ideális kiindulási pont lehet, ha önkényesen kiválasztunk egy időpontot, amikor az ókorban virágzott a bölcselet, és ebből a pontból két irányba kiindulva végigtekintünk a történelmen. Mondjuk először lehet, hogy tisztázni kéne, hogy tulajdonképpen mit takar az, hogy “én”…
Ennek az írásnak viszont megvan az a jó hatása, hogy felgyújtotta bennem végre azt a lángot, ami olyan csinosan kialudt az utóbbi időben. Folytatása lesz még, úgy érzem. Legalábbis lesz egy kimerítő írásom az énről és a kapcsolódókról… (Észreveszem magamon, hogy rászokok a melléknevek főnévként való önálló használatára. Kierkegaard rossz hatásai.)
A neo-pozitivizmus és a tudományos módszerek összehasonlítása
Valamiért ez sem jön be annyira… Legalábbis én úgy érzem, hogy nem sikerült olyan fényesen, mint kellett volna, pedig nagyon érdekes lenne mélyebben elmerülni ebben a logikai pozitivista gondolatvilágban. Úgy egyáltalán, komolyabban kéne foglalkozni a logikával – azt hiszem, utána fogok nézni az analitikus filozófiáknak. Ma még várható egy esszé, holnap ugyanis mindenképp be kell adnom, nagyjából egy óra múlva kész lesz, addig maradjon meglepetés. Ja és addig jó “szórakozást” ehhez, kritikák, vélemények, továbbgondolások, kapcsolódó elmélkedések örömmel látva (csak ilyen szép magyarosan).
Whoosh
Yesterday, strolling home from school in the twilight, suddenly i see something coming towards me. In a split second: “something’s flying on me”; “it’s fast and black”; “it has wings – it’s a blackbird”; “it’s going to hit me if i don’t avoid”. So i leant right, and that very moment the bird flew forth just where my head was a blink ago. An experience.
42
Csak úgy a hangulat kedvéért. Fontolgatom, hogy holnap törölközővel a nyakam körül megyek suliba, szintén hasonló okból. Egyébként matekon kombinatorikával foglalkozunk. Tetszik a témakör, remélem most sikerül is ráéreznem. Csak gondolkodni kell, de az nekem, mint közismert, nem megy túl fényesen. Amikor legutóbb találkoztam a permutációk, variációk és kombinációk különböző fajtáival, az egyetlen gondom az volt velük, hogy nem tudtam rájönni, mikor melyiket kell alkalmazni. Talán most már sikerül, legalábbis most, miközben a házit írtam, mintha fellobbant volna valami halovány remény-láng odabent.
Shall
Not shell. Maybe i shall check it out, now at sunday eight pm, if i shoul’ve learn something for tomorrow’s lessons. I totally forgot that tomorrow’s school. Okay, for school matters, i won’t sacrifice more than ten minutes, what i can manage in that period will be done, the rest will be gone.
A társadalmi egyenlőség
Valahogy ezt sem érzem olyan jónak, pedig ráadásul magamnak találtam ki. Nem megy ez nekem mostanában… Azért hátha van benne néhány érdekes, értékes gondolat, valahol a mélyben. Véleményt, továbbgondolást, kritikát szívesen fogadok.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音七大陸最高峰チャレンジ