Azt iszok most, mert megtehetem. Tegnap este ugyan felrobbant a bögrém, pontosabban az alja ottmaradt a főzőlapon, a java a kezemben, a tartalma (három-négy deci forró kakaó) meg szanaszét a konyhában, mindezt éjfél magasságában, de ma vettem egy újat, és ez működik rendben (bár a másik is több, mint egy hétig bírta). Órák után (ma (is) curry-t ebédeltem a menzán, plusz adag rizzsel pont jó volt, igazán tényleg csak vacsoraidőben éheztem meg) Adina-sannal elmentünk a Nitoriba (esetleg az Ikeához tudnám hasonlítani, vagy a ‘tarjáni Lakberhez, nagyjából minden van ott, ami kellhet a lakásban, és nem kaja vagy társ és még közel is van, húsz-huszonöt perc gyalog, tíz bringával, félúton Fuchu városközpontja felé) nagybevásárlást tartani, és többek között vettem egy bögrét is (kicsit kisebb, mint a másik volt, és elvileg kávés, legalábbis az van ráírva, de aki annyi (nem amerikai) kávét megiszik…) – a “többek”: vízforraló, rizsfőző, felmosófelszerelés (persze a vödör nem jutott eszembe, de azt megoldom), olvasólámpa az ágyam végére, szőnyeg (olyan nád-fajta, amilyeneket a Balaton körül árulnak folyton), fazék-serpenyő-hasonlatos dolog (nem fazék, de serpenyőnél mélyebb, fele-fele), vállfák és csipeszek.
Hungry
Today i wanted to have a bento for lunch, but instead decided to try the 400-yen ramen at the university dining place (why isn’t there a normal english word for that?). I was pretty hungry, and wanted a large meal so that i won’t get hungry again by the end of the next class. Successful, though not exactly how i expected. I asked (managed to ask somehow) the cooks if the ramen was a large bowl (then based on my experiences that alone would’ve been enough), and they said no, so i decided to get myself something else as well (a large bowl of rice and some kind of nicely flavoured meat). The problem was that i first asked for these, and then went to get myself the ramen. Which turned out to be quite a large bowl… But i managed to eat it all (still got hungry by six, i don’t know how my insides work, but i don’t think this would be normal). Not without side effects though, i rarely feel so full as i did then. To quote Plamena: not exactly pleasant. (Though to follow Mefi‘s train of thought, getting rid of that feeling was.)
During the last “class” (the movie one) there was a word that popped up multiple times, until i realised it wasn’t what it seemed to be. The word is: 文科系, which is read ぶんかけい(bunkakei) and means something related to the humanities faculty. Similar to anything you may know? (If not, please don’t look for it.)
四月十五日（水）
A ma reggel… felhőtlen volt. (Szó szerint. Angolosodok, időjárással kezdek.) Szerencsére sikerült időben kikaparnom magam az ágyból, így még borotválkozással együtt is bőven belefértem az időmbe. Az órák a szokásosak voltak, nagyjából két új dologgal mindre (új szó, kifejezés, hasonló), de nem unatkozom annyira. Amikor meg mégis, akkor beszélgetek (lehetőség szerint diszkréten, hogy ne zavarjam a többieket), vagy a szótáramat bújom valami érdekes és kapcsolódó szó után – a beszélgetés részével ma sikerült elérnem, hogy csendre intsenek. Először itt. Hosszú sor kezdete, úgy érzem… (És gyanús, hogy hamarosan nekiállok hangult és a khmer írást tanulni, csak a poén kedvéért.) Gondolkozok klubokon is, tegnap a délutáni unatkozás megszakítása végett kértem egy klub-listát és van nem egy érdekes: pingpong, foci, vitorlázás, hegymászás, fotózás vagy esetleg valami küzdősport. Tudom, úgyse lesz rá időm (legalábbis mindenki ezt mondja), de mostanában azért még volna.
Most délután meg elkerekeztem a Notoriba körülnézni, mert tervezek konyhai cuccokat venni, és felmértem a terepet. Ami kéne: vízforraló (teának), rizsfőző (de idétlenül hangzik ez magyarul), felmosócucc. Amit még ott érdekesnek találtam: olcsó (nád?) szőnyeg és csipesz. A vízforraló és a rizsfőző kapcsán ütköztem egyedül igazi problémába: mindkettőből van elektronyos és olyan is, amit főzőlapra kell tenni. (Az utóbbi fajták feleannyiba kerülnek.) Melyik éri meg jobban? Meg nem tudom, mit fogok magamnak főzni (még), viszont nem szeretnék minden nap fazekakat venni, ezért jól jönne néhány ötlet (a curry már ott van a listán). Most hogy ezt leírtam, megyek is és megvizsgálom a köz-konyha felszerelését.
Propaganda
Today there was an interesting “class” i’ve forgot the name of… We watched an american propaganda “movie” against japanese from the second world war. It was first funny. I mean, it was so visibly full of the worst type of demagogy that i couldn’t help laughing a couple of times. But it was scary as well. Because it could be funny for me right now, but seventy years ago, when there was about no way to get informed except for the media the governments then (and possibly somewhat now as well) controlled, you could easily take even the such stupidity as truth, after the “Japs” bombed Pearl Harbor, the “Japs” you don’t know anything about except that they look different, speak different and write different—after all this, it’s not that difficult to believe that they might as well think different, that they’re just wild people still practising ancient ceremonies, dressing and acting as if they lived in the middle ages and consider nothing else an honor but to die for the God Emperor. And when i thought about it more: even nowadays we have this same thing. Providing people information your way to build prejudice and hate in them–very hard to protect yourself against, especially if unexpected. And the so-called everyday citizen, whose life more or less consists only of waking up, going to work and going to sleep, without any real interest for anything, believing almost whatever the media claims, would still believe such stuff without doubt. And that’s scary.
火曜日
A kedd meglepően rövidre sikerült (az órák szempontjából): csak a két japánóra volt, mert a társadalomismerethez “még nem tudunk eléggé japánul”, tesi pedig még nem volt (ha jól értettem). Ez azt jelenti, hogy nagyjából egykor már teljesen szabad és unalomteljes voltam. A megoldást végül a pingpongasztal és a mosás szolgáltatta, előbbi mellett jópár órát eltöltöttem – a mosás szerencsére csak bepakolás majd terigetés volt. Amikor aztán hulla fáradtan bezuhantam a zuhany alá, és még a hajmosást is lezavartam, Plamena tíz percen belül érkezett, hogy nem megyek-e beszélgetni, mert Rado unatkozik és be akar rúgni (nem sikerült neki). Ennek az lett a vége, hogy ötösben leültünk a kettes épület társalgójába, majd amikor a lányok elvonultak aludni, Radohoz, hogy végül három magasságában ágyba kerüljek (már véltem látni a világosságot a függöny túloldalán). Fura, de nem volt szokatlanul nehéz felkelni aztán fél nyolckor…
Nyúzott
Egy kicsit hulla fáradt vagyok most… Kilenc körül értem haza (már lassan tizenegy van, ahogy ezt gépelem), mert a matekteszt után elmentünk telefont venni – végül is még nem vettem, de nem is bánom, mert így legalább a többiek tapasztalataiból tudunk majd tanulni. (Már el is kezdtük, mert néhányan vettek, és au-sat, mi meg Softbankben gondolkodtunk, merthogy az egymás között ingyenes, de nem olyan egyszerű az.) A matekteszt vicces volt. Már amikor az ösztöndíj felvételijére készültem is feltűnt, hogy a japánoknál olyan, hogy “szép szám”, nincs, ezért itt nem szabad meglepődni, ha valami “pluszminusz-három-plusz-gyöktizenhét-per-huszokilenc” jön ki egy másodfokú egyenlet megoldásának. A tesztben volt elég sok minden, “egyszerű” első-másodfokú függvény vázolásával kezdett, majd másodfokú egyenlőtlenség, trigonometria, logaritmusok, majd jött az “izgalmasabb” rész: határértékek, differenciálok és a végén még egy mátrix-inverzió. A határértékeket úgy csináltam, ahogy a józan eszem diktálta, mert már nagyjából két éve nem írtam le, hogy “lim”, aztán még a sinx deriváltjára is majdnem jól emlékeztem (-cosx-et írtam) (az ex is csak a Bolyais matematikusok deriválós viccei miatt volt meg), a mátrix inverze meg sehogy se akart kijönni azzal a módszerrel, ami rémlett, úgyhogy egyenletrendszerrel oldottam meg (engem is meglepett, hogy működött).
Aztán regisztrálni kellett valami egyetemi rendszerbe, megvan a számlánk, bár bankkártyát még nem kaptunk hozzá, de ez már elég volt a többieknek, hogy ne bírják tovább telefon nélkül. El is indultunk, de aztán végül a mi szakaszunk (Plam, Teo, Esther és én) telefon nélkül tért vissza, csak közben még Chofuban bevásároltunk, élelmet. Amióta meg itthon vagyok, csak kanjikat tanultam – nem lenne nehéz, ha magyarul lenne. De néha épp csak az angol szót nem értem, aztán meg csodálkozok, hogy egy ismert és hétköznapi kanjit valami teljesen óangol szóval ír le…
Húsvét vasárnap
Az van ma. És itt csak hét órával kezdődött előbb, mint otthon. (Most még Magyarországra hivatkozok úgy, hogy “otthon”. Viszont ha valaki figyel, az előző bejegyzésben, ugyan csak idézőjelben, de az at home
már a kolira utalt…) Reggel nagyjából gond nélkül sikerült felkelnem, emberi alakra hozni magamat majd időben elindulni és nagyjából gond nélkül megtalálni a helyi evangélikus templomot. Eléggé el van dugva… Nem tudok túllépni rajta, hogy errefelé mindenki milyen kedves. Nyilván nem mellékes, hogy látványosan nem vagyok japán. Az istentisztelet rendje nagyjából ugyanaz volt, mint az otthoni, ezért többször is sikerült kitalálnom, hogy éppen mi történik – érteni persze nem sokat értettem belőle, bár idővel egyre több és több szó (み子、主、聖霊 és hasonlók) jelentésére jöttem rá. A hitvallást, az imádságokat meg az áldásokat nagyjából felismertem, különösen nagy élmény volt, amikor egy ismerős dallam (Győzelmet vettél…) csendült fel. Magamat is megleptem, hogy éneklési tempóban tudtam a hiraganákat olvasni, és még az egyszerűbb kanjik se okoztak gondot (bár nyilván az énekeskönyvben a 聖霊-t is kanával írják). Utána volt szeretetvendégség (remélem így hívják magyarul), ahol megismerkedtem egy ausztrál baptista lánnyal, aki tud egy helyet, ahol árulnak mákot – úgyhogy már tényleg nem úszom meg a sütés-főzést. Aztán egész délután multikulti beszélgettünk a koliban, most meg itt blogolok, a házi feladatok meg az új kanjik helyett. Bele kell húznom, mert még hajat is akarok ma mosni…
New music
Last.fm is good not only for making you realise what are your real favourites but also to find new stuff. For example while browsing around suggested artists i found a couple of them really interesting. (Such as Vanden Plas, Andromeda, Porcupine Tree and so on–the problem with these is that they have no material online on the site so i have no idea what music do they actually play. I’m sure it’s not bad, but…) There was one, Pineapple Thief, officially categorized as “progressive indie” that really caught me. They have their whole Tightly Unwound album online, free to listen, and that’s indeed what i’ve been doing whenever i’ve been “at home” in the past days (which wasn’t that much). It’s a mixture of progressive and indie elements, and i haven’t heard anything similar before. Give it a try, i really like it (for now, but how long this relationship lasts we shall see).
Buliest
Tegnap az egész azzal kezdődött, hogy reggel mennünk kellet a tankönyvekért, merthogy meglett a csoportbeosztás. Elsőre meglepődtem, hogy egy totál kezdő csoportba kerültem, de a harmadik óra körül (merthogy azzal a lendülettel órákat is tartottak) már úgy gondoltam, hogy jó lesz ez így, legfeljebb nem fogok belegebedni a nagy tanulásba (azért holnap nekiülök és megírom a házikat). Négy kezdő csoport van, egy nem annyira kezdő meg kettő, akik “pengék”. Ráadásul Robert, aki azért úgy-ahogy tud japánul a “nem annyira kezdő” csoportba került, szóval jó helyen vagyok. Aztán délután volt az egészségügyi vizsgálat is – szerencsémre vérvétel nélkül (eredetileg úgy volt, hogy az is lesz). Ezzel legrosszabb esetben is őszig megúsztam az ájulást (legalábbis Komatsu-sensei azt mondta, hogy esetleg októberben kell majd vérvétel, mert néhány egyetem kéri a felvételihez – bár hogy minek, azt el nem tudom képzelni). Viszont mire végeztem már nem álltam neki főzőcskézni a welcome party-ra, úgyhogy nem vittem semmit, de nem is hiányzott. Igazi multikultiparti volt, mindenféle jóval, kaja-pia-társaság, hajnalig. Volt alkohol is (gondolom hiszen a társaság nagy része úgyis húsz fölött van), ami egy szegény koreai lánynak nagyon nem kellett volna (aki mellesleg pofátlanul csinos és a csoporttársam), ráadásul egy japán lány kihívta rá a mentőket, amikor állva elaludt és összeesett… (Nem egy jó kezdet, meg kell hagyni.) Nekem szerencsére nem volt ilyen problémám (elég volt ez is). Reggelig beszélgettem mindenféle (olasz, spanyol, japán, magyar – bizony, találkoztam egy magyar lánnyal, akiről nem is tudtam, hogy itt van; nameg a szokásos bolgár-román bagázs) népekkel, aztán valamikor bedőltem az ágyba… Reggel korán felébredtem, zuhany, vissza az ágyba kettőig, amikor is elkerekeztem Musashisakai felé, ahol a Hanamasa nevű boltban végre találtam normális sajtot (a tippet az ausztrál lány adta). Onnan Chofuba mentem volna, koncertjegyet venni, de nem sikerült, mert sajnos itt az utak nem szép sakktáblásak, mint Chicagoban, úgyhogy Chofu helyett itthon lyukadtam ki – úgyhogy koncertjegy helyett csak narancslevet vettem. Azóta meg semmi, csak a szokásos kanji-tanulás.
Nyárillat
Most este elkezdtem egy Esterházy könyvet, történetesen a Semmi művészet címűt, amit még tavaly ballagásomra kaptam Sors édesapjától, és első nekifutásra a negyedét elolvastam… Akkor is csak azért hagytam abba, mert feltűnt, hogy éhes vagyok… Úgyhogy elkezdtem felmérni a készletet, és újabb felfedezést tettem: tejem már most nincs, és holnap mindenképpen el kell menni a Seiyu-bö bevásárolni: kenyér is fogytán, sajt már alig van (bár sajtot valószínűleg nem ott, hanem inkább a Musashisakai állomásnál egy áruházban fogok venni, amit egy angolul beszélő hapek említett a minap, amikor a román lányokkal a közeli szupermarketet kerestük), a kakaó is fogy, és amíg most el nem kerekeztem a kampusz szélén lévő kombinibe, tej se volt. (Ja, azt már írtam.) Úgyhogy elindultam, és a “lustaság nagy erény” felkiáltás bölcsességét követve bringára pattantam a kétszáz méter erejéig. Aztán a kampusz közepén megcsapott egy illat… Az a nyári… balatoni… kellemes… leírhatatlan… Egy pillanatra el se hittem, mit érzek. Egy “otthoni illat”, itt?! Nem egészen. Visszafelé lassabban jöttem, hogy legyen időm-módom megvizsgálni, és nem egészen ugyanaz. Van benne valami keleties, édeskés virágillat, mintha az indiai-bangladesi srácok füstölőit lehetne odáig érezni. Szóval ilyen volt. (Azért most is vettem egy csomag szendvics-sajtot, mielőtt még leesett, hogy holnap normálisat is vehetek majd.) Még a végére kérdés a 先輩-ok felé: melyik szolgáltatónál érdemes telefont venni, milyet, denshijishoból szintén milyet, és mennyiért-hogy a legolcsóbb hazautazni?
