Tehát ma fölkeltem reggel. Valamikor. Majd elmentem erre-arra. Például találtam pár postát, megtaláltam a kolit, ami amúgy kívülről igen picinek tűnik, jártam az egyetemi kampuszon, megtaláltam a tavat is, jó nagy, meg a bevásárlóközpontot, ami meg fog menteni az anyagi csődtől az elkövetkező hónapban, merthogy pofátlanul olcsó. Amíg a hotelben lakok, a napi menüm egy hamburger és nagy krumpli egy mekiben (250 jen), egy Starbucks kávé (340 jen), vagy kettő (a második csak 100 jen) és egy Sukiya don (normál 280, sajttal 380 jen). Benne vagyok az ezer jenes napi keretben. Persze ha beköltöztem a koliba, még eldől, hogy a menzán olcsóbb-e kajálni vagy ha főzök magamra, ugyan mindegy, bár az előbbi tény, hogy kényelmesebb. Holnapra a program amúgy gitározni, olvasni, és talán dotázni gép ellen vagy többiekkel Hamachin, majd kiderül.

Ma találkoztam végül is a luxemburgi sráccal, jó fej. Kiotóban lakik, onnan jár egyetemre – nem semmi. Az egyetem érdekesnek ígérkezik, mesélt egyet s mást, talán megszakadni nem fogok a nagy erőlködésben. Remélem, van vitorlás klub, mert akkor beszállok. Meg ha lesz pénzem, veszek normális bringát is magamnak, csak még nem döntöttem el, hogy országútit vagy terepképeset inkább. Az időjárás pedig botrányos, hihetetlen szél fúj egész nap és/vagy süt a nap és/vagy esik az eső és/vagy esik a hó – volt, hogy mind egyszerre.

Ma reggel fölkeltem a koreai hotelben, összepakoltam minden cuccomat és nekilódultam utoljára Musashisakai felé. Ott buszra váltottam, és rövid séta után megérkeztem a templomba, ahol hosszú ideig valószínűleg ez lesz az utolsó látogatásom. Onnan egy Starbucks és McDonald’s kitérő után (álmosság és éhség problémáinak globalizált megoldása) vonatra szálltam, majd át és megint át, majd megint át, és le, és bumm így lett a Chocapic megérkeztem Shiga Hikone városába (Shiga a megye, Hikone a város). Becsekkoltam a hotelbe, ahol tudatosult bennem, hogy hatalmas ésszel bedobozoltam az egyetemtől kapott papírokat, úgyhogy holnap majd elsétálok odáig, és kiderítem, mi s hogy. Ma is ez volt a terv, mármint hogy legalább a koliig elsétálok, de nem jött össze. Út közben találtam egy szimpatikus kis kávézót, ahol egy kedves nő a teljes személyzet, ki is próbáltam, milyen kávén fogok élni négy évig (ha nem akarok minden alkalommal a tóparti Starbucksba menni). És ha már ott voltam egye fene, ettem egy szendvicset is. Finom volt, de kábé öt perc séta után, pont mikor kezdtem közelíteni a kolihoz, olyan aprófosás bélmozgás tört rám, hogy örültem hogy sikerült visszaérni a hotelbe minden gond nélkül. De még mindig csak este hét, úgyhogy lehet, még egyszer kiugrok valahova. (Jegyzettömbbe, mert még nem kértem el a vezeték nélküli net kulcsát.)

Menet közben szereztem hálózati kulcsot, de nem tud kapcsolódni normálisan, úgyhogy inkább használom a vezetékest, merthogy az is van. Meg elolvastam az Evangelion manga első kötetét, merthogy van itt mangakönyvtár is, a hotelben.

Tegnap este Kichijojiból hazafelé összefutottam a többiekkel, majd szokásunkhoz híven rövid távon megegyeztünk, hogy akkor “este” dota, az ötödiken, aki jön, jön. Játszottunk néhányat, négy körül már ágyba is kerültem. Kivételesen sikerült kilenckor fölkelnem, ahogy akartam, és nekiálltam a pakolást befejezni. Végül nem úsztam meg, még egy harmadik doboz is tele lett kacatokkal. Menet közben sikeresen beleszaladt a szike az ujjamba, úgyhogy egész nap kaptam a “mit csináltál a kezeddel, jól vagy?” kérdéseket. Jól. Nem mondom, hogy szép, és mivel hüvelyk, nehezen is állt el a vérzés (hüvelyk, vérzés), de elállt és vigyázok rá.

A tévét, a vízforralót és a hősugárzót ott hagytam az újoncoknak, ennyivel is kevesebb bajuk lesz. (Bár jellemző, hogy az üzbék másikösztöndíjas srác azonnal lecsapott rájuk, kit érdekel, hogy rá van írva, hogy ilyen-olyan országból jövő kohaioknak…) A szobámból olyan szinten kidobáltattak mindent, hogy még a fogasokat és a csipeszeket is le kellett venni a szárítórúdról. Meg a konyhából is a fém rácspolcot, amit én szereltem föl. Nem értem a logikát, de biztos baj, hogy ott van valami hasznos, amit nekem magamnak kellett megvenni. (Emlékszem, hogy tavaly úgy kellett a JLC irodában koldulni a fogasokat, mert senkinek nem volt elég.)

Amit pedig használnék ebben az egy hétben, azt a sporttáskába, a sárkányt a gitár mellé (szerencsére pont befért). Apropó gitár, a klasszikust az összes maradék kajám társaságában lepasszoltam Olgának, hogy juttassa vissza (gitár esete) vagy tegyen vele amit akar (kaják). Kifizettem minden számlát, föladtam a dobozaimat meg az ágyneműs zsákot (tizennégyezer jen, relatíve olcsó), és nekiindultam. Négy körül érkeztem meg a hotelbe, ami a Best Hotel Ookubóban, ami környékről a következőben.

Amúgy pedig a bejegyzést jegyzettömbbe írom, mert a szobámig nem ér el a vezetéknélküli net, ha meg lemegyek, az aksi nem fog bírni három bejegyzésnyi időt. Mert van még.

Ma elvileg egész nap pakoltam. Sikerült is még egy dobozt nagyjából telerakni, és a hihetetlen mennyiségű szemeten kívül már csak az ágynemű maradt, meg amiket még ma este-holnap reggel használok. Nagyon megszenvedtem vele. Ugye nem aludtam az éjjel semmit, mert játszottunk, sebaj, mentem intézni mindenféléket, aztán pakolás, ami közben-alatt-helyett megnéztem két Firefly-t és a legújabb TBBT és HIMYM részeket. Tehát annyira mégse töltöttem sok időt pakolással.

Estefelé pedig fogtam magam, és elmentem Kichijojiba venni fülhallgató-erősítőt (kis kompakt elemes kütyü, egy mikro-gitárerősítő csak kis jack kimenettel) meg elemeket, hogy legyen elég tölthetőm. Küldetés teljesítve, közben szóbakerült, hogy talán a mai éjszakát is végigjátsszuk, ami még csak baj se lenne, tekintve, hogy az elkövetkező egy hétben abszolút semmi dolgom nem lesz, csak enni és aludni. Utóbbit sokat.

A folytatást 18 év alatti és gyenge idegzetű olvasóinknak nem ajánljuk. Hazafelé a vonaton pedig olyan durva pinaszag volt, hogy vártam, mikor csuklik már össze egy hölgy a közelben kéjes rángatózások közepette. Az átszállásomig nem történt meg.