Month: March 2010

Hétfő

Tehát ma fölkeltem reggel. Valamikor. Majd elmentem erre-arra. Például találtam pár postát, megtaláltam a kolit, ami amúgy kívülről igen picinek tűnik, jártam az egyetemi kampuszon, megtaláltam a tavat is, jó nagy, meg a bevásárlóközpontot, ami meg fog menteni az anyagi csődtől az elkövetkező hónapban, merthogy pofátlanul olcsó. Amíg a hotelben lakok, a napi menüm egy hamburger és nagy krumpli egy mekiben (250 jen), egy Starbucks kávé (340 jen), vagy kettő (a második csak 100 jen) és egy Sukiya don (normál 280, sajttal 380 jen). Benne vagyok az ezer jenes napi keretben. Persze ha beköltöztem a koliba, még eldől, hogy a menzán olcsóbb-e kajálni vagy ha főzök magamra, ugyan mindegy, bár az előbbi tény, hogy kényelmesebb. Holnapra a program amúgy gitározni, olvasni, és talán dotázni gép ellen vagy többiekkel Hamachin, majd kiderül.

Ma találkoztam végül is a luxemburgi sráccal, jó fej. Kiotóban lakik, onnan jár egyetemre – nem semmi. Az egyetem érdekesnek ígérkezik, mesélt egyet s mást, talán megszakadni nem fogok a nagy erőlködésben. Remélem, van vitorlás klub, mert akkor beszállok. Meg ha lesz pénzem, veszek normális bringát is magamnak, csak még nem döntöttem el, hogy országútit vagy terepképeset inkább. Az időjárás pedig botrányos, hihetetlen szél fúj egész nap és/vagy süt a nap és/vagy esik az eső és/vagy esik a hó – volt, hogy mind egyszerre.


(Very) long walk

After i read the Evangelion manga (after arriving to Hikone and taking a walk around town), i got bored and decided to go for another walk. This time i had some target, i wanted to find the famed Sukiya of the town. I managed to, had a cheese don, but it was quite adventurous. First, i headed out at half past nine, quite dark, and a small town like this, on a rainy sunday night, is totally deserted and silent. I could say i got lost, but let’s just put it like i was discovering a new place. I walked kind of all the way to the next station (Hikone south), though i didn’t realise this that time.

I’ve seen a great bunch of shops (Daikichi instead of Sankichi) and stuff, so i get the feeling i won’t be lacking much other than luxury and computers (both i’d buy elsewhere anyway), once i will have money for anything but life, since i’m already on a quite tight budget, and i will have to manage surviving till the next scholarship while paying all the entrance and books and stuff for the university, which will cost a few Yukichi, i’m afraid.


Hikone

Ma reggel fölkeltem a koreai hotelben, összepakoltam minden cuccomat és nekilódultam utoljára Musashisakai felé. Ott buszra váltottam, és rövid séta után megérkeztem a templomba, ahol hosszú ideig valószínűleg ez lesz az utolsó látogatásom. Onnan egy Starbucks és McDonald’s kitérő után (álmosság és éhség problémáinak globalizált megoldása) vonatra szálltam, majd át és megint át, majd megint át, és le, és bumm így lett a Chocapic megérkeztem Shiga Hikone városába (Shiga a megye, Hikone a város). Becsekkoltam a hotelbe, ahol tudatosult bennem, hogy hatalmas ésszel bedobozoltam az egyetemtől kapott papírokat, úgyhogy holnap majd elsétálok odáig, és kiderítem, mi s hogy. Ma is ez volt a terv, mármint hogy legalább a koliig elsétálok, de nem jött össze. Út közben találtam egy szimpatikus kis kávézót, ahol egy kedves nő a teljes személyzet, ki is próbáltam, milyen kávén fogok élni négy évig (ha nem akarok minden alkalommal a tóparti Starbucksba menni). És ha már ott voltam egye fene, ettem egy szendvicset is. Finom volt, de kábé öt perc séta után, pont mikor kezdtem közelíteni a kolihoz, olyan aprófosás bélmozgás tört rám, hogy örültem hogy sikerült visszaérni a hotelbe minden gond nélkül. De még mindig csak este hét, úgyhogy lehet, még egyszer kiugrok valahova. (Jegyzettömbbe, mert még nem kértem el a vezeték nélküli net kulcsát.)

Menet közben szereztem hálózati kulcsot, de nem tud kapcsolódni normálisan, úgyhogy inkább használom a vezetékest, merthogy az is van. Meg elolvastam az Evangelion manga első kötetét, merthogy van itt mangakönyvtár is, a hotelben.


Sok séta

Ez volt a mai napom. Meg egy magamat meghazudtoló korai kelés. Valamikor kettő körül lehetett, amikor elaludtam, ehhez képest már fél hatkor csörgött az órám, hatkor már talpra is álltam, elértem pont azt a vonatot, amit kinéztem, és mentem a halpiacra. Nem feltétlen ipari mennyiségben bevásárolni, csak turistáskodni.

Amúgy pedig herótom van a turistáktól, a temetőszökevény tatáktól a Canon 5D-ikkel (meg amúgy is zavar, hogy divat lett a DSLR, így már inkább veszek filmeset), a zászlóval rohangáló, szörnyű akcentussal betanult szöveget oktató idegenvezetők után sorakozó birkáktól, meg a boltosoktól, akik biztos ami biztos “angolul” válaszolnak, hiába szólok hozzájuk japánul.

Odaértem hét előtt, és körülmászkáltam. Próbáltam lehetőleg nem útban lenni (ami elég nehéz ott, főleg reggel), ellentétben a jenkisatöbbikkel akik szemrebbenés nélkül álltak sorba az út közepén egy tripla árú szusiért. Én inkább tengeri donburit ettem, olcsóbb is (bár még így is a Sukiya ötszöröse), több is, finom is. Volt rajta minden, kaviár, annyi hal, hogy magyarul se tudom valószínűleg mind nevét, a kis rákot ki kellett szopogatni a fejéből, tehát extrém, de megérte.


Friday

Woke up around nine, constantly fell back asleep until noon, managed to get up, and headed off for Asakusa. I’ve been there one before by bike, but that time i didn’t really have time for sightseeing, just bought souvenirs for home people and hurried home. This time i got there in a normal time, and what’s a big difference, by train (after having a good sandwich and a very 薄い (weak?) coffee in a coffee shop the name of which i always read “Outdoor”). I had a bit of trouble finding Kaminarimon, thanks to totally clear road signs, but i got there, rushed past the souvenir stands before i get tempted to buy some useless junk, and headed for the temple. Made a bunch of photos, managed to scare a japanese family by asking them how to read the name of a saint or god or however those things are called, and was asked by a spanish(speaking) family to let the kids take a photo with me. I’ve seen and heard a monk chant a mantra, one that i actually know from a japanese traditional music collection i got from someone.

After that i met up with the others at Shibuya, had thai “lunch”, and went for karaoke until ten. That’s my today. Maybe after shower i’ll play a dota in my room against the computer. Or just go to sleep early and actually go to the Tsukiji fish market tomorrow morning…


Nyelvek és a tudomány

Ahogy ültem a mekiben, egy azóta elfeledett gondolatfolyamban egyszercsak eszembe jutott valamiért, hogy a matek egyenletekben miért i az i és miért n az n. (Az i gondolom az “iterátor”, a ciklus számlálója kifejezésből lett, az n pedig ugyanígy a “szám” szóból (number és egyéb latin eredetű változatok)…) Szerintem nagyjából midnenhol ugyanezeket a betűket használják, nyelvtől függetlenül.

Erről meg beugrott, amit nemrég olvastam, hogy az elemeknek van kanjijuk, így lehet velük kémiai egyenleteket felírni. Ez egy nagyon érdekes ötlet, az biztos, csak sajnos nincs értelme. A tudomány lehetőleg nyelvtől független jelrendszerrel kellene leírni, és a modern tudomány jelrendszere, bármennyire fájhat is ez a keleti népeknek, görög-latin eredetű.

Meg aztán, milyen vicces már ez egy olyan országban, ahol a külföldiek nincsenek bajban (általában) a feliratokkal, mert minden ki van írva angolul, és néha csak angolul (a néha csak japánul esetet nem taglalom, mert az természetes). Lásd, rengeteg üzlet, étterem és hasonló neve, szlogenje, logója, minden angolul van (“First Kitchen: City convenience restaurant”). Különösen vicces ez ismerve a japánok kivételes nyelvtehetségét, vagyis hogy még a reptereken se lepődök már meg, ha valahol teljesen hibás mondatok, rosszul használt szavak vagy egyéb nyelvtani hibák hemzsegnek. Most épp példát nem tudok adni, pont mivel a hibás angol legalább olyan természetes itt, mint a japán maga… (Bár itt a hotelben a liftben sincs semmi angolul kiírva, koreaiul is csak a tűzjelző.)


Shinjuku area, first impressions

Earlier i hardly came to Shinjuku, reason for which is that Shibuya was (is) much more friendly, everything is easy to find there, and it has a y in its name, which is cool. I had no idea what kind of place my hotel will be in for this three days, but it turned out to be quite nice. It’s a bit difficult to navigate in the tiny streets surrounding it, but i managed to find it thanks to online maps.

I arrived, dropped my stuff, went for an atm, because you have to pay in advance, had a bit tasteless curry lunch at a nearby indian restaurant watching the Osaka sumo championship (i think Osaka, i guess championship), turned on music and had a “little nap”. That was around four pm, and i got up at around ten. Not the best thing, because though i have slept four hours altogether in the past few days, now i’m sure i won’t be sleeping anytime soon, although it’s already over midnight. And i went for a walk.

Already when i arrived it was apparent that this is some kind of korean district. All the shops have signs in korean as well, every restaurant is either korean or yakiniku (with the exception of three thai restaurants), which is probably also for koreans, and even the hotel has all the information and signs in korean too. I found a Don Quijote department store as well, i’ll finally have the opportunity to check it out (never been to the one near the university). Then had a turn, and forgetting where i am, headed straight towards Shinjuku.

It was at first strange that after one or two dark and quiet streets suddenly restaurants and bars (most having guys instead of girls on their advertisements, if you get what i mean) started popping up. Wondering just a second i realised that i know where i am, though not necessarily happy about it: the middle of Kabuki-cho, often named the red light district of Tokyo. Until i got out on the Shinjuku side (where there were visibly more girls on the adverts), i was invited pretty enthusiastically to a “massage” salon, a black guy tried to shake my hand (“hey yo Babylon soldier”, first time someone called me that, and though in spite of my hair, i’m not a rastafarian believer, i know what that means and to be honest, it filled me with pride, being called that) all the way to a “good bar”, soon after another offered a place with “really good japanese girls”.

At Shinjuku station the Starbucks’ were already closed, though i’dve liked to have a cocoa-like something. Ended up in a McDonalds, cheap dinner and headed back–this time for security’s sake (it was already almost midnight) by train. Found the hotel and here i am.


Kiköltözés

Tegnap este Kichijojiból hazafelé összefutottam a többiekkel, majd szokásunkhoz híven rövid távon megegyeztünk, hogy akkor “este” dota, az ötödiken, aki jön, jön. Játszottunk néhányat, négy körül már ágyba is kerültem. Kivételesen sikerült kilenckor fölkelnem, ahogy akartam, és nekiálltam a pakolást befejezni. Végül nem úsztam meg, még egy harmadik doboz is tele lett kacatokkal. Menet közben sikeresen beleszaladt a szike az ujjamba, úgyhogy egész nap kaptam a “mit csináltál a kezeddel, jól vagy?” kérdéseket. Jól. Nem mondom, hogy szép, és mivel hüvelyk, nehezen is állt el a vérzés (hüvelyk, vérzés), de elállt és vigyázok rá.

A tévét, a vízforralót és a hősugárzót ott hagytam az újoncoknak, ennyivel is kevesebb bajuk lesz. (Bár jellemző, hogy az üzbék másikösztöndíjas srác azonnal lecsapott rájuk, kit érdekel, hogy rá van írva, hogy ilyen-olyan országból jövő kohaioknak…) A szobámból olyan szinten kidobáltattak mindent, hogy még a fogasokat és a csipeszeket is le kellett venni a szárítórúdról. Meg a konyhából is a fém rácspolcot, amit én szereltem föl. Nem értem a logikát, de biztos baj, hogy ott van valami hasznos, amit nekem magamnak kellett megvenni. (Emlékszem, hogy tavaly úgy kellett a JLC irodában koldulni a fogasokat, mert senkinek nem volt elég.)

Amit pedig használnék ebben az egy hétben, azt a sporttáskába, a sárkányt a gitár mellé (szerencsére pont befért). Apropó gitár, a klasszikust az összes maradék kajám társaságában lepasszoltam Olgának, hogy juttassa vissza (gitár esete) vagy tegyen vele amit akar (kaják). Kifizettem minden számlát, föladtam a dobozaimat meg az ágyneműs zsákot (tizennégyezer jen, relatíve olcsó), és nekiindultam. Négy körül érkeztem meg a hotelbe, ami a Best Hotel Ookubóban, ami környékről a következőben.

Amúgy pedig a bejegyzést jegyzettömbbe írom, mert a szobámig nem ér el a vezetéknélküli net, ha meg lemegyek, az aksi nem fog bírni három bejegyzésnyi időt. Mert van még.


Hazafelé

Ma elvileg egész nap pakoltam. Sikerült is még egy dobozt nagyjából telerakni, és a hihetetlen mennyiségű szemeten kívül már csak az ágynemű maradt, meg amiket még ma este-holnap reggel használok. Nagyon megszenvedtem vele. Ugye nem aludtam az éjjel semmit, mert játszottunk, sebaj, mentem intézni mindenféléket, aztán pakolás, ami közben-alatt-helyett megnéztem két Firefly-t és a legújabb TBBT és HIMYM részeket. Tehát annyira mégse töltöttem sok időt pakolással.

Estefelé pedig fogtam magam, és elmentem Kichijojiba venni fülhallgató-erősítőt (kis kompakt elemes kütyü, egy mikro-gitárerősítő csak kis jack kimenettel) meg elemeket, hogy legyen elég tölthetőm. Küldetés teljesítve, közben szóbakerült, hogy talán a mai éjszakát is végigjátsszuk, ami még csak baj se lenne, tekintve, hogy az elkövetkező egy hétben abszolút semmi dolgom nem lesz, csak enni és aludni. Utóbbit sokat.

A folytatást 18 év alatti és gyenge idegzetű olvasóinknak nem ajánljuk. Hazafelé a vonaton pedig olyan durva pinaszag volt, hogy vártam, mikor csuklik már össze egy hölgy a közelben kéjes rángatózások közepette. Az átszállásomig nem történt meg.


Nothing left

Totally worn out after playing dota all night, meaning not a second of sleep, only a cup of coffee keeping me alive as i gather strength to finish my packing and clear my room of all the unnecessary junk. True, the chances of me cleaning my room totally before moving out are limited to choices including significant amount of capital being transferred in a defined time interval onto my bank account. But for now, i have everything i need in my sleepwalking state: coffee, music (though the plug converter for my laptop is dying, so i’ll have to buy that as well when i’m going shopping for electronics—i need a mini amp and a few batteries) and boxes to pack in. Okay, i lack one: space. It’s really hard to move around with my usual chaos and the boxes and the suitcase and the last laundry drying and… Oh well. I guess i should just focus there instead of wasting time online, reading random blogs, being coma-hyper because of the coffee a few minutes ago, and… work, work.