Idén nyáron ugye nem megyek haza. És jövőre se áll szándékomban. Japánban élek, Ázsiában. Tízezer kilométerre Magyarországtól, de két óra repülőre Kínától. És ezzel elmondtam az okot. Amennyiből hazamehetnék most a nyáron, annyiból mentem már egy nyári fesztiválra, és megyek még Okinawára, Kínába (már ha kapok vízumot) és a klubos táborba (mert az se ingyen van). Ja, meg építettem magamnak egy számítógépet.

Addig élek az ilyen lehetőségekkel, amíg még vannak. Mert ha egyszer hazamegyek (ha hazamegyek), akkor nem fog beleférni (egyhamar), hogy félmillióért repüljek Kínába a Nagy Falat megmászni. És jövő tavasszal-ősszel megint tervezek utazni (persze ennek feltétele, hogy vagy melózzak, vagy felvegyenek másik koliba, mert albérlet mellett nem férne bele). Hogy hova, még nem tudom, de vannak jelöltek. Thaiföld, India, Korea, Malajzia, Ausztrália, Hawaii, Nepál, csak hogy néhányat említsek. Bár van még három és fél évem kipipálni ezeket és többet. (Furcsa azért ahogy fogy ez a szám valahányszor leírom.)

Három alkalom, a helyszín nagyjából ugyanaz.

Egy lány, nem több tizennégy évesnél, sétált az anyja mellett. Nagyon büszkén viselte a láthatóan új… magyarulsetudommianeve egyrészes ruháját. Aztán szembejött egy magas, furcsa hajú külföldi és végigmérte. Életében valószínűleg először élte át, hogy valaki nőként nézett rá. Nem utoljára, gyanítom. (Kerestem, de nem sikerült kiszúrnom Pedobeart, pedig valahol biztos a közelben volt.)

Épp tejet vettem a hűtőpultnál a délután négy utáni csúcsidőben, amikor szemet szúrt egy jelenség. Nálam fél fejjel magasabb (nagyjából 180 centi vagyok) japán nő. Ha még ez nem lett volna elég, vemhes terhes. Ilyet nagyon ritkán látni… (De amikor megláttam, elsőre tényleg az futott át rajtam, hogy “b-meg, ez vemhes!” (sic). Nincs mit tenni.)

Tegnap mentünk este a tópartra, én görkorival (bár azóta végre megtaláltam a biciklim kulcsát), úgyhogy a bolt előtti padon vártam, amíg a többiek bevásároltak. Két kislány ment el előttem, óvatosan ügyelve, hogy csak a sötét színű mozaikkockákra lépjenek. Eszembe jutott róla az a kép, amit régebben linkelt valaki plörkön, összehasonlítás hogy látják a felnőttek és a gyerekek a padlót. (Én is mindig ügyelek rá, hogy két egymás melletti egyforma színűre lépjek, egyen nem fér el a lábam ugyanis.)