Az út a máltai Qala és Salgótarján között nem volt épp eseménytelen. A Gozo-Málta kompig minden rendben is volt, aztán amikor partot ért a hajó, kezdődött a buli. Először is azzal, hogy valakinek a kompon nem indult a kocsija, ami miatt vagy húsz percet vártunk, mire lejutottunk a hajóról (közben az óra ketyeg, a repülő nem vár). Aztán csak hogy mindenkinek biztosítva legyen az egészségesen magas vérnyomás, a kikötőtől a reptérig szinte végig olyan dugó volt, hogy alig araszoltunk.
Malta
However, my first destination wasn’t Hungary, but Malta. One of my brothers moved there with his family this summer, and we went to spend a few days there with them before Christmas (my sister, my parents and I).
Malta doesn’t know winter. It can get a bit chilly in the night, and the wind is as expected on a small island in the middle of the sea, but it’s still just sweater weather. You ever swam in the sea in the middle of winter without having to fear freezing to death? Well, neither have I (walking in knee-deep was enough for me).
Nagy utazás
Eljött újra az évnek az a nagyszerű és sokat várt időszaka, amikor visszatérek szülőföldemre és eltöltök valamennyi időt a családom körében.
Idén egy kellemes péntek esti indítással kezdtem. Fél tizenegykor szállt fel a repülőm, úgyhogy a munkahelyemről indultam hat körül. A reptérnél sikerült rossz helyen leszállni a vonatról, ráadásul még a koreai légitársaság kártyáján gyűjtött (egy útnyi) mérföldjeimet se tudtam átrakni a kártyámra, amit használok is.
Castles
Last Friday KanColle was down for maintenance, and I was bored as hell (since the project at work is in the very last stages, there’s hardly anything left to do), I tried out ShiroPro. Formally it’s called 御城プロジェクト (oshiro project, castle project), although it started out as ShiroColle. I guess it’s better to set the game apart from KC, though it’s still compared to it all the time. After all it’s a “collecting” game again, just instead of WW2 warships, this time it’s Japanese castles.
Piskóta, mert csak
Általában vacsora után (már ha vacsorázok egyáltalán) jól szokott esni valami édes. Erre a célra van a hűtőmben (szinte) mindig egy doboz Toppo (vagy kettő). Csakhogy ma lusta voltam elmenni vásárolni, úgyhogy (készen) semmi édes nem volt itthon. Készen.
Aztán eszembe jutott, amit valamelyik receptes blogon írt a szerző, hogy milyen jó is pár perc alatt összedobni egy tepsi valamit, amikor az emberre rátör az esti cukorvágy. Úgyhogy rövid hezitálás után nekiestem, és csináltam egy piskótát csak úgy natúr. Persze egyáltalán nem emelkedett meg (nincs ebben semmi meglepetés, még sosem sikerült rendesen), de ehetőnek ehető lett, és könnyen darabolható is hozzá.
Teli száj
Ebédidő. A gyártáson (ahol én is vagyok) páran az asztaluknál esznek. És közben beszélgetnek. Ez pedig itt azzal jár, hogy harmincas-negyvenes felnőtt emberek telire tömött szájjal, csámcsogva beszélgetnek vagy negyed órán át, én meg csak fogom a fejem.
Nem tudom, hogy ez alapból hiányzik-e a japánok neveléséből, de itt sajnos teljesen hétköznapi, hogy valaki csámcsog és/vagy teli szájjal beszél. Ráadásul nem csak otthon vagy munkahelyen (ami azért még egy ismert közeg), hanem nagy nyilvánosság előtt vendéglátohelyeken (fene tudja, hogy mi számít itt kocsmának, és mi étteremnek), sőt, még gasztro tévéműsorokban is.
Én meg csak borzongok az undortól.
Borzas
A hétvégén megint sütöttem, de ezúttal olyan szinten más lett a végeredmény, mint aminek szántam, hogy inkább le se fényképeztem. A cél a borzas lett volna, csak nem jött össze.
Mikor már rákentem a krémet az alsó lapra, akkor tűnt csak fel, hogy sehogy nem lesz elég a tészta arra, hogy még be is fedjem. Cserébe a krém olyan sok lett, hogy három tepsinyit meg tudtam volna vele csinálni.
Inkább nem is küzdöttem vele. Az alsó lapra (zutty) rápakoltam az összes krémet, lesz ami lesz. Végül tényleg lett, mert a hab teteje szépen megpirult és az alja is egész jól átsült, úgyhogy a végeredmény ehető lett – csak épp nem az, aminek szántam.
Silver
It’s not news in any sense, but I managed to get out of bronze (again) a few weeks back. I ended up there in season 4 – I don’t know if I just screwed up my placements or I decayed down from silver not playing for half a year at all, but I had to work my way out again. It didn’t take as long as I feared it could (I have horrendous luck and always end up with terrible teams when I’m in series).
On a related note, I still had a few people on my friends list who (I guess) I added while I was fighting my way out of bronze in season 3. I’m well aware that I’m not a good player, but when I see people stuck in bronze 5 for years, that lack of any progress is amazing even in my eyes.
Babatargonca
A minap jártam céges ügyben Iogi környékén, ahol (gondolom) van egy bölcsőde. Épp végeztem a dolgommal, amikor az utcán szembejött velem egy óvónéni egy targoncányi gyerekkel. Pontosabban két óvónéni. Egyikük pórázon vezetett három-négy nagyobbacska kölyköt, míg a másikuk egy babatargoncát tolt. Olyan szerkezetet kell elképzelni, mint amiket nagyobb hotelekben használnak a takarítók a szennyes összegyűjtésére, csak éppen nem lepedőkkel volt tele, hanem két-három éves vakarcsokkal. Ha valakinek egy kisgyereket látva az az első gondolata, hogy “de édes” (és nem “fúj broáf“, mint nekem), halálos cuki-túladagolást okozhat.
Black-bottom banana cake
Last week I wanted to make something banana. I had nothing particular in mind, so I looked into all kinds of stuff from cheesecakes and meringue pies to pound cakes. I ended up with black-bottom banana bars. I don’t think it turned out all so well.
