The evening brought me Romeo + Juliet, the 1996 movie made from Shakespeare’s play. I wanted to write in the sixteenth century english the whole film is in, but i couldn’t. It’s sometimes not easy to understand at all, but to reproduce it, far exceeds my english knowledge. In the first moments i was a bit surprised that i could hardly understand a sentence (naturally later i got used to it), but as soon as the Capulet’s car rolled on stage at the petrol station i realised that this movie features the very original text–well, almost: Wikipedia lists a couple of changes, such as editing down the text for “modern audiences”, but still it was a unique experience, somewhat like the first few scenes of Dead Poets Society. The acting was great, the screenplay too, and just everything worked out so well–except for one thing, naturally (won’t specify). To be honest, this was my first meeting with Romeo and Juliet–i haven’t read it, seen it or heard it before this time–and it was a charming introduction… I wish i’d seen this before i wrote that remake of Romeo and Juliet–i’d have done it very differently, i think: first of all, i would’ve taken the time to write it in verse.
Butterfly Effect
In no relation with my earlier interest in chaos theory, i first met this movie at Mefi’s a long while ago. It took a while to get myself to sit down and watch it, but in the second run (in the first run on friday, i could only watch the first part of it) i watched it all, and it was great. In a sense… it’s just shocking how much a small difference change our lives–at least it could change the life of Evan a lot. He had the “same illness” as his father… Sometime he loses his conscience, and cannot remember anything. At least so he thinks.
I don’t think i’d suprise anyone by saying that he realises that his father may not have been that ill as he seemed. Evan was/is/will be–in my opinion–a lot more crazy than his father was back when they met. He realised that by reading his diaries he kept to save memories he could actually live through them again, though by that putting a huge strain on his body (the piling up memories of many possible lifes appeared as a blood patch (correct phrase?) in his brain). Worth it?
This movie is the exact opposite as what the Jurassic Park (in which the butterfly-effect is actually mentioned, by Ian Malcolm!) or the Terminator show: those movies say that time is a predefined, unchangeable thing, much like how Cromwell believed it, but the Butterfly Effect says that you could change the timeline if you went back in time–though the effects would be impossible to calculate. So very right. You should watch it.
Death Note
Ma megnéztem a Death Note még (már nem) hátralevő tíz részét. Hihetetlen ez a sorozat, és ezt komolyan mondom. Voltak benne részek, persze, amik annyira nem tetszettek, itt-ott (ha jól rémlik, valahol a 20. környékén) pár rész erejéig “ellaposodik” – nagyjából semmi nem történik, látványosan (és szigorúan csak látványosan!). Egyébként pedig félelmetesen izgalmas, nagyon szépen rajzolt, jó zenékkel és szinkronszínészekkel megáldott akció-lélektani-krimi-horror-kaland anime. Nagyjából. Kis csipet humorral (ebből tényleg kevés van, de nem hiányzik), egy kis őrülettel, egy kis istenkedéssel és néhány igazi istennel.
Bleach: Memories of Nobody
I just watched the Bleach movie titled Memories of Nobody, that debuted in japan last winter. It was of the expected Bleach quality.
Add_c__ve
All right. I somehow managed to put it down. I almost feared that i may drown in that merely conceptual ocean, where they were sailing on a merely conceptual ship, trying to survive and meanwhile defeat a merely conceptual shark in some way. What am i talking about?
Kill Bill
Yesterday night and today i watched both parts of the Kill Bill movie – since i consider the two movies (or volumes) one – and i decided to write about it. I hardly ever watch movies, and even then mostly only such that i have some earlier experience of – like reading the book it’s based on, as in the case of Harry Potter or Lord of the Rings or something like that. Kill Bill is an exception, because i have known nothing about it, just my brother brought home the two dvds he bought to watch it while he’s here. He had said that i would like it because there are lots of japanese things in it. He was not mistaken.
Harry Potter and the Deathly Hallows
Tegnap tíz körül érkezett, éjjel fél kettő körül már be is fejeztem. Jó volt, természetesen. Igyekszem nem lelőni semmilyen információt, amit csak ebben a könyvben derül ki… Olvasd el, ezt meg olvasd tovább.
Battle Royale
Már én egyszer írtam erről a témáról, csak sajnos az a bejegyzés már nem volt benne a mentésben – nomeg az a könyvről szólt, ez meg arról a filmről fog, ami a könyv alapján készült.
Az alapszituáció nem túl bonyolult: adva van a rendőrállammá / diktatúrává változott Japán (Nagy Kelet-Ázsiai Köztársaság, 大東亜共和国 dai tōa kyōwakoku), ahol a fiatalság és az egész társadalom hihetetlen mértékben elvadult és megőrült. Az ifjú lázadó nemzedék megfékezésére és az egymás iránti bizalom (nehéz e nélkül forradalmat kirobbantani) kiirtására a társadalomból kitalálták a Battle Royale (バトル・ロワイアル battoru rowaiaru) programot, aminek lényege nekünk: minden évben kiválasztanak véletlenszerűen iskolai osztályokat, akiket külön, elszigetelt csatamezőkre zárnak, ahol a gyerekeknek nemes egszerűséggel le kell mészárolniuk egymást. A győztes persze nem marad jutalmazatlanul: túléli a csatát, kap valamennyi pénzt a megrázkódtatásért, áthelyezik egy másik suliba és nem beszélhet az eseményekről.
Stat rosa pristina nomine…
… nomina nuda tenemus. Azaz a hajdani rózsa név csupán, puszta neveket markolunk. Ez annak a könyvnek az utolsó mondata, amit már karácsony óta olvastam, amit már rengetegszer említettem, ami ahhoz képest, hogy milyen ritkán olvastam, alaposan magával ragadott, amelyiknek címe pedig… gondolom már mindenki rájött, hogy A rózsa nevéről van szó. Umberto Eco egyik leghíresebb, vagy ha nem is leghíresebb, de egyik legnépszerűbb műve ez. És én tökéletesen megértem, miért. Nem fogok én itt mély műelemzést kanyarítani, már csak azért se, mert ahhoz, hogy igazán helyesen tudjam átérezni a könyv minden részletét, sokkal többször kéne elolvasnom, mint egyszer, és sokkal alaposabban. Az elkövetkező időszakban szerintem nem egyszer fogom még kézbe venni ezt a vaskos kötetet, hogy úgy olvassam újra, mint a Harry Pottereket: felütöm valahol a könyvet, és ha izgalmas rész, akkor onnan olvasom, amíg jól esik. Úgyse lenne időm se módom még egyszer elolvasni ától cettig az egészet, ezért be kell érnem ezzel a módszerrel – már nem mintha így nem tanultam volna meg Rowling könyveit szinte pontosan…
The Melancholy of Haruhi Suzumiya
The Melancholy of Haruhi Suzumiya (涼宮ハルヒの憂鬱) was the fourth on the Japanese anime top 100 list back in august. Is that surprising? I don’t think so. What’s rather more surprising is that it wasn’t the first. I think… no, definitely this is the best anime i have ever seen (closely followed by Full Metal Alchemist, Naruto and Bleach).
One special thing about the series that the episodes were not aired in the order they follow each other in the story, but in a totally random order. Though the creators were careful not to mix it up so much that we would be troublingly confused.
The main characters are the members of the SOS Brigade (SOS団 – Save the world by Overloading it with Fun: Haruhi Suzumiya’s Brigade): Kyon, the narrator, main cinic (sp?) and such, Nagato Yuki (長門有希), a quiet bookworm (roll over for spoiler), Asahina Mikuru (朝比奈みくる), a quiet, shy second-year student with extreme bodily features (especially extraordinary bust size) and weak will (roll over for spoiler), Koizumi Itsuki (古泉一樹), a cool and obedient, but really interesting guy (roll over for spoiler). Oh, and I left out the main-main character, Suzumiya Haruhi (涼宮ハルヒ), the eccentric and beautiful and unpredictable leader of the gang, who’s good in everything (she tried all the clubs at school), extremely extreme, and searches for all incredible things, but she doesn’t realise that she’s the most incredible of all.
This series has the best designed characters, and in all, everything is not just over average, but over the previous best, FMA. I can only adwise everyone to watch it, and don’t be scared of(f by) the first episode, in reality that’s the eleventh =).
The Melancholy of Haruhi Suzumiya: best-best-best, a definite 10/10!
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音七大陸最高峰チャレンジ