valeblog

Shanghaiból érkezve a pekingi reptéren első dolgom volt egy netkávézót keresni, hogy hogy tudok eljutni a szállásomra – mert persze annyi eszem nem volt, hogy előre leírjam. A csaj nagyon nem akarta engedni, hogy ingyen megnézzem azt az egy oldalt, de aztán hosszas könyörgés után csak beadta a derekát (képletesen).

Úgyhogy fölpattantam a megfelelő buszra, majd a megfelelő helyen le. Viszont ott nagyon nem találtam a célhoz vivő buszt, se az alternatívaként említett metrót. De végül egy amerikai hárfással kettesben odataláltunk. A hely, a Red Lantern House egyszerűen tökéletes. Nagyon olcsó (a szállás, és ha öt napnál tovább maradsz, a kaja is), nagyon hangulatos, és általánosságban nagyon jó a társaság is. Főleg külföldiek, főleg európaiak szállnak meg ott, úgyhogy sok a közös téma és nagyon jókat lehet beszélgetni.

Még szeptember legelején voltam Kínában, de most esett csak úgy, hogy írjak is róla. A beszámolóm rövid lesz és összefoglaló jellegű, a képek mind ott vannak Facebookon.

Tehát az egész azzal kezdődött, hogy indulás előtti nap el kellett volna mennem a vízumomért – viszont előző este értem haza Okinawáról és karaokézni is voltunk, úgyhogy nem igazán sikerült időben fölkelnem. Így igazán izgalmas lett a másnap, mert nem csak annyi volt, hogy irány a kikötő (Oszaka), hanem előtte irány a kínai követség és úgy odaérni időben. Azért a kikötőben is voltak izgalmak, mert rosszul írták (természetesen) a nevemet a jegyre, úgyhogy nem akaródzott nekik annyira odaadni.

A hajóút odafelé teljesen eseménytelen volt. A kínaiak a hajón hangosak és undorítóak (két percenként lehetett hallani, hogy valaki egy tüdőrevaló turhát szív torokra és köp ki “valahova”), nem mellesleg pedig a hajó személyzete alig tudott kínain kívül bármilyen nyelven (tekintve hogy a hajón sok volt a japán és akadt nem kevés külföldi is, ez furcsa). Ettől függetlenül jól telt, olvastam (Little Brothert, Study in Emeraldot, Smoke and Mirrorst), csomóztam (pénztárcabiztosító zsinórt zsebesek ellen) és rengeteg zenét hallgattam.