FLCL

Kezdetnek leszögezném, hogy elfogult vagyok: az FLCL-t ma éjszaka néztem meg a nosleep alatt, egyhuzamban, és azonnali hatállyal átrendezte a top 5 anime listámat, betolakodva az előkelő harmadik helyre (Suzumiya és a Cowboy Bebop mögött). Abszolút kaotikus őrült agymenés, olyan szintű szürrealitással és mértéktelen (látszólagos) idiotizmussal megspékelve, hogy az első két perc után már nem lehet tudni, hogy egyáltalán ki-mi-mit-hol-miért-mikor (ugye az újságírás öt W-je). A tempó néhol eszeveszett gyors, néhol pedig kényelmes Zsigulis nagypapi módjára döcög. Mindenből kapunk az elején: csendes városnézés (helyszín Mabase városa, ahol a hegy tetején a Medical Mechanica “üzeme”, egy hatalmas vasaló gőzölög) és két szereplő bemutatása után (Naota, a főhős, kiskölyök, akinek mániája komoly felnőttnek látszani, éppen Mamimivel tölti az időt a folyóparton, aki rajong a srác Amerikában baseballozó bátyjáért) berobban a képbe egy rózsaszín hajú csaj (húsznak látszik, tizenkilencnek mondja magát, már nem mintha számítana) egy robogón, és igen lendületesen fejbevágja Naotát egy Rickenbacker basszusgitárral (persze csak miután legázolta és szájon át lélegeztette). (Nem, még nincs itt az ideje a “WTF?!” arckifejezéseknek.)


Plans for tonight

Since i’m in the nosleep competition, i’ll have plenty of time to do whatever i want in the coming many hours. I have a couple of planned stuff on my “to be done” shelf, including doing at least three knotted bracelets, reading (and possibly finishing) at least two books (Abigél by Szabó Magda and Indul a bakterház by Rideg Sándor, both of which i should’ve read for the finals, but i didn’t), watching anime (probably FLCL and Venus Versus Virus), listening to music, blogging (i’ve been pressured—not as if that’s a problem—to do more german posts) and… well, whatever may turn out. I may go for a walk in the mountains or something like that. We’ll see. Oh, and i just realised that i have a couple of interesting subjects listed on the same shelf, so you’ll probably get a few nice articles and/or short stories too.


Történetek

Tegnap délután befejeztem végre a Kimet, Kipling nagy művét (a Dzsungel Könyve mellett persze). Az utószóban Sári László olyanokat írt Kiplingről, hogy csak néztem, de ő sem igazán érti, hogy mégis miként lehet, hogy a többi műve mellett olyan nagyszerű dolgokat is írt, mint a Kim vagy Maugli története. Magával ragadó ez a könyv, beszippant a még angol gyarmat India sokszínű világa, a kémek és az átlagemberek élete, meg úgy egyáltalán az egész… olyan, mintha valóban ott lennék a Himalája előhegységeiben, orosz térképészeket keresve, vagy valahol útban Kabul felé egy lókereskedővel. Nem szabad ezt a könyvet kihagyni, én mondom. Nagyon jó olvasmány.

Tegnap este hosszú idő után újra láthattam Mr John McClane kalandjait a Nakatomi toronyházat elfoglaló csapatnyi terroristával. A Drágán add az életed volt nekem az a film (a Reszkessetek betörők! 3-al és a Macskafogóval egyetemben) amire azt mondhatom, hogy igen, én ezen nőttem föl. Rongyosra néztem még anno videón, és most nagyon jó volt nosztalgiázva előre lepörgött a fejemben az összes jelenet.

Most pedig nosleep van, és feltett szándékom megnyerni. Van jópár tervem, hogy mivel fogom elverni ezt a rengetegsok ébrenlét-órát, most éppen az következik, hogy öcsivel StarCraftozunk. Sokat fogok ebben az időszakban blogolni, úgy érzem.


WALL·E

Remember there was that 1986 movie called Short Circuit, about a little robot who, thanks for a lightning, started to think and feel? Wall-e (i don’t feel like doing the official capitals and middot thing) is very much alike: a robot totally abandoned, with the duty to clean up the enormous amount of trash covering Earth, working for about 700 years non-stop, slowly learnt how to feel and how to think.


Főbelőtték

A terveket. Úgy volt, hogy most este elmegyünk anyukámmal a helyi moziba (ami kivételesen működik moziként és valami érdekes van a műsorán), hogy így utolsó nap megnézzük a Mamma Miát. Egy osztálytársam jött szembe a mozitól nem messze, szintén az édesanyjával, és közölték, hogy ha moziba megyünk, akkor mondjunk le róla, mert már nincs egy jegy se. Tetszik érteni? A salgótarjáni Apolló moziban teltház van. Na ez igen. Úgyhogy majd megpróbáljuk valahogy másként megnézni, és ugye a szélessávú internet korában ez már nem feltétlen okoz nagy gondot (ne mondja senki, hogy nem akartuk másként).

Úgyhogy most még elolvasok egy cikket a Firefox 3.1 alpha 1-ről az Arson, aztán megnézem a Wall-e-t, ha már annyi jót hallottam róla. Holnapra meg várom a javaslatokat, mit vegyek ki a “tékából”. Egyébként a hőség elképesztő, de legalább vihar közeledik, dörög, villámlik és a távolban már lehet látni, ahogy lóg a felhők alja (ergo ott már esik), így talán éjszaka már nem lesz ilyen meleg – nomeg nem kell a kütyüről hallgatni majd a Simplynoise-féle viharfelvételt (ma arra akartam elaludni).

Tegnap este itt aludt a drágaságom, megnéztük együtt a Stardustot (jó volt), aztán éjszakába nyúlóan beszélgettünk a bálkónon (“mi van, ha fejére esik egy bálkón?”), miközben a távolban villámlott, fölöttünk meg tiszta, csillagos volt az ég.

Ja és költői kérdés: miért van minden (na jó, minden második) számítástechnikai projectnek japán stílusú elnevezése? (Microsoft Midori, Firefox Shiretoko, csak hogy a legutóbb látott kettőt említsem.)


Stardust

I watched Stardust for two reasons: first, i’ve seen ads of it at the swimming pool when we were in Dunaújváros on the EFOTT festival; second, it was written by Neil Gaiman. Sure this doesn’t guarantee that the movie would be good–but it was.

It’s definitely a fairy tale, but here don’t think of the kind of Nevewhere, which was labelled a “post-modern punk fairytale” by some newspapers–Stardust is a lot more of a traditional fairy tale, just with a few twists that make it enjoyable for anyone above the age of “oh Snow-white is such a great story!”, and a great movie (i haven’t yet read the book, but i plan to). It seems Gaiman has some addiction to worlds present but invisible or unreachable, just think of the mirror world in the MirrorMask or the London Below in Neverwhere.


Cuil

Ma olvastam az Ars Technica tegnapi cikkei között, hogy a világra szabadult egy új keresőmotor, melynek neve Cuil. A gyártói más keresőmotoroktól jöttek, így van némi tapasztalatuk, mindazonáltal szerintem a Cuil (ami szó írül “tudást” jelent, ahogy azt az info oldalon elmondják) még van hova fejlődjön – persze nem is szabad túl nagy kritikákkal illetni, hiszen még csak tegnap indult, és mégis (és ez nem csak reklámfogás) a legnagyobb indextárral rendelkező keresőmotor: jelen pillanatban körülbelül százhúsz milliárd oldalt látott már a botjuk, ami (ha minden igaz) háromszor annyi, mint amit a Google, és tízszer annyi, mint amit a Microsoft tudhat magáénak. Büszkék rá, hogy nem gyűjtenek semmilyen adatot, vagyis nem rögzítik a keresési történetet (semmi módon, ellentétben a Google gyakorlatával), és tartalmi besorolás szerint működnek, azaz nem a látogatókon múlik, mennyire releváns az adott oldal az adott témához – pedig talán jobb lenne. Például a “vale blog” keresésre, amire minden más kereső első helyen dobja ki (helyesen) a blogom (elvégre Vale volnék, és ez az én blogom volna), itt még csak az első oldalra se kerül. Viszont így is nagyon ígéretesnek tűnik, és talán ha ezen a rendező algoritmuson még igazítanak, valóban lesz esélye a Google és társai babérjaira törni. Meglássuk.


Avalon

Avalon is a 2001 movie directed by Mamoru Oshii. Are you familiar with Ghost in the Shell? He directed those films too, and i think that tells most of the story. In the not-so-far future there’s a new, addictive computer game named after the legendary island, where the souls of departed heroes rest: Avalon. The game is most likely what massively multi-player shooters will become as soon as complete neural connections will be possible. That technique makes Avalon extremely dangerous: there are some people who don’t awake from the game and become brain-dead, needing constant medical care. The main heroine, Ash is a professional player and was the member of the legendary “invulnerable” team Wizard, that after all proved to be not so invulnerable. In a pinch one of the members called reset (escaped from the game), and that led to the disbanding of the party. Ash only misses one of them: Murphy, their leader. From the past thief of Wizard she learns of a secret level (Special-A), where one can only get in by catching the Ghost (of a little girl) and from where there’s no reset if you fail. And there’s a possibility that Murphy’s in there too…


Neil Gaiman – Sosehol

Neil Gaiman neve ismerősen csengett már egy ideje, hála SeSam írásainak: ő emlegette, de én ezt el is felejtettem. Aztán egy pillanatra belenéztem egy filmbe a tévében – ez volt a Tükörálarc – megtetszett, úgyhogy utána- majd megnéztem, és hamar kiderült, hogy ezt a történetet (is) Neil Gaiman írta. Aztán olvastam a Stardust filmhez… Talán ugyanaz? Ez végső bizonyíték meggyőzött, hogy azonnal meg kell venni legalább a Soseholt – és nem bántam meg.


Proof

The first time i’ve seen parts of {proof} was about a month ago on HBO, and i thought it was really deep, so i watched it whole on sunday. I was right at first: it is a movie that strikes you, not the way the Titanic did but instead aiming at some undefined, unprotected point in your mind. Thus it’s not easy to write about it without revealing anything important of the plot–everything’s important–so i’d rather start with something easier to grasp: the starring. Three out of the top four characters are great actors (i’m sure they are, because even i know their name, being a total movies noob): Gwyneth Paltrow, Anthony Hopkins and Jake Gyllenhaal. Anthony Hopkins somehow again ended up with the role of a crazy man, though this time not a serial killer but a mathematician. As it’s often mentioned in the movie he revolutionised at least three fields of mathematics by the age of 21–though at 26 his illness started and that was more or less the end for him… The young Catherine, his younger daughter is taking care of him, this way taking a life-long maths lesson, constantly afraid of what if she inherited her father’s illness. The movie starts with her father dead, Hal (Jake Gyllenhaal), his student searching through his papers for anything that may be of mathematical importance. Catherine decides to show him her biggest work, that solves a problem related to prime numbers present “ever since there are mathematicians”. But neither Hal nor her (extremely annoying) sister believes that she wrote it…

I won’t reveal no more of the story. This movie is great, in every bit of it. Yes.