Igazán nem akarok itt nyavalyogni, de úgy érzem, hogy mostanában egy kicsit mintha megnőtt volna rajtunk a terhelés. Otthon általánosban is, gimis koromban is azért szekált folyton atyám, mert egyszerűen nem voltam hajlandó tanulni – nem volt rá szükség, le lehetett tudni fél órában. De ami most itt folyik… Azt hiszem, ha most látna, örülne. Legalábbis rendszeressé válik, hogy a napirendem nagyjából így épül föl: ébredés, órák, ebéd, órák, egy óra pihenés, netezve, ilyesmik, utána tanulás este tíz-tizenegyig, házik, előadások, meg úgy egyáltalán, jövő hét péntek már matek és politika-közgáz vizsga, úgyhogy annyira nem egyszerű.

Továbbra is legfeljebb egy kávét iszok egy nap, és azt is legfeljebb csak délben, hogy az ebéd utáni álmosságot kiüsse belőlem. Szabad idő nagyjából mínusz nulla, csak azt tudom szabaddá tenni, ami úgy-ahogy “kötelező”: pingpongedzés, gitáróra. Most pénteken azért akarok lazítani, és szerencsére változott az órarend is, úgyhogy már nem kell a hét utolsó munkanapján este hatig az iskolapadot koptatni (így csak fél ötig).

Ráadásként alig több, mint egy hét van már hátra a tizenéveimből, elég elkeserítő. Kíváncsi vagyok, elértem-e különösebben bármit is, ami eredménynek tekinthető… De legalább ma kaptam csomagot otthonról (nem épp pehelysúlyú, úgyhogy bele se merek gondolni, mennyit követelt ezért a posta), de nem bontottam még ki, mert szülinapra van szánva. Addig (szülinapig) próbálok minél tartalmasabban élni a teher ellenére is. Gáz lenne, ha így múlna az utolsó tizen-hetem.

Tegnap megtaláltam tök véletlenül egy fél tábla Bocicsokit a hátizsákom egy zsebében. Mint azóta kitaláltam, valószínűleg anno a matek uvra vittem magammal, csak aztán ott felejtődött. (Rémisztően érzem, hogy szokok a passzív szerkezetekre a japán miatt…) Most pusztítottam el az utolsó kockáit. Amúgy pedig röviden: (megint) hulla fáradt vagyok. Egyelőre csak mentálisan, végül is reggel kilenctől este negyed hétig ültem suliban. Oké, lehet a fejemhez vágni, hogy ebben volt egy óra ebédszünet, meg megnéztük a Varázsfuvola valami elég furcsa feldolgozásának második felét (tegnap volt az első fele). Viszont tíz percen belül megyek a konditerembe, hogy ne csak mentálisan legyek fáradt… A tegnapihoz hasonlóan ma is nagyon jó kis ebédet sikerült összeütnöm, a downer ebben annyi volt, hogy elfogyott az oregánó (helyesírás-ellenőrző szerint ilyen nincs, vagy Oregon vagy öreganyó) és az olívabogyó is, pedig mindkettő fontos. Hétvége meg zsúfolt lesz, holnap kettőtől ötig pingpong, utána meg valószínűleg klubprogram, viszont ezen kívül nagyjából minden szabad időmben tanulni kell. Egyrészt közelednek a vizsgák, de még kényelmesen távol vannak, másrészt elég sok halmozódott föl. Jövő héten meg még pluszba tartok két előadást, csütörtökön egy háromperceset a magyar kultúra egy (egyelőre nem tudom mely) részletéről, meg pénteken közgázon egy kicsit nagyobb volumenűt. Nem hiányzik.

Az idő, amit itt tudok tölteni. Egy kicsit zsúfolódok… Pénteken második óra alatt jött egy email a mitakai lelkésztől, meghívtak vacsorára. Hatig tanítás volt mondjuk nekünk, egy óra Tani tanárúrral, amiről még nem igazán derült ki (nekem), hogy tulajdonképpen mi, aztán egy matek, és végül egy közgáz. A matek kivételesen nem volt rossz, mert ugyan a koreaiak jó szokásukhoz híven öt perc alatt bemásolták az előre kidolgozott feladataikat (nem értem mi értelme van az órai feladatokat előre megcsinálni – így is, úgy is el kell vele tölteni az időt, és akkor már inkább órán, mint a szabadidőmben), kivételesen nekem is sikerült időben kivégeznem mindet (bár Motai tanárúr igencsak meglepődött, amikor egy bizonyítást kongruenciákkal oldottam meg – azon kevés dolgok egyike, amit sikerült a fejembe verniük az Eltén).

Utána a közgáz meg igencsak kaotikus volt. Filozófus tanárunk ugyanis kitalálta, hogy ő belemegy a szavak etimológiájába, és kijelentette hogy a (köz)gazdaság(tan) (economy) és az ökológia (ecology) ugyanaz. Láthatóan nem értette meg, amikor felolvastam neki a szótárgép angol-angoljából a két definíciót, de erről még egyszer majd írok neki, ha lesz hangulatom és időm. Meg (a többiek látható értetlenségének ellenére) sikerült őt elterelnem filozófiába (valami amiről talán még tudok is beszélni), amikor Marx materializmusánál bedobtam neki Feuerbach nevét.

Nem, csak egyszerűen nem volt érkezésem (kövezzetek!). A vizsgák lezajlottak, de nekem még majd szeptemberben folytatódnak – ugyanis a matek (maradjunk annyiban) sikertelen lett. Úgy tűnik sorsom minden felsőoktatási intézményben megbuktattatni az első matekvizsgán. És valahogy a tanár mindig mosolyogva adja át az eredményt – bár az a szadista állat mocskos kommunista kedves Lakatos tanár úr kéjében vigyorgott, míg szegény Motai-sensei inkább kínjában. A többi jó lett, közgáz 83%-al, a többi (nyelviek) 90% fölötti. Szerda este aztán mentünk karaokézni, nagyjából spontán, de különben is minden este a parkban punnyadtunk sokáig, csütörtökön meg próbáltam ilyen sütiket sütni, de valami nagyon nem jött össze, úgyhogy lett egy tálnyi cucc, amit azért lehet majszolni, csak nem “cookie”. Meg buli is volt, bár elég kis kaliberű. Tegnap mentem, vettem magamnak könyveket, pontosabban mangákat, aztán tanultam zongorázni a Nightwish – Moondance-et, és megállapítottam, hogy zongorázni mérföldekkel egyszerűbb, mint gitározni. Aztán Harry Pottert (az ötödiket) néztük tévében, japánul. Aranyos volt… Ma este meg tűzijátékot fogunk nézni Chofuban, az ebédem meg csirke lesz rizzsel. (A Hanamasa előnye hogy fillérekért lehet egy hétre elég húst venni.) Meglepően röviden sikerült ezt mind leírni…