Ma kísérleteztem egy kicsit a főzéssel, és a végeredmény szinte meglepően jó lett. Először is begyúrtam szója katakuri liszttel és borssal a kockákra vágott csirkemellet, ami aztán egy fedett edényben ment a mikróba (600W/2 perc). Amíg az forgott, felvágtam a hagymát és a jégcsapretket, és odaraktam őket rotyogni egy kis olajon. Mindeközben két gerezd fokhagymából, szójaszószból, kiskanálnyi piros aranyból és egy lehelet szilvapáleszből lett a “szósz”. Miután a csirke végzett a mikróban, ment is a zöldségekhez a szósszal együtt. Jó gyümölcs aromás, fokhagymás, nem túl sós feltét lett belőle a rizshez. Kép nincs.
Ebéd
Enni vagy nem lenni
Valamikor nem is olyan régen, egy pár hete talán feltűnt, hogy mennyire veszélyes helyen dolgozok. Nem kell attól tartani ugyan, hogy rámomlik a plafon mondjuk, de ha nem akarok pocakot növeszteni, akkor figyelni kell.
Cukor
Ma hazafelé az egyik vasútállomásnál láttam egy amerikai-stílusú fánkost, és engedtem a csábításnak. Az áraik persze nem a földön járnak (valamiért úgy sejtem, hogy amennyiért itt egy fánkot kapok, annyiért Amerikában tizenegyet kapnék), úgyhogy “csak” kettőt vettem.
Rafté
Volt még egy darabja az okinawai konyhának, amit már rég ki akartam próbálni, mégpedig a rafté (rafute). Röviden: sertés, puhára főzve. Tegnap aztán nekiestem, mondván vasárnap van, ráérek – a recept, amit kiszúrtam meg azt mondta, hogy másfél óra alatt meglesz. Alapból még az is háromszor több, mint amennyit kajáért hajlandó vagyok a konyhában állni, de most kivételt tettem.
Almost Chinese
The other day I had dinner out with some colleagues, and I just picked the offer of the day, which turned out to be sweet and sour pork. I liked it so much that I decided that once I run out of chicken (which happened yesterday), I’ll try making some myself (sweet and sour pork, not chicken). Managed to squeeze it today in my lunch break (I didn’t cook it in the morning, because for one, I’m a lazy bastard who always wakes up way too late, and two, I wanted it fresh for the first time, not after cooling in my kitchen how hours).
Hűtőszekrény
Így, hogy már a nyár legjavában vagyunk, egyre nagyobb szerepet kap az életemben a hűtőszekrény. Pontosabban az ételeim életében. Idézőjel.
Cooking
I think that in a working group it’s pretty natural that as a topic for idle chat, food comes up every now and then. My studio’s no different, and the other day I told my colleagues that I made goya champloo for dinner.
Bad things
I finally could go shopping for food and coffee, but since I lack physical exercise recently (happens when you work 10-12 hours a day) I decided to go grab my coffee by bicycle. That wouldn’t be an issue in itself, as it’s neither far away nor would I care even if it was, but along the way I saw something I wish I hadn’t.
Gója
Itt a valefoz.tumblr.com első adása! (Nem.) (Remélem mindenki emlékszik rá, hogy én még azelőtt töltöttem fel flickrre kajaképeket, hogy trendi lett volna.) Aki még nem tudná, annak mondom, hogy a palóc után következő nagy kedvencem az okinawai konyha. Oda meg vissza vagyok a gójáért (direkt pontos jé, ez a kínai keserű “dinnye” japán neve) és a puhára főzött sertésért (rafute), amiknek ugyan valószínűleg kínai az eredetük, ettől függetlenül nagyon jók (és kutya sincs bennük).
Szavatossági teszt
Múlt héten Majd’ két hete, hogy vettem egy (légmentesen zárt) zacskó salátának való zöldséget, csak aztán közbe jött ez meg az és egész héten összesen egyszer vacsoráztam itthon, így csak most, “kissé” megkésve (szolid tíz nappal a feltüntetett szavatossági ideje lejárta után) volt módom felbontani. Mivel a szaga alapján nem tudtam eldönteni, hogy ehető-e még, ezért a legegyszerűbb tesztet vetettem be, hogy ellenőrizzem: beleettem.
