Tag: literature

Mai morc

Az Agent 008 ball szórakoztató, csak amikor már belejön az ember, akkor rohadt idegesítő, ahogy időnként teljesen meghülyül a fizika. Például visszapattannak a golyók a lyukról, olyan szögben mozdulnak el, ahogy nem is lehetséges, nem ütköznek egymásnak és hasonló kellemes szépségek. Nyilván egy fps-ben nem számít, ha belelóg a puska a ládába, de egy biliárdjátéknál nem mindegy, mi hogy ütközik. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy biztos mennyire nehéz volt mindezt flash nélkül megcsinálni, ettől még nem lesz kevésbé idegesítő.)

A Song of Ice and Fire harmadik kötetével is végeztem ma, és tényleg csak két bajom van ezzel a sorozattal. Egy, mi a rákért ilyen lassú? Amikor egy véres csata folyik, vagy éppen üldöznek valakit, vagy valami hasonló, akkor nem érdekel, hogy milyen színbe vonja a lenyugvó nap Dorne hegyeit. Amikor épp párbajozik két legendás harcos, akkor nem érdekel, hogy milyen volt a frizurája a szerencsétlen lovászlegénynek, aki a kard útjába került. A lényeget. Kettő, miért van mindenkinek balszerencséje? Soha senkinek semmi nem jön össze, minden balul sül el, mindenki elárul mindenkit, mindenkinek valami olyan pitiáner okkal vágják el a torkát, mintha csupa öt éves félőrült játszana lovagosdit.

Kapcsolódik az előzőhöz, hogy miért kapcsol ki az agyam tíz perc olvasás után? Minden oldal erőfeszítés így este, egyszerűen nehéz folyamatosan fókuszálni, folyton elaludnék. Pedig nem is.


Fordítások satöbbi

Az utóbbi időben nagyon sok mindent fordítok, mint az gondolom feltűnik annak, aki valamennyire tartja velem a kapcsolatot (nem nehéz, ha itthon vagyok, megy a gépem, és csak egy kattintás rámköszönni). Főleg animéket, az igaz, de a japán-angol és angol-magyar fordításokban is már tudok figyelni rá, hogy legalább a standard hibákat ne kövessem el.

Épp ezért már szinte nehezemre esik fordításban olvasni könyveket. Az egy dolog, amikor egy tanárom odaadja egy angolul írt cikkét, és tele van borzalmas hibákkal, mert ő maga nyilván TOEIC 700 körül áll angol nyelvtudással, és nem nézte át neki senki. De amikor a múltkoriban olvastam Cormac McCarthy Az Út című könyvét fordításban, akkor azért megrázott, amikor olyan magyartalanságok voltak az elvileg irodalmi műfordításban, hogy a hideg kirázott tőle. (Az megint más dolog, hogy a központozás hiánya egy blogon még elmegy hangulati elemnek, egy többszáz oldalas regényben viszont fárasztó.)

Ekkor határoztam el, hogy inkább eredetiben olvasok mindent.


Game of Thrones

A plörkön folyton pörög a nép, hogy Game of Thrones így, Trónok Harca úgy, meg a sorozat eddigi részeit is úgy-ahogy megnéztem, úgyhogy megvettem a könyveket. Jó vétel volt.

Ugyan még az első könyv felénél se járok, már érzem, hogy a vásárlás időpontját viszont elszúrtam. Mostanában nincs sok szabadidőm, vagy fordítok, vagy tanulnom kéne, és ebbe a keverékbe beledobni még egy igen nehezen letehető könyvet nem feltétlen a legjobb ötlet. A letehetetlensége főleg abból következik, hogy el van nyújtva, nagyon bőszavú, úgyhogy nem jó félbeszakítani, ha nem akarom megtörni a történet nehezen beindult folyását.

Órákon legalább lefoglal.


Magyarázatot

Először szótagolva akartam a címet beírni, de miután bepötyögtem, hirtelen elbizonytalanodtam, hogy jól írtam-e, úgyhogy inkább feladtam.

A kérdés, amire magyarázatot várok egyébként az, hogy mitől vagyok hulla fáradt este tizenegykor. Az egy dolog, hogy az ebédszünetben aztán délután órák után is sárkányt eregettem (nagyon jó szél fújt), de abba csak nem kéne annyira belefáradni. Már az utolsó óra felét is átaludtam – amivel valószínűleg ismét nem vesztettem semmit a hátralévő idő öt percenkénti ellenőrzésének remek élményét kivéve. Ráadásul még csak arról sincs szó, hogy nem aludtam volna eleget – a szokásosnál sokkal könnyebben másztam ki az ágyból a második ébresztő után fél órával (igen, tapasztalatból már jókora hibahatárral dolgozok), még kávét főzni is lett időm így.

Cserébe viszont befejeztem a Stories novelláskötetet, most az a kérdés, hogy következőnek a Game of Thrones jön-e, vagy előbb ledarálok valamit, ami már régebb óta ül a polcomon…


Changes

There’s a Neil Gaiman short story titled Changes in the book Smoke and Mirrors. It’s about a pill that lets people change their gender pretty much instantly. It’s such an interesting concept. Guys can switch to girl mode anytime, since we luckily have no periods nor can we get pregnant. But would it be possible for girls to evade their most hated few days of the month by changing into a guy? Or what would happen if a pregnant woman tried to change into male?

I know, it’s fantasy and so on, but just because it’s fantasy it doesn’t mean it’s illogical. Fantasy becomes fantasy from taking an axiom that our everyday world doesn’t have. For example, that someone has invented such a pill. Or that norse gods are still treading this earth. From there it’s all supposed to be perfectly logical.

Well, you could decide that the world is strictly illogical, but let’s say, that would be a bit too much brain-straining for entertainment.


Szürreális kép

A réten rákot rág a róka,

hogy vörös farka reng belé,

a Rába-parton reggel óta

rohan egy őrült Győr felé,

rikolt a révész, heherészve

csap rossz ricsajt a parti réce,

röhög a piktor – mit tehet?

Fest szürreális képeket.

Hegedűs Géza

The Graveyard Book, again

After two years, again i have listened to Neil Gaiman reading his Graveyard Book on tour. It’s just as i remembered it, and more. Gaiman’s works are just like Harry Potter books have always been for me: start reading it (or in this case listen to it), and i can’t stop for a while after. Remember how i couldn’t put down the Deathly Hallows the first time i went home? Much like that. No matter how i know the whole story, remember it to the last bit, it still makes me read it again. And again, and again.

This time, i recognized things i may have not recognized at first listening, clues and winks out at other works. After reading a bunch of Gaiman’s Lovecraftian stories, i have no doubt that Ghûlheim was earlier called R’lyeh…

I also have no doubt that this book will be fun no matter how many times i listen to Neil reading it or me myself reading it once i have the funds to buy and a place to put all the books i want (the number of which is insanely high).

I hope they’ll make a good movie out of it. Sure to watch it once it comes out (rumoured to hit the cinemas next year).


The plan for tomorrow

Wake up when the alarm first goes off. Turn it off, go back to bed.

Actually wake up when the alarm goes off for the fourth time. Toilet round. Eat breakfast, take cough medicine.

Go to school, try to perfect my skills in really falling asleep during class without missing anything important.

Come home for lunch, start new series torrents.

Go back for english classes, but this time bring something interesting to read (i’m reading Fish Story by Isaka Koutarou) so that i won’t die of boredom during the second one as usually.

Come home and after doing nothing, translate the second Star Driver and maybe the first Panty and Stocking.

Do nothing. Eat. Do nothing. Have a shower. Go to bed.


Little Brother

I read about Cory Doctorow’s book at SeSam’s, and then i read the book itself (downloaded for free from the writer’s website and printed for free at the university) on the ferry to China (about which later). I couldn’t really stop once i started.

It’s a youth novel centered on technology, privacy and national security. To be exact, the point where these all clash. It has plenty of nerd talk, plenty of preaching about rights and lots of dissatisfaction with national security.

Except for a few bit forced “youthful phrases”, the whole thing feels natural, though i myself couldn’t really imagine high schoolers gathering on the seashore, get drunk and then exchange encryption keys. But it somehow fits in the near future America scene of the book.

This book should totally be made compulsory. Just as lectures about sexuality are compulsory in every school, the information literacy that one can get from this book is priceless in the age we live in and it will be even more as we go on.

But it was not actually the book that left the deepest impression in me, but a sentence in the foreword, saying that our world is one where any measure, including torture, could be justified just by waving your hands and shouting “Terrorism! 9/11! Terrorism!” until all dissent fell silent. So true.

Although i can say i didn’t learn anything really new from the book, being pretty much of a nerd before anyway, but it surely changed my way of thinking a bit and gave me a great reading experience.


To read

Just a few minutes ago i read another short story in the Neil Gaiman book Smoke and Mirrors. And after i was done with it, i realised what i like a lot in a book. It’s when it makes me dream. That while i’m reading i can see the story, as if i was there, as if i was the narrator himself, in the book’s world.

It’s not only Gaiman, there are plenty of books that are such. Actually, most of those i read were like that. It doesn’t mean it’s a great story or carries a grand message, it’s just that the book is entertaining. I could go on with examples, but there’s simply too many.

It’s such a nice feeling when i’m walking on the corridors of Hogwarts or checking out the underground cavern in Bod’s graveyard, and even though i’m aware that i’m sitting on a train (even if while reading i stand up so that an elder lady could sit down) or on the toilet, the shriek of the Ringwraith or the final appearance of the Hound of Baskervilles can make me shiver to the bone.

I wish i could write like that.