Előre láthatólag elég húzós lesz a tanévem. Egyrészt ugye az önként vállalt “szabadidős elfoglaltságaim”, értsd a Black Light projectjeim, másrészről meg ugye a sulit is illene már komolyan vennem, hisz mint írtam elég kemények a felvételi ponthatárok a kinézett szakokra… Ezenkívül meg még nézelődtem japán tanfolyam irányban is, pesten találtam legközelebb, ráadásul csak hétköznapokon =(. Ha azt is vállalom, akkor ebben a tanévben nem lesz jogsim, annyi fix, egyszerű időhiány miatt. Képtelenség lenne ennyi dolgot összeegyeztetni, bár legalább megtanulnék japánul – ami amúgy is sikerülne előbb-utóbb, de azért inkább valaki tanítson, ha már választani lehet…
Black and white
Most nem a nagy sikerű számítógépes játékra gondolok, hanem az In Flames egyik nagyszerű számára, ami szintén ezzel a címmel van megáldva. Mellesleg az egyik legjobb albumuk, a Reroute to remain utolsó száma. Pár napja nagyon bekattant nekem, állandóan azt kell hallgatnom. Igazság szerint nem tudom, miért, hiszen annyira nem dallamos, nem éneklős, és mégis, mégis…
Mindegy, ha meghallgattátok, ti is megértitek majd…
Cím: Black and white
Előadó: In Flames
Album: Reroute to remain
Hossz: 03:33
Link: http://valerauko.net/vblog/podcast/20060810.mp3
Státuszjelentés
A mai napom is csak úgy telt, ahogy az összes többi átlagos nyári napom is – neteztem, kódoltam, teszteltem, olvastam, tanultam, bringáztam… és nagyjából ennyi, a kötelező életfunkciókon kívül. Ma még ehhez hozzájön, hogy elkezdtem tanulni a bonyolultabb csomózási technikákat is, úgyhogy éppen kezd kibontakozni előttem egy egész csinos mintával megáldott karkötő. Hallod, thElfin?
Este megleptem magam, mert amikor úgy fél egy körül álmatlanul fetrengve tombolt az agyam, váratlanul egy halálos gondolat után egy vers született meg bennem. Ilyen sem gyakran fordul elő velem. Természetesen nem osztom meg a nagyközönséggel, nem azért készült – őszintén szólva, ha tudnám az okát, már nyomtatásban lenne =). Bár elég rövid, szerintem egész jó…
Na vissza is térnék a fonalaimhoz meg egy tál gyümölcshöz…
Élmény
Ismét átéltem, mennyire jó érzés egy napot sikeresen zárni. Azonkívül, hogy ma rengeteget haladtam a Digimon Backuppal, minden másra is volt időm, amire csak kellett. És ez jó =).
Volt időm bringázni, MapleStory-zni (SEA, Olostur lv 17 mage (Bootes), Gholem lv 9 mage (Aquila)), Lenin filozófiai füzeteit olvasgatni (gondolom ezzel már senkit nem döbbentek meg), sudokuzni (utoljára a balatoni kiruccanásom idején fejtettem, viszont meglepően gyorsan megcsináltam néhányat ennyi idő kimaradás után is), meg még mangákat is tudtam nézegetni / olvasgatni a neten.
Attól félek, egy kicsit rövid lett ez a bejegyzés, de nem akarom, hogy a hossz a minőség rovására menjen, hisz az a fontosabb, ezért már nem is húznám tovább ezt az amúgy is agyoncsavart szegény-szerencsétlen zárómondatot, hanem egy “jóéjt” felkiáltással eltűnnék az áldást hozó “offline” felirat mögött =).
Húha
Egy kicsit megrémültem tegnap: este, a Sherlock Holmes vége után (ugye vasárnapi kötelező műsor) elkezdtem olvasgatni egy nem tudom mikori Metro újságot (az egyetlen újság, amit alkalmanként olvasok), és éppen a felvételi ponthatárok voltak benne rengeteg szakra. Ugye engem főleg a keleti nyelvek és kultúrák érdekel, nomeg esetleg a kommunikáció és média vagy akárhogy is hívják. Ott van még a progmat vagy valami más informatika is, de az nem húzós. Nos, vissza az első kettőhöz, és hogy miért is rémisztő: ELTE keleti nyelvek és kultúrák szak: 142 pont, szintén ELTE kommunikáció szak: 144 pont… Aki nem tudná, a maximális pont 144. Úgy tűnik, egy kicsit tekernem kell majd a következő két évben, vagy nagyot koppanhatok a terveimmel… Nameg az oldalaimat is illene már befejeznem (volt már olyan bejegyzés, ahol ezt nem említettem?)…
Belefáradtam
Mostmár lassan egész délután a Digimon Backup kódjával játszadozom, már ha játszadozásnak lehet nevezni azt a tevékenységet, ami lassan halad, és nem sok örömet hoz menet közben, annál több bosszantó problémát? A sakkjátékos olvasóktól most kérek elnézést, mert arra ráillik…
A lényeg, hogy szinte az összes időm erre ment el, és mégse tartok szinte sehol se. Majd holnap… pedig holnapra japántanulást terveztem, ha már sikerült újra kikölcsönöztetnem a tankönyvet a könyvtárból… úgy tűnik, ismét csak esti pár óra jut majd arra a célra. Igaz, ha ezekkel a template cuccokkal kész leszek, akkor már szinte csak az admin felület és a tartalom marad… “csak”-ot írtam? Jó ég… Azért remélem, tanév eleje előtt befejezem…
Most pedig jöhet a délután Sherlock Holmes film a televízióban, aztán egy óra pihi (szinoníma a feltehetőleg filozófia témájú könyvek olvasására), jön kedvenc bajuszos belgánk (Poirot) és még egy Holmes-kaland. Ennyi a mai programom. Meg nagyjából minden vasárnapomé. Változatos vagyok, nem?
Tervek
Most már igazán ideje lesz nekiállni a keményebb dolgoknak is, hiszen már az augusztus hónapi naptárat tapossuk…
Keményebb dolgok? Egy: készülni a filozófia OKTV-re, amire kedves töritanárom kérdés nélkül benevezett. A készülés annyiból áll, hogy el kell olvasnom három könyvet a témával kapcsolatban, de ahogy magamat ismerem, lesz belőle tizenhárom is…
Kettő: készülni a számtech érettségire. Az is igaz, hogy ezt előfordulhat, hogy inkább majd máskor, mert elég necces lenne megtanulni folyékonyan pascalozni egy hónap alatt – persze távolról sem lehetetlen… Nomeg egy csomó elméletet meg hasonló marhaságot is meg kéne tanulni, ami azért igen tekintélyes utánajárást igényelne (pláne az emelt szinthez, ami ugye kötelező – már nem hivatalból, elvből).
Három: egy elég kemény projectet is kaptam, flash+php+sql alapú lesz valószínűleg. A flash az egyik szűk keresztmetszet, a másik pedig a webshop, aminek a működéséről nem sok tudással rendelkezem. Azért csak megoldom. Amúgy ezt kellett volna “egy”-nek vennem, mert van kb egy hetem, hogy megcsináljam… bocs, most már annyi sincs…
Wishmaster
Ismét csak jöjjön egy podcast, ezúttal egy Nighwish. Az adta erre az ihletést, hogy most olvasgattam a felírt blogok feedjeit, és az egyiken találtam egy YouTube videót. Az ominózus videó a Van Helsing című nagykedvenc filmemből volt összevágva úgy, hogy ráilljen a Nightwish legendás számára, a Wishmasterre. Csak hogy érthessétek, miért mondom, hogy legendás, tessék, hallgassátok. Ja, a videót itt találjátok.
Cím: Wishmaster
Előadó: Nighwish
Album: Wishmaster
Hossz: 05:03
Link: http://valerauko.net/vblog/podcast/20060802.mp3
*** EDIT ***
Másik Wishmaster videót is találtam, ezúttal azonban nem egy film van alávágva, hanem csak a félreértett dalszöveget írja ki. Pusztulós, vicces, szerintem.
Vagyok
Visszatértem a balatonnál eltöltött egy hetes folyamatos bulizásból, és újra örvendeztetem az adatbázisomat újabb és újabb bejegyzésekkel. Ma még nem sok hasznos dolgot intéztem, majd így délután aktivizálom magam (végül is fél 12-ig aludtam, szóval délelőttöm nem igazán volt).
Akit érdekel, annak mondom, hogy nagyon jó buli volt pár kellemetlen mozzanattal, de hát nem is lehetett másra számítani, végül is egy hétre mentünk!
Nagyon jól elvoltunk, én legalábbis jól éreztem magam.
Valamennyit tanultunk gitározni, de hát ugye két nap alatt semmi komolyat nem tudtam még elsajátítani, max az “Ó te drága Klementína” című eposz első hat hangját nomeg pár egyéb apróságot…
Amióta hazaértem, a fő elfoglaltságom a távollétemben érkezett host-kérelmek bírálása és aktiválása… Komolyan, már sorban állnak itt a népek =)
Tervek
Az elkövetkező egy hónap eléggé meredek lesz. Egyrészt meg kell tanulnom a Pascalt, ha komolyan gondolom, hogy most ősszel számtechből érettségizek – nameg akkor arra egy csomó mást is meg kell tanulni. Az is igaz, hogy most már nem akarok visszafordulni, vesztenivalóm meg úgysincs.
Holnap délben utazok a balcsira egy hétre, szóval ne is nagyon keressetek, talán mobilon elérhető leszek, de azért arra sem érdemes alapozni.
Közben még japánul is tanulni kéne… Eredetileg úgy terveztem, hogy írok most egy komplett bejegyzést japánul, de kb. a feledik sornál jöttem rá, hogy ez mégse fog menni most =). Azért ennyit tudtam produkálni – igaz, nyelvtanilag nem feltétlen helyes, de legalább jól hangzik =).
空は青い、木は緑、雪は白い、血は赤い。
Ez nagyjából annyit jelent, hogy “az ég kék, a fák zöldek, a hó fehér, a vér piros”. Elég hitvány, de a havon kívül az összes szót tudom legalább belőle – most már azt is.
Nameg ugye be kéne már fejezni a digimon backup új verzióját, meg kéne csinálni az anime dragont, és ráadásul nemrégiben kaptam egy elég húzós megrendelést is – flash alapú oldal kell (itt egy gond =)), webbolttal (ez a másik =)). De azért megoldjuk, előttünk nincs lehetetlen.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音
七大陸最高峰チャレンジ