Tag: magyar

Első nap

A mai nappal elkezdődött “új életem” és immár a lelkem a vállalatot illeti meg. Mondjuk egyelőre inkább megtartom magamnak, és majd ha elkezd csurogni a zseton a számlámra, jöhet az átadás. Mehet.


Hazaszeretet

Pont az imént szóltam megint valami nagyon nem szépet kis hazánkról, és mivel ez mostanában elég gyakran előfordul, végeztem egy kis önvizsgálatot, nem vagyok-e hazaáruló (stb).


Művészúr

Ha az emlékezetem nem csal, akkor a mi osztályunk még úgy indult általánosban, hogy “művészeti” tagozat (a másik volt a zenei). Nem tudom, hogy mennyire különbözött a tananyagunk a nem-művész iskoláktól, de arra emlékszem, hogy általánosban a kézimunka minden formája megvolt a szövéstől az agyagozásig.

Ettől mondjuk köztem és a művész fogalma között úgy annyi volt a közös, hogy a tánctanárunk (igen, volt néptánc óránk is) művészúrnak hívott (hinnye de rühelltem azt az embert).


Pipa

Nem vagyok én egy agresszív ember, és szerintem életemben egyszer nem fordult még elő, hogy valakit bántani akartam volna. Mostanáig.

A háttértörténet: a diplomámhoz kellett még három tárgy, ezeket fel is vettem rendben, le is vizsgáztam. Kettő – úgy érzem – elég lazán meglett, de az egyik elég húzós. Tekintve hogy már eldőlt az egyetem utáni állásom (aminek előfeltétele a diploma), annyira nem lenne buli, ha most meghúznának, úgyhogy az elmúlt pár napban elég durva volt a stressz. A legrosszabb, hogy a vizsgaeredményeket március 5-ig, amikor az évzáró értekezlet van, nem közlik. Hivatalosan, legalábbis.


Szóval

A régi blogmotorom meghalt. Pontosabban még működött, csak épp írni nem tudtam vele. Valamiért azóta, hogy az előző, Pythonos bejegyzést elküldtem, az új bejegyzés admin oldal 403-as hibával kizárt. Majd ha nagyon unatkozom, beimportálgatom a régi bejegyzéseket (úgyis rájuk fért már egy kiadósabb rendezés).

Ahhoz sajnos nem unatkozok (sem nem érdekel már) eléggé, hogy kitartsak a saját írású blogmotor mellett. Bár ki tudja, mit hoz majd a jövő.


Meglepetés

Tegnap kocsmázni mentem két barátommal, aztán hazafelé megláttunk egy nagyon pici beülős helyet, amit még ők se (akik aztán tényleg nagy kocsmavándorok) ismertek. Ugyan alig fértünk be, azért beültünk egy pohár szakéra.

A két cimborám egy idő után kiment dohányozni az arra kijelölt helységbe egy sráccal, aki egy kicsit utánunk érkezett. Én maradtam a helyemen beszélgetni a többi vendéggel. (Itt következik kb egy órányi említésre nem méltó társalgás.)

A meglepetés akkor ért, amikor hazafelé az egyik barátom megjegyezte, hogy milyen gyenge füve volt a srácnak. Csak néztem. Hogy mi? Japánban most először találkoztam helyi füvessel, és arra aztán legkevésbé sem számítottam, hogy egy ilyen kis hely vécéjében csak úgy előkapja valaki a bongot…

Ilyen is van, ezek szerint. (Bár engem nem érint, mert 1) nem érdekel 2) még ha érdekelne se tudnám valószínűleg megfizetni.)


Fellépünk

Az egyetemi banzájból persze a zeneklub sem maradhat ki, és ma reggel én is színpadra álltam. (Ha-ha-ha.) Nekem ez négy hónap után az első fellépésem, mert nem mentem a nyári táborba anyagi fedezet híján.

Itt jöjjön egy kis háttérsztori: nálunk úgy megy (főleg így az őszi koncertnapokon), hogy ugyan reggeltől mennek a koncertek, az első felében csak ilyen tessék-lássék “ugyan ezek senkit nem érdekelnek” kaliberű zenekarok vannak, aztán este felé már jönnek a “jobbak”. A “jobb” itt azt jelenti, hogy mondjuk a klubfőnök zúzza benne, vagy csupa 3-4-5. éves (zenei minőség stb nem számít).

Ilyen háttérben eléggé zokon vettem, hogy ugyan mi “csak” egy “gejl” nyugati punkot zúztunk (Ramones, videó fácsén), azért két negyed- és egy ötödévesből álló zenekart első nap második zenekarának berakni nem semmi pofa.

Ráadásul az ötödéves srác, aki amúgy egy elég penge gitáros és jó fej arc, betolt egy elég nagy üveg valamit a fellépés előtt (ez délelőtt tizenegy óra), úgyhogy kb az ment ritkaságszámba, ha eltalált egy akkordot. (Mondjuk engem se kellett sajnálni, pofátlanul improvizáltam, amikor nem ugrottak be dalszövegek.)

Derp.


Tudtam

Most a hétvégén van az egyetemi egyetemes banzáj (滋大祭), amit most csak azért említek meg, mert az exem úgy döntött, hogy ő is eljön rá. Rosszban nem vagyunk, úgyhogy este elmentünk ráment enni, én viszont ennél többre nem vagyok vele kapcsolatban hajlandó.

Elkísértem a barátnője lakásához, ahol megszáll (én nem kérek belőle), aztán amint hazaértem, jött az üzenet fácsén, hogy “úristen nem találom a lakást, mit csináljak”. Ugyan tényleg egy nyílegyenes úton is el tud tévedni, de ez valahogy gyanús volt. Éreztem, hogy bármit is válaszolok, a következő sor az lett volna, hogy “aludhatok nálad?”

Inkább elmentem zuhanyozni, betoltam egy doboz Pocky-t és bontottam egy sört – és lám-lám, jött is az üzenet, hogy megtalálta végül is a helyet.

Aha. (Nők…)


Fahéj

A mai vacsora kulcsszava: fahéj. Főzni készültem, amikor feltűnt, hogy nincs már hagymám. Ellenben volt még pár (mikro)kocka vajam, gondoltam menni fog ez.

A vajba belevágtam a csirkét, aztán hirtelen ötlettől vezérelve egy kis adag fahéj ment a tetejébe. A cinnamon challenge óta vannak fenntartásaim a fahéjjal kapcsolatban, úgyhogy egy kicsit tartottam tőle, mi lesz a végeredmény.

Röviden: remek. Miután a csirkének kezdett már szép színe lenni, hozzá csaptam a szokásos tofut, sót, borsot, meg egy csipet paprikát, hogy legyen színe. Megvártam, hogy a tofu egy kicsit szétessen (legyen leve), aztán kész is.

Engem is meglepett, milyen jól sikerült.


Jogosítvány, második rész

Namost az álláshoz, megkaptam, kellene japán jogsi. Az meg nekem nincs. Egyelőre. Eleve azt hittem, hogy mielőtt kijöttem, megcsináltattam a nemzetközi jogsit, amivel elvileg elég egyszerűen lehet aztán japánt is csináltatni, de mint később kiderült, nincs ilyenem.