Tag: magyar

Politizáljunk 2

Van még egyébként olyan is, hogy Szabad Demokraták Szövetsége (ha még így hívják őket) meg Magyar Demokrata Fórum (ha még tényleg léteznek). Ők sem voltak óvatosak, és eltűntek, vagy legalábbis el fognak tűnni, pont ugyanúgy, ahogy a Kisgazdapárt és a MIÉP eltűnt. Azok is ott ültek a parlamentben valamikor, kis vakarcs voltam még, de erre emlékszek. Ugyan arra, hogy a választásokon nyerjenek, nagyjából nulla az esély, sőt, szerintem még azért is küzdeniük kell majd, hogy egyáltalán bekerüljenek a parlamentbe, gondoltam, megnézem, mi a programjuk – hátha a két naggyal ellentétben nekik van is valami programjuk. Meglepetésemre, van. Az MDF programja elérhető a honlapjukon, ott közvetlenül sima szöveg formátumban (nagyon nehezen áttekinthető) és PDF-ben. A SZDSZ is a honlapján közli a programját, sokkal áttekinthetőbben. Még nem volt időm egyiket se végig elolvasni, de mindkettőben vannak nagyon jó és tarthatatlannak tűnő ötletek is.

De minek? Évekig nyalták a két nagy párt valagát, aztán amikor leesett a tantusz, már késő volt osztogatni a gúnyos díjakat. Tényleg kíváncsi leszek, mi marad belőlük.


Politizáljunk

Előre megjegyzem, ezekben a bejegyzésekben (igen, több is lesz) a hangulat kedvéért (nomeg mert feszít az ideg) előfordulhat, hogy a bővített magyar szókincs is extenzíven felhasználásra kerül. Bár mivel politikáról volna szó, gondolom senkinek nem meglepő.

A választások kapcsán kicsit keresgéltem. Meg akartam nézni az öszes szereplő párt programját, és ért néhány “meglepetés”. A Magyar Szocialista Párt (továbbiakban MSZP) “programja” ugyan elérhető a honlapjukról, de semmi nincs benne. Belelapoztam, nem olvastam még végig, de amit láttam, az kiábrándító: semmi konkrétum, dobálóznak a jó hangzású idegen szavakkal, és ezzel vége is. E mellé tönkretették az országot, ez tagadhatatlan. A Fidesz még rosszabb, hiába kutattam vagy fél órát a honlapjukon, nem sikerült megtalálni a 2010-es választási programjukat. (Előfordulhat, hogy én vagyok a hülye, de ha én nem találom meg, akkor kinek van odarakva?) Mellesleg a nyitóoldalon rögtön meggyőznek, hogy ne szavazzak rájuk: “Beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Ünnepeljünk együtt!” És szabad kezet csókolni Orbán úrnak? (Róla már csak a releváns PICSA szám jut eszembe… a savanyú mosoly is ott van, hogy tíz évvel a SzülinaPUNK után a Fidesz még mindig ugyanott tart.) Viktor volt amúgy az első politikus, akin megláttam, hogy demagóg (nem az utolsó, lásd Ferenc és a többiek). Voltam kábé tíz éves.

És ezzel a “két nagy pártot” le is tudtam. Most nem fér bele az időmbe több, úgyhogy egy következő bejegyzésben jön a többi.


Költök

Nem verset (mostanában), csak pénzt. Ma történetesen elég sokat. Délután se jött semmi jelzés Hirotól, úgyhogy gondoltam megsürgetem kicsit, de se ma se holnap nem ért rá, úgyhogy gyorsan neki is indultam, út közben csatlakozott Olga, és megvettem életem első elektromos gitárját. Meg erősítőjét. Meg a “mellékes” kütyüket (pánt, hangoló). A gitár Epiphone G-400, fehér. Az erősítő Line-6 Spider IV 15 (a 15 a watt teljesítményre utal, ha jól sejtem). A hangoló működik, ennek örömére kizengettem egy F akkordot, de csak azt, bár max hangerőn, de pont ezért, meg mivel fél tizenkettő volt, mire hazaértem igazán. Ehhez képest egész jó hogy háromkor már aludni térek. Ők azok, rendetlenséget nem nézni.


Kedves könyvek

Nem fogok itt most hosszasan gondolkozni, hogy mik a kedvenc könyveim. Rá kell mindig jönnöm, hogy nem nekem való ez a “kedvencezés”, kedvencmentes ember vagyok. (Ebből a mondatból esetleg az emberbe lehetne belekötni.)

Tehát három könyv, ami tetszett és most hirtelen eszembe jut.

Neil Gaiman – Graveyard book

Tavaly télen hallgattam – lám, még csak nem is olvastam becsületesen – Neil Gaiman saját előadásában, az angliai felolvasóturnéja online változatán. Persze ügyes “hacker” voltam, leloptam a videókat, és a Muvon hallgattam fejhallgatóval éjszakánként, amikor a szobatársam már aludt. Nagyon hangulatos, ma is előttem vannak a képek, a temető, az alvilág, a danse macabre, a Sleer, a Jack (sic!)… Izgalmas, pörgős, minden történik benne, aminek csak történnie kell, és alig valami, aminek nem kéne, és nagyon érdekes a (tudatos) párhuzam a Dzsungel könyvével.

Esterházy Péter – Harmonia Cælestis

Nagyon kedves könyvem lett, igaz hogy nekem még meg sincs (több más Esterházy művel ellentétben), és lehet, hogy nem is a tartalma miatt. Ami biztos, hogy amikor olvastam, életem eddigi egyik legboldogabb időszaka volt, így akaratlanul is ehhez kötöm. Másrészt pedig tagadhatatlanul remek a stílusa, ha valaki emlékszik, akkoriban többször vettem észre magamon, hogy Esterházy-s (ezt konkrétan a Word helyesírás-ellenőrzőjével is megnézettem, mert fogalmam sincs, hogy kéne helyesen írni) stílusban írok (tavalyelőtt tavaszi archívumot tessék nézegetni).

J. R. R. Tolkien – A Szilmarilok

Először is, agyalágyult egy l-el írni. Kiejtésben is, logikusan is “szilmarillok” kéne, hogy legyen. Persze biztos ostoba laikus vagyok. Akárhogyis, egyik kedvenc könyvem, amíg nem olvastam Umberto Ecot, a kedvenc volt – akkor még volt értelme ilyenről beszélni. Középfölde és egész Eä története, a Láng ébredésétől a megye Piros Könyvének utolsó feljegyzéseiig nagyjából minden, benne van. Ennek ihletésére kezdtem el rövid életű lelkesedéssel tanulni a tünde nyelveket és írásokat. Akkor kaptam meg, amikor Sopronban nyaraltunk, nagyon jó volt. Volt hősemberem és ufóm, blogom még nem. Akkor jelent meg a Warcraft 3. Jó emlékek, jó könyv.


Utórezgések

Amúgy vettem pulcsit, ahogy írtam, aztán most este az éjszaka közepén volt egy pár percem és összegugliztam a címkéje alapján egy képet, amin ugyan az enyém színösszeállítása pont nincs rajta, de ha a szürkén a szürke színt valaki átfotosoppolja a fekete feketéjére (nem annyira fekete, inkább sötétbarna az amúgy), akkor pont az enyémet kapja eredményül. Elég vékony, de tavasszal pont ideális lesz – télen is az lett volna, mert az áldott japán időjárás szerint télen legyen olyan idő, hogy tizenöt-húsz fok meg napsütés, márciusban meg egész nap havazzon és legyen olyan hideg hogy télikabátban is lefagy a. Amúgy nem volt drága, valahogy háromezer jen körül, a többihez képest kifejezetten olcsó.

Gondoltam keresek valamit a nyakbavalóról is, amit meg a múltkor Odaibán vettem, de sajnos az alapján, hogy piros-fehér-fekete és fából van, nem igazán tudok semmi többet kideríteni (a kép meg nem direkt oldalt, csak a telefon nem tudom, mi alapján forgatja őket, ha gépen megnézem, jónak tűnik, feltöltve meg gondolom kiesik valami exif ami azt intézte). Bár ilyen esetben remélem a kép is elégségesnek bizonyul. (Néha megijedek, miket le nem írok.)


Amit

Holnap-holnapután veszek gitárt. Hiro fölajánlotta, hogy velem tart, úgyhogy teljesen ócskát már biztos nem veszek. A koli és a költözés olcsósága miatt telik rá. Ha meglesz (addig meg klasszikuson), tanulom folyamatosan a két ballagási dalt, a Yellt (Ikimono Gakari) és a Sangatsu kokonokát (Remioromen) – gondolom egyértelmű, hogy nem én választottam őket. Az utóbbi már nagyjából megy, csak elektromoson még mindig elég véletlenszerűen sikerül eltalálni az akkordokat — ezért is lenne fontos, hogy hétvégére már legyen elektromosom. Az előbbiből csak a refrént tudom még ritmusra úgy-ahogy hibátlanul eljátszani, de csak mert egyszerű. A többi viszont tele van az ötödik frettől kezdődő idétlen akkordokkal (kedvencem a Bbmaj7 és az AonC#) – sajnos nem tudom capoval játszani, mert a refrén gyorsan kezdődik, abban meg kellenének az 0-4 fretek is (a szólógitárral lehet, mákos feje, pedig még jobban is gitározik mint én, mármint a srác aki azt játssza) – és mivel így teljesen új fogásokat kell szokni, nem megy még. Ezen (gitáron) kívül csak kondiba fogok még kétszer (vagy háromszor, közérzettől függően) lemenni, a tegnapi eléggé kinyírt, mégis alig fájok valahol (az gáz, hogy negyven kilóval a rúd még azzal a szivaccsal is kidörzsöli a vállam). A hajmosás utáni helyre-horgolás folyamatban. Holnap egész nap próba. Alig várom. Valamint tervezek sok (sok) zenés bejegyzést írni.


Mit és mit nem

Reggel fölkeltem. Korán. Nem Biblia, nehogy azt hidd. Korán. Volt fél hét, amikor elkezdett csiporogni a telefonom. Mintha nem is ugyanez a nap lett volna – igaz, azóta tényleg naptárilag már egy másik nap van. De valahogy még mindig nem holnap, sajnálom. Negyed nyolckor már sikerült összeszednem annyira magam, hogy a bögrémből egyek gabonapelyhet (a szokásos küblim Olgánál, pörköltöt adtam), borotválkozni viszont kávé után se volt erőm, de még így is én voltam az első a csapatból. Aztán főnökasszony kivételével mind, és indultunk is. Kichijojiban egy McDonald’sban reggeliztek – engem ugye ez már nem érint. Aztán indultunk is a próbaterembe, ahol főnökasszony érkezéséig (egy órát kábé) mindenki gyakorolta, amit kell. És kell, mert az elektromos gitárt még szokni kell – igaz, legalább Stratocaster meg Telecaster gitárokat adtak, élmény olyan cuccon játszani, amire még sokáig nem telne. Miután főnökasszony megérkezett, kiosztotta a Yell kottáit, hát nem egyszerű, nyakatekert kevert akkordok az ötödik fret magasságától. De legalább a refrén csak power chord, ment is egyből (bár van benne egy furcsa ritmusú rész, de a zongorát követve az is megvan). Miután lejárt az időnk, mentem két hangszerboltba gitárt nézni, de nem volt túl nagy a választék – aztán meg főnökasszonnyal shoppingolni. A vége az lett, hogy ő csak egy kesztyűt vett, mi srácok meg… Nekem egy laza pulcsi jutott, a többieknek több is. Ebédre kaitenes boltban ettünk szusit, ami úgy néz ki hogy egy szalagon mennek körbe a szusik, egy tányéron kettő-három, leveszed, megeszed, és utólag a tányér színkódja alapján fizetsz. Figyeltem, hogy ezer jen alatt maradjak. Miután hazaértem, még mentem kondiba is, ahol ismét elszörnyülködtem borzasztó teljesítményemen – a harmadik kört már nem bírtam, pedig csak egy fokkal nehezebb súlyokkal dolgoztam. Hajat is mostam, azóta is szárad, éjfélkor bedobtam a mosnivalót (az új pulcsit is, mert nagyon bolt-szaga volt — rím) (rossz lakótárs vagyok?) és még el kéne ugranom boltba, mert nincs elég tejem a vacsorához és a reggelihez is. Meg Sesam linkelt egy Neil Gaiman írást, elolvastam, hangulatos, de nem tudott annyira megragadni.


Hihetetlen (kultúrsokk?)

Valahányszor az átlagos ázsiai bagázzsal tartok, nagyjából húsz évvel érzem utána magam öregebbnek. Kulturális különbségek, valószínűleg, de ez a szint nálam már üti az életképességet. Én igazából csak csapódtam a mai társasághoz, egyikőjükkel sincs különösebben közeli kapcsolatom, nagyjából soha nem beszélünk. Ők viszont jó barátok – és mégis, amikor vártunk a kajára, síri csönd, nem tudnak miről beszélgetni. A szülinaposnak tortát vettünk, és kábé háromszor szóltam az egyiküknek, hogy te haver, nem a te szülinapod, hadd válasszon már ő tortát ha előre képtelenek voltatok ezt megszervezni. Nem úgy tűnt, mintha felfogta volna, mit mondok. Ráadásul a humorérzékük nagyjából annyi van, mint egy rajzszögnek. Tudom, nem vagyok én a pop-irányú ember, de azért amikor már az ötödik helyre hümmögtek hogy hát ez se jó, az meg drága, ez csak úgy nem, bemondtam, hogy itt ez a jó bár, gyerünk. Azt az őszinte felháborodást az arcokon… Hogy lehet ilyet egyáltalán feltételezni is? Ahogy jöttünk haza, egyikük az új lakásáról beszélt, ahova költözik egy ismerőssel. Az első kérdés: és hova tudod rakni a tanuló asztalodat? Erőlködtem, hogy ne vágjak egyértelműen “wtf” képet. Ráadásul szörnyen gyermetegek, hihetetlen hogy húsz évesen még mindig a bentlakó általános iskola szigorú rendszerét tartják ideálisnak. Kimozdulni, emberekkel találkozni? “Gólyatábor? Minek az? Hülyeség! Annak akkor lenne értelme ha már összebarátkoztál velük!” És amikor a barátaival is van, egész idő alatt a telefonján képeket meg Facebook oldalakat nézeget.


Ma

Reggel hatkor ébresztettem magam, hétre föl is keltem, fél nyolckor már képes voltam odarakni a kávét és benyomni a gaponapehely-reggelit, és még így is odaértem időben az elvileg hét-ötvenes, gyakorlatilag nagyjából nyolc-tizes indulásra. A japán országgyűlés felsőházában nyitottunk, az utat (ami szerintem hosszabb volt busszal, mint vonattal lett volna) végigaludtam, az ottani körbejárkálás dögunalom volt, utána mentünk valami bíróság-féle szervhez, ahol megnéztük (szabad választás volt) egy igen piti drogdíler tárgyalását (nem végig sajnos). A manusz négyszer adott el füvet, az utolsónál kapták el, ahol hatalmas tétel, egy gramm volt a téma. Radoval összenéztünk azért…

Odaibán ebéd, majd shoppingoltunk, legalábbis a hölgyekkel tartottam, ehhez képest én voltam az egyetlen, aki vett is valamit, mert a kyushui úton vett piros-zöld-sárga-fekete fa “nyaklánc” gumija nagyon kinyúlt már, e helyett egy kicsit kevésbé rikítóbb, cserébe nem nyúlósat. Utána még kimentünk a szemétszigetekre is, ez volt az egyetlen program a nap folyamán, ami talán érdekes is volt.

Visszafelé Odaibán kiszálltam két hölgy társaságában (Huyen és Plamena) aztán mászkáltunk meg fotóztunk (ó igen, kiszúrtam az erkélyemről az idei év első szakuráját, gyorsan le is fényképeztem, majd töltök fel képeket). Shibuyában összefutottunk a többiekkel, vacsoráztunk steaket, majd miután hazaértünk játszottam egy dotát a többiekkel, ezúttal trollként, és nagy fölénnyel nyertünk (a phantom lancer mellett ezt a hőst érzem leginkább, és könnyebb sokkal – már csak a pandarent kéne kitalálni). A mai Sinfest ez után nagyon odaillett.

Zuhany megvolt, alszok. Holnap délután valami nagyobb esemény lesz, jönnek volt tanárok meg diákok, ingyen kaja-pia, ott a helyem. (Valamiért van egy olyan érzésem, hogy ismét nem a szakmai előmenetelemmel kapcsolatban fogom kapni a legtöbb kérdést.) (Kapcsolódik, hogy még tegnap a mexikói étteremben is megkérdezte a pincér srác, hogy igazi-e a hajam és megfoghatja-e…)

Ami még számít, hogy jött levél az egyetemtől, amit ugyan még nem volt módom tüzetesebben átolvasni, de ahogy átfutottam az jött le, hogy fölvettek koliba. Plusz a JLC szerez nekünk költöztetőket, ami azt jelenti, hogy ha ryokanban is lakok abban az öt napban, negyvenezer jen alatt meglesz a költözés – sokkal kevesebb, mint amivel számoltam. Ezért mondtam, hogy hamar vehetek elektronyos gitárt.


Napló

Nincs közöm a hajdan csigáskettesként ismert tévécsatornához, csak most megint napló stílusú bejegyzés következik. Tegnap orientáció volt. Tegnapelőtt meg egész nap gitároztam. Az előtti este gép ellen játszottunk egy dotát ketten, és sokáig tartott (már keverem a tegnap estivel, hogy nyertünk-e), úgyhogy nem sikerült az ébresztőre ténylegesen felébrednem, hiába minden óvintézkedés, és aludtam egyig. Akkor viszont nekiálltam, és éjszakába nyúlóan gyakoroltam a számot, amit majd (többek között) a ballagáson játszunk.

Az orientáció egykor kezdődött másnap, addig is gitároztam három órát, de még így se volt elég. Az orientáción annyi kérdőívet töltöttünk ki, hogy már a könyökömön jöttek ki a japán értékrenddel és az alvászavarral (alvás-zavar) kapcsolatos kérdések.

Utána (szolid egy óra késéssel) odaértünk a próbaterembe, ahol életemben először (és biztosan nem utoljára) játszottam elektromos gitáron pengetővel (klasszikus módon is játszottam, de az akkordok elég fájdalmasak). Nehéz a klasszikus után… (Súlyra és játszani is.) Tényleg veszek egyet magamnak, hamar. Utána még mászkáltunk Kichijojiban, kerestünk kottát a másik számhoz, de nem találtunk használhatót. Ugyan az eső esett, ezzel együtt pedig az én mindennemű együttműködési készségem is, azért még a mexikói étterembe elmentünk, ahol anno a senpaiokkal voltam. Aztán haza és csak egy dota, ami úgy rémlik, hogy vereséggel zárult (gép ellen, szégyen). Kettőig…