Egy kicsit sűrű volt ez a hetem. Azt már megszoktam, hogy kedd reggeltől csütörtök estig sokat nem élhetek, de most még teljesíteni is kellett, nem csak poshadni a gyakorlatokon és előadásokon mint egyébként. Jövő héten kezd a vizsgaidőszak, úgyhogy természetesen minden tanárember ebbe az egy hétben kérte számon még amit zárthelyik formájában akart számon kérni (csak két tárgyból lesz tulajdonképpeni vizsga, valamikor januárban, a két zúzós matekból). A kedves matek alapozás felügyelő tanárúr (azt hiszem így hívják a posztját) még azt is kitalálta nekünk, hogy akkor pénteken este hattól nyolcig még írjunk. De ezt is túléltem, és szerintem nem is sikerült rosszul. A tegnapi diszkrét matekról ugyanezt mondhatom el, ha sehol nem írtam el semmit, akkor a hét feladatból hat biztos jó, egy meg szinte biztos, hogy nem – ez viszont még mindig ötös, hála az égnek. Jövő héten hétfő-kedden még esedékes egy-egy számonkérés, hétfőn a linalg gyakorlati jegyemet akarom minél jobbra felhúzni (a koli miatt nagyon fontos az átlag), kedden pedig progalapból lesz egy (valószínűleg ismét szörnyen komoly) vizsga-zéhá. Azzal pedig január közepéig vége (egész pontosan január hét: linalg, tizenöt: diszkrét matek). Alig várom már, hogy legyen pár szabad napom…
Természetes számok meg kongruenciák
Konferenciák, konkurenciák,
Kaukázus – Lift
kompetenciák, konvergenciák…
Meg kongruenciák. És szerencsére egyelőre csak azok, konvergenciákról majd jövő félévben, amikor már elvileg kezdődik az analízis…
Egész nap diszkrét matekot tanultam, a legelejétől kezdve, a természetes számoknál elvesztve a türelmemet. A logikai bevezető és a halmazelmélet része még elviselhető volt, a természetes számok bevezetése szintén, néhány bizonyítás és hasonlók is, de aztán már nem volt erőm hozzá – gondoltam, hogy az egész, a racionális, a valós és a komplex számok nameg a kvaterniók ezután már csak menni fognak, mert a bizonyítási módszerek már (nagyjából) megvannak, akkor nem lesznek olyan bonyolultak… Végül is csak a műveletek tulajdonságait kell tartani, az meg talán menni fog, hiszen ezek csak újabb és újabb párok. (A valósokat még átnézem, mert azok annyira nem egyértelműek.)
Amikor a könyvtől besokalltam, nekiugrottam a feladatoknak, de a komplex egyenletrendszer megint kifogott rajtam. Legalább a kongruenciarendszerek megoldási módját sikerült végre különféle forrásokból összeollóznom (sajnos pont volt jobb programom azon a gyakorlaton, amikor azt vezettük le), meg a nyakatekert 419327:47 típusú osztással is boldogultam (a bal oldal kongruens tízzel modulo 47 – remélem ez már végeredménynek számít).
Jegyzet
A telefonomba szoktam volt jegyezni, ha véletlenül találkozok valami olyan témával, amiről érdemes lenne itt vagy plörkön írni, és volt idő, amikor ezeken szépen végig is mentem, mihelyt volt módom. Bezzeg most. Gyűlik már vagy két hónapja – az első jegyzet a Moziünnep, hogy az anno milyen jó volt. Akkor – mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem (ez meg milyen nagypapás szöveg már!) – egész pénteken ültem a moziban, reggel tíztől hajnal kettőig, és ha jól emlékszem vagy hat filmet megnéztem (persze köztük néha volt egy-két óra szünet, akkor rohantam haza leplörkölni az utolsó filmet – milyen nosztalgikus is, akkor még az Ipar utcában laktam). Tényleg nagyon jó volt. Aztán nem sokkal később, viszont már a koliban egy csütörtök megnéztük a Parfüm című filmet, ami nagyon tetszett. Mondjuk egy ilyen drámánál nem tudom, jó-e azt mondani, hogy tetszett – inkább nagyon megfogott. Jó film (mint a Moziünnepen a Dark Knight volt). Nem sokkal később volt szerencsém a Simpsons filmnek is nagyjából a kétharmadát megnézni. Akkor úgy gondoltam, hogy majd írok róla, ha a maradékot is láttam, de aztán ez azóta se történt meg. Meg aztán van itt valami jegyzet a Blind Guardian Inquisition című számához, amiben az volt a hatalmas poén, hogy a Monty Python Gyalog-galoppjában ezt skandálják a szerzetesek (igen tudom, hogy azért a “Pie Jesu Domine, dona eis requiem.” egy kicsit régebbi, mint ezek, de attól még vicces volt).
Teszkó
És most nem Kaukázus. Hanem a kedvenc áruházláncunk, ami ráadásul Angliában például kis ábécékkel indította el a sikerszériáját. Mivel itt a koli közelében a Tesco az, ami leginkább kézre esik és még tudom is, hogy nagyjából mire számíthatok, ott szoktam vásárolni magamnak, ha elfogyott a kenyerem vagy az összes 2,8%-os tej a hűtőben kakaóvá és/vagy kávévá változott már. Ma kivételesen elmarad egy órám, úgyhogy csak nyolcra kell majd az Eötvösbe mennem spanyolórára – gondoltam hát, beugrok a Tescoba kenyérét meg tejért, ha már úgyis azt emlegettem. Természetesen piszok sokan voltak, és természetesen pont ilyenkor közlik a kosaras pénztáraknál (ne tessék semmi sportosra gondolni), hogy “a fiatalember szíveskedjék másik pénztárhoz menni, mert ez zár” – és persze a fiatalember átfárad egy másik pénztárhoz. Ahol is szembesültem azzal a táblával, ami nagyjából annyit mond, hogy ne sértődjek meg, ha kérik a személyimet, inkább örüljek, hogy fiatalosan nézek ki, és azonosítsam az életkorom. Gyanús volt ez, hát még miután elgondolkodtam rajta. Arra jutottam, hogy ez így bizony nem jó, mert az életkoromat én bizony igazolom, nem azonosítom. Amit merészeltem a vevőszolgálatossal is megosztani – minden rossz szándék nélkül (irónia sincs).
Tizenhét óra harminc perc, híreket mondunk
Ma esett. Egyrészt az eső – mondjuk ez Salgótarjánban annyira még nem zavart, de most hogy visszatértem kis hazánk székesfővárosába, már igen, mert így este nem fogunk tudni a grundon focizni – másrészt megejtettünk egy szemészeti vizsgálatot. A doktorbácsinak elég érdekes stílusa volt, az a fajta (számomra) végtelenül irritáló, amibe mégse lehet sehogy belekötni – rémisztő volt, mintha csak a húsz évvel későbbi önmagamat láttam volna. Na persze szemész nem leszek, legfeljebb vak. A bal szememmel – mint mindenki őelőtte – jó ideig eljátszadozott, aztán végül csak sikerült hosszas kérdezgetések és beszélgetés árán megszülnie egy receptet: szemüveg (a balra csak hármas, mert hogy annál több eltérést (a jobbra nem kell semmi) “nem bír el az agy”). Nosztalgikus, és nem mondom, hogy nem örülök neki. Egy kis változás, még ha visszalépés is.
Holnap pedig belecsapok a lecsóba, reggel nyolckor a számítógépes alapismeretek zárthelyi dolgozattal kezdetét veszi a félévhez kötődő zúzás. Szerdán és csütörtökön a két gyilkos matektárgyból (lineáris algebra, diszkrét matek) lesz számonkérés, majd jövő kedden egy vizsga, szerda-péntek újabb zéhák… Aztán a rákövetkező kedden még egy programozós, de legalább az után már csak januárra marad két vizsga (a két matek). Na persze már ha túlélem a karácsonyt és (főleg) az újévet – bár még ez utóbbi megünneplésére nincs konkrét tervem.
Magyar nyelvvizsga
Hasznos a plörk, legalábbis néha nagyon érdekes kérdések merülnek föl arrafelé. Például most legutóbb, hogy vajon nekünk “anyanyelvi beszélőknek” hogy sikerülne egy magyar (mint idegen nyelv) nyelvvizsga. Gyorsan kutattam egy kicsit, és az ITK-Origo honlapján találtam néhány minta-feladatsort a felsőfokú nyelvvizsgához. Eddig az volt a kérdés, hogy sikerülne ez nekünk – nyugodtan mondhatom, hogy a minimum 99% lenne.
A teszt-részben mindenképp, és a többi sem hinném, hogy sokkal nehezebb lenne. Látva ezeket viszont felmerül egy másik kérdés: vajon egy külföldinek is ilyen kaliberűnek tűnik a saját nyelvéhez való nyelvvizsga? Vagyis: a magyar felsőfok nagyságrendileg ugyanolyan nehéz, mint mondjuk egy angol? Először azt terveztem ide írni, hogy akkor ideje kétkedni a felsőfokú nyelvvizsgák értékében, merthogy azért ez nem olyan vészes. Aztán leesett, hogy nekem még szép, hogy nem vészes. Viszont én elvileg már anyanyelvi beszélő vagyok, és ha minden igaz, akkor az átlagosnál talán egy kicsit többet is olvastam, úgyhogy nem meglepő, ha megy. Azt ugyanakkor látom, hogy például a szövegértési feladat lazán nehezebb, mint amit egy kettes magyar érettségivel a háta mögött az ember meg tudna jóra írni.
Esemény
Kezdődik… (Most tegye föl a kezét, akinek az idétlen ugrálós reklám jutott az eszébe.) A zúzás így a félév vége körül. Az elkövetkező két hétben minimum hét számonkérésre számíthatok (ebből hat zárthelyi és egy vizsga), plusz még majd január elején lesz a meredeke a dolognak, a két matekos vizsga. Nem hiányzik ez nekem, de ha már így van, túlélem.
És ha már zúzás, tegnap este is zúztunk. Pingpongverseny volt a koliban, amibe sajnos csak párosba tudtam benevezni (pedig utána pötyögés címszó alatt nagyon jót játszottam egyesben is), és az első meccs után ki is estünk, de legalább utána csapra ütöttük a múlt hét péntekről elhalasztott nedűket (jó orosz vizecske és francia habzó szőlőlé), plusz előkerült egy arabus füsteregető eszköz is, úgyhogy hajnali fél négy körül sikerült bezuhannom az ágyba. Meg aztán reggel nyolckor előadásra (igen, tudom… minek járok előadásra).
Hétvégén a beadandóimon és a fordításaimon (még mindig HLT-s feliratok) fogok dolgozni, és ezerrel tanulom a nyelveket (spanyol, német) és a matekokat. Tervezgetem a blog-újraírást is (persze a kódot és nem a tartalmat írom újra), meg van néhány egyéb is. Majd kiderül.
Tömören üres
A hétvégém furcsa volt. Szombat reggel, a koncert után kilenc előtt nyitottam, kieresztettem a barátaimat a koliból aztán elkezdtem szedelődzködni. Bátyámékhoz mentünk Budaörsre, unokaöcsém ötödik szülinapját ünnepelni, és ott voltunk vasárnapig. Vasárnap még egy látogatás a sógornőm szüleinél (nem tudom, erre a rokonsági fokra van-e valamilyen szép magyar név) egy kiadós ebéd erejéig, aztán kellemes hóesésben, sötétben és szembeforgalomban vezethettem haza. Sikerrel, bár Gödöllő környékén volt késztetésem elaludni.
Szombaton még lefordítottam a Hidden Leaf Team-nek a Bleach 131. részét, elvileg mihelyt egy másik fordító elér idáig, ez is publikálásra fog kerülni. Most a héten még van vagy négy-öt rész, amit meg kell csinálnom – ebből egyet-kettőt még ma este tervezek.
Egy kicsit viszont ez a hétvége meg is zavarta a dolgokat: most iszom az utolsó filter teámat, úgyhogy nem tudom, mi fog hét közben esténként ébren tartani, ráadásul a kakaóm is fogytán, így ha még az is kifogy, csak instantkávém lesz. De legalább van (még) két kocka sütim tegnapról, kettőt most pusztítottam el – ja hogy ma derelyét ebédeltem? Sebaj. Majd szerdán akkor, a halhoz (tudnivaló, hogy évek óta lehetőség szerint naponta csak egyszer falok édeset).
Az pedig aranyos, hogy ahogy a polcom aljára rögzített lámpába nézek, látom körülötte a szivárvány-gyűrűt (halo-t). Ha nem káprázna utána a szemem, azt csodálnám most is. De így inkább spanyolozok vagy németezek, persze csak miután kicsomagoltam és rendet raktam.
Kaukázus
Jó koncert volt tegnap az A38-on. Izgalmas volt előtte az este, közben pedig furcsa. Előtte forralt boroztunk a koliban, és nagyjából az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy talán majd koncert után is élnünk kell valahogy, úgyhogy elszaladtam a Teszkóba (sajnos szó szerint, mert pont nem jött busz) – viszont a koncert után már senkinek nem volt kedve “élni”, úgyhogy itt maradt nekem a bevásárolmány (sebaj, eláll).
Miért volt furcsa? A Kaukázus már elvesztette a varázsát a szememben. Amiket kiraktak új videókat a holnapra az album előzeteséül ültették el bennem a gyanút, mert szeptemberben a Zöld Pardon záróbuliján nagyon jól éreztem magam – viszont a nyolc új dalrészletből egyedül a Láma mutatott annyi egyediséget, mint korábban egész albumok. A többi annyira hasonlít egymásra, hogy ha szöveg nélkül játszanák, meg nem tudnám őket különböztetni.
A koncert nem volt rossz. A hangzás jó volt, volt részeg srác is, aki ötpercenként ugrált föl félmeztelenül a színpadra, volt nagy tömeg, volt nagy buli – bár egyre inkább rájövök, hogy a Kaukázus-közönség elég impotens a pogó szempontjából (a ZP-ben nagyon jó volt, az tény). Játszották a slágereiket, játszottak kevésbé sláger dalokat is, úgyhogy minden megvolt.
Kalevala
Tegnap este Aival megnéztük a Kalevalát a Trafóban, és jelentem alássan, aki nem látta, bánhatja (bár még lesz valamikor a Bakelitben). Kortárs mű, és ez lerí róla. Furán jöhet ki ez most, mert egy dicséret után ilyet mondani elég ellentmondásos (már csak ismerve a saját véleményemet a nagy kortárs művészetről), de ugyanilyen ellentmondásos maga az előadás is. Azok a részek, amik valóban Kalevala voltak, és a végéig a természetvédős részek is nagyon ott voltak a szeren, viszont a végét abszolút nem tudtam hova tenni. Lehet, hogy bennem van a hiba és még nem nőttem föl ehhez a magassághoz, de nagyon nem értettem, miért kell minimum tíz percig (odabent elvesztettem az időérzékemet, ezért nem mertem húszat írni) egy fém építmény összerakásával szenvedni, és miért szeretkezik olyan hevesen a Nap egy öreg Jegesmedvével. Nyilván ha másodszorra látnám, érteném már ezeket is, de most még nem. Gondolkozok hát rajta. És ha már negatívum: az akusztika nem volt a csúcson, nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem a szövegeket. De ne tessék ám azt hinni, hogy nem volt jó az előadás. Mert jó volt. Megérdemel egy négyest (ötből), mert amit értettem, az nagyon jó volt, amit meg nem — hát, biztos bennem volt a hiba. A testfestések (amik sajnos gyorsan elkenődtek) nagyon jól néztek ki, az elején azon gondolkoztam, melyiket tetováltatom majd egyszer magamra. A szövegek egyszerűen nagyszerűek voltak, és amennyire én meg tudtam ítélni, a táncok is (ha meg nem is profik, de áll-leejtősek mindenképp). Tetszett — csak azért nem írtam, hogy “nagyon tetszett”, mert a vége nem tetszett nagyon. A modernre fogékonyaknak kötelező.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音
七大陸最高峰チャレンジ