Délelőtt templomban voltam, délután pedig a blog következő kinézetén dolgoztam (ez most már talán tényleg a végleges lesz), mivel mostanában jöttem rá, tulajdonképpen hogy is érdemes megoldani a kódolási részét a dolognak, így azzal is relatíve gyorsan el tudok majd készülni. Már csak egy olyan egy órányi meló van a kinézetre, meg nagyjából ötöt (de töményet) saccolok a kódolásra, ha nem találkozok közben valami idegesítő, kitartó és az eltüntetést tekintve időigényes problémával. Most még megrajzolok néhány gombot (összesen van nagyjából hat), aztán kikapcsolom a gépet – legalábbis számítógép értelemben. Ugyanis berakom a lejátszólistába a ” megnézendő” lista legelső néhány elemét, és mostantól sokáig filmeket fogok nézni. Majd érkeznek róla holnap beszámolók, ahogy a Soseholról is (ma beszkenneltem a borítóját, úgyhogy kaptok jó minőségű képet róla). De jókat fogok holnap írni (kódot és bejegyzést is), alig várom már!
Megvilágosodás
Tegnap este buli volt (lehetne azt mondani rá, hogy egy hónapos érettségitalálkozó, de annyira mégsem lett végül nagy lélegzetvételű, mint ahogy én azt előzetesen gondoltam, úgyhogy ezt a dicső címet érdemesebb lenne másra tartalékolni), aminek fénypontja az volt, hogy este nyolctól folyamatosan pattogott-sírt-kattogott mindenki, ahogy jöttek be az infók a felvételivel kapcsolatban – volt aki azért sírt, mert nem vették föl oda, ahova igazán menni akart volna (bár nem tudom megérteni, minek jelölt meg olyan helyet, ahova nem is akar menni), meg persze volt aki azért, mert nagy meglepetésére fölvették első helyen valami bika egyetemre. Kipróbáltam milyen a gyömbért abszinttal inni, de annyira az előbbit nem kedvelem, így az összhatás sem volt annyira fényes, úgyhogy inkább maradok a tisztánál (azon ritka alkalmakkor, amikor a zöld nedűvel találkozok). Ja, amúgy fölvettek, első helyre (ami ELTE-IK programozó informatikus, de szoros volt, csak 170 ponttal van többem, mint amennyi kéne (290-460), nagyon izgi volt), de még másodikra is fölvettek volna (ami ELTE-BTK japán lett volna, oda 459-464 lett volna a pont-viszony). Délután (tehát még az összejövetel előtt) kitaláltam (hirtelen megvilágosodás) egy módszert, ahogy a blogmotort végletesen le lehet egyszerűsíteni (igaz, így nem lesz az a fullextrás, amilyet tervezgetek, de saját használatra megteszi majd – nincs türelmem kivárni, amíg megírom azt a teljes CMS-t, bár gondolom majd prog-infón lesz néhány okos, aki beszáll és segít), így tényleg nagyon hamar menni fog a dolog. Hurrá! Most így a végére még ideszúrom, hogy van már Tumblr-em, néha aktívkodok ott is (nem csak plörkön).
Halál
Gondolatfolyam, elolvasni csak saját felelősségre. Utoljára tavaly ősszel írtam valami ilyesmit, de akkor se publikáltam. Amit igen, az közelében se járt ennek. Csak saját felelősségre, de ha elolvasod, úgyse fogsz tudni hozzászólni.
deviantArt v6

Ettől hangos most a dA, és nem is ok nélkül. Az új verzió bizony legalább akkora változásokat hozott a kedvenc művészoldalamnál, mint a last.fm-nél. Először csak azt hittem, hogy valami apróbb dizájnátrajzolás történt, aztán jobban megnéztem, és minden megváltozott. A fent linkelt cikkben ők elmondják a leglényegesebbeket, így nekem csak azt kell leírnom, amit akarok, nem mindent.
Igazság szerint valószínűleg egy cseppet lemaradtam a hatos változat indításáról, mert amióta a hármas tűzrókával lesem a netet, azóta mindig a legutóbbi lapokkal nyitok, így a korábbi kezdőlapomat (a deviantArtot) szinte soha nem is látom már. Magamtól ugyanis ritkán járok arra. A színek ugyanazok maradtak, a szinte már márkajelnek számító matt-zöld árnyalat, amit ha máshol látunk, az kapásból dA koppintásnak számít. Viszont az ötösnél még sokkal sokkal több lett az ajaxos elem, így a hatos dA már egy vérbeli webkettes oldal, mindenféle királyságos drag’n’drop és hasonló jóval megáldva, amitől szinte már az az érzésem támad, hogy nem is egy weboldalt, hanem valami asztali alkalmazást nézek. Ott még mondjuk nem tartunk, hogy a főoldalon a legfrissebb képek maguktól frissüljenek, de ennek másodpercenként sok új képnél nem is lenne értelme, inkább csak zavaró lenne. Bár egy “Refresh newest” gombot el tudnék fogadni valamelyik sarokba, ami csendesen ajaxal lehívná az aktuális legfrissebbeket.
Esti napló
Nem vagyok én holmi emegyes vagy dunatévés műsor, csak egyszerűen nincs holmi értelmes téma amiről írhatnék (pontosabban van, csak túlságosan fáradt vagyok most ahhoz, hogy a Facebook vagy a deviantArt újrarajzolásáról írjak), plusz még fáradt is vagyok (ja hogy ez már volt?), így hát naplózok.
Reggel keltem, tizenegyig olvasgattam blogokat (írtam is, ha még nem tűnt volna föl), meg hírportálok címein is végigszaladtam, hátha van valami érdekes (de persze semmi extrém), aztán tizenegytől úgy egyig atyám egy színdarabját javítottam (helyesírás, tördelés, satöbbi), aztán ebédeltem, a júliusi GameStart olvasgattam (ez is ritkán esik meg), majd háromra leugrottam a “Sederbider-lakótelepre” az angoltanárnőmnek helyrepofozni a gépét (valami csúnya gonosz-ware-t kapott szegény), amivel eljátszadoztam úgy fél hatig, amikor elkocsikáztam édesanyámért, hazakocsikáztam, blogokat olvastam meg a nap közben felgyülemlett híreket, majd hatalmasat vacsoráztam, azóta meg itt punnyadok, blogokat olvasok, plörkölök, csetelek. Ezt a bejegyzést meg úgy írtam, hogy hátha nem tűnik föl senkinek, milyen zsibbadt vagyok.
Előző életemben denevér voltam…
Ez is egy EFOTT-os történet… A kempingben ugyanis minden reggel nyolc-kilenc körül (tehát a legaktívabb és legmélyebb alvás idején) felhangzott Péterfy Bori örök érvényű (?) slágere, a Vámpír, egy vicces legény meg néhány hasonlóan vicces vokalista (ezt a szót a FireFox helyesírás-ellenőrzője alácakkozta, hogy nem ismeri, és felajánlotta helyette – többek között – a vodkalistát) leányka jóvoltából, csak úgy ébresztőnek. Onnantól kezdve, ha az uszodában, a fesztiválbuszon, kocsmákban vagy egyáltalán akárhol valaki elkezdte dúdolni, énekelni azt, hogy…
Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én
Vakon repültem, de rád találtam
Megharaplak, mert a véred az enyémHova harapok most beléd titokban?
Péterfy Bori & Love Band
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás, mert úgysem kell belőled más
Onnantól kezdve teljes együttérzésben volt része az illetőnek, mondhatnám, hogy a kempingezők közti összetartás szimbóluma lett a mindennap reggeli ébresztő. Egyébként volt Péterfy Bori koncert, ott voltam, és jelentem, jó volt. Bár lettem volna Amorfon is, amíg még lehetett! Anno a Nightwish-el voltam ugyanígy, amikor Tarját kidobták…
Elvonó Fülébe (OT) hányni Tilos
Azaz EFOTT. Mondjuk az igaz, hogy nem ott volt szó erről a fülbehányós dologról (bár talán ott nagyobb aktualitása lett volna), hanem a családi nyaralásunkon mulattunk azon, hogy a lift falára szerelt kis címkén a következő állt: “A felvonó fülkében dohányozni tilos!”
Egyáltalán mit kerestem én az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, amit idén Dunaújvárosban (Sztálinvárosban – “Szép az élet, baszni jó, éljen a Szovjetunió!” (Prosectura) – ahogy egykor hívták) rendeztek meg? Inkább az a kérdés, hogy hogy kerültem oda: a drágaságom vetette fel egyszer csak hogy mi lenne, ha mennénk. Úgyhogy mentünk, bár részemről teljesen hitelbe (nem sokáig, mert hamarost kész lesz két melóm, amiből már a Szigetet is fogom tudni finánszírózni). A bili buli meg hatalmas volt.
Európa itt épül. Le.
Hazaértem. Egy héttel tovább tartott, mint eredetileg számoltam, de (talán) megérte. Az ismeretes, hogy ötödikétől kilencedikéig a szokásos baráti társasággal buliztunk a Balatonon (sajnos nem a balatone-on). A tavalyi hasonló partit nem tudta überelni (az a szememben a lehetetlenhez áll nagyon közel), de azért rossz nem volt (sokszor). A vonatút odafelé nem volt vészes, és szerencsére az financiális keretembe is belefértem, bár így is elértem a határát. A négy éjszaka és a köztük elterülő napok (főleg ez utóbbiak) nagyobb esemény nélkül, punnyadósan teltek – esténként aztán előkerült változó mennyiségű “hangulatfokozó”, ami magával vont néhány érdekesebb eseményt: például megkezdtem rövid életű eltűnés-sorozatomat diszkrét egy liter egy-egyes vodka-tonik után. Amikor nap közben regenerálódtunk, azt vagy a strandon tettük, vagy részemről a padláson (ami most annyira nem is volt szauna – pedig az micsoda hangulatot ad!) Loana királynő titokzatos lángjáról olvasva. Aztán szerda reggel Gandalf kocsival fuvarozott minket tova, engem Balatonlellén kirakva, hogy folytathassam a nyaralást…
Napló
Ma mozgalmas volt… és nagyon jó. Bár egy dolog hiányzott, de ne legyünk telhetetlenek. Reggel megint hajnalban keltem – pontosabban csak ébredtem, mert mire kikászálódtam az ágyból, volt fél kilenc is. Bekapcsoltam a gépet, hogy legalább a zene szóljon és nekiálltam olvasni (közben rövid kockulásokkal és blogolvasásokkal). Be is fejeztem a Queen Loana második részét, a harmadiknak is nekiugrottam, de azt már legjobb esetben is csak holnap fogom tudni befejezni (és ezzel a könyvet). Most jut erről eszembe, hogy elfelejtettem visszavinni vagy meghosszabbítani azokat a könyveket, amik most nálam vannak könyvtárból – kénytelen leszek ezt a feladatot holnap szülémre sózni. Dél körül elrohantam az osztályfőnökünkhöz (bocsánat, volt osztályfőnökünkhöz) a drágaságom bizonyítványáért, de persze a drága ofő nem volt otthon – és mint hamarost kiderült, a bizonyítvány se volt nála. Éljen! Aztán egész délután Queen Loana-t olvastam és aludtam – most hagytam, hogy elnyomjon a buzgóság fél három körül, majd ötkor elfurikáztam anyukámért és beugrottunk a helyi soppingszenterbe strandkalapot venni nekem – persze sikertelenül, mert nagy fejem van, és egyik se ment rá a készletből; de legalább kifelé menet meghívattam magam a vacsorára elfogyasztott csípős kínai levesre (régebben mindig ezt ettünk ott a barátaimmal amikor szabadultunk a kocsmából péntek délután). Este még bringáztam egy nagyot, aztán tíz perc rollerball, zuhany, a leves és most itt vagyok. Akkor mi is hiányzik? A drágaságom, per se.
Nyár
Miért nem szeretem a nyarat (mert nem szeretem)? Egyrészt és legfőképpen azért, mert elviselhetetlen a hőség. Most mondjuk sikerült beújítanom a szobámba egy ventilátort, ami naphosszat keveri a huzatot, de már tudom, hogy jövő héten meg azután meg fogok pusztulni a Balatonon a negyven fokban – kivéve, ha sikerül nem-tetőtéri helyet kiharcolnom (valószínűtlen). Másodszor, és ez se mellékes, iszonyat sok a bogár – ugye télen egyáltalán nincs, és máskor sincs ennyi… Egy kicsit gyilkos. Ami viszont kétségtelen előny a nyárban: vannak fesztiválok, van strand és van szünet. Ezek tényleg megdobják a hangulatot, de annyira azért nem.
Mindazonáltal nyáron is tudok buldog boldog lenni, mint mondjuk most – egész nap vagy StarCraftoztam öcsémmel, vagy Queen Loana-t olvastam – mindkettő nagyon szórakoztató, bár az előbbi néha igen cifra káromkodásokat csal elő belőlem, főleg amikor a semmiből előbukkan egy tucat zealot, amikor nekem csak két hydraliskem van… Na de azért nagyon jó volt, délután még fölszereltünk a bringájára (öcsémére, nem a hydraliskéra) egy kilométerórát (sikerrel), aztán gyorsan föl is avattuk… Bár nem mentünk fél óra alatt a szokásos tizennégy kilométeren, de jó volt nagyon. Előbb még kikocsikáztunk a Tescoba tonikot venni, mert már nagyon hiányzott, hogy nincs itthon semmi iható, nem (n)agyon-édes üdítőital (nem jutott eszembe limonádét keverni), aztán hazafelé még egy dupla rövidet is lenyeltem (persze kávéból, nem szeszből). Azóta… Punnyadok. Szerelmes vagyok…
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音七大陸最高峰チャレンジ