Vicces, hogy mennyi minden belefér egy napba, ha csak egy kicsit is igyekezek. Pedig még csak nem is keltem korán, persze leszámítva a hajnali riasztást, mert félelmetes lendülettel feküdtem vissza “még egy kicsit” (úgy három órát), miután szólt az ébresztőm.
Riasztás
Japán híres-hírhedt róla, hogy milyen sok a földrengés itt, és ha az nem lenne elég, azért vannak más természeti csapások is (lásd a héten erre kecsesen tovalibbent tájfunt). Teljesen érthető, hogy a telefonokban (legalábbis az okostelefonokban) van egy funkció, ami figyelmeztet, ha a hivatal kiad egy riasztást.
Kollegina
Őszintén megmondom, néha nem értem az egyik munkatársamat. Nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen csak buta-e, vagy… van egyáltalán más választás?
Nyolcaska
Nagyon nem szeretem ezt az időszakát az évnek. Az egy dolog, hogy június közepétől teljesen véletlenszerűen akkor szakad le az ég, amikor csak akar (reggel tíz, tűző napsütés – dél, lámpát kell gyújtani és szakad, mintha dézsából öntenék), de most meg már ehhez hozzácsapódnak a nyári hagyományos tájfunok is.
Importálgatok
Nem a külföldről, neten vásárolt cuccokra gondolok kivételesen, hanem blogbejegyzésekre. Amióta összeomlott a régi motorom valamiért (és nem volt lelkesedésem megírni egy újat saját kezűleg), a WordPress fut alatta. Azt gondolom magyarázni sem kell, hogy elég sokat kell importálgatni.
Hűtőszekrény
Így, hogy már a nyár legjavában vagyunk, egyre nagyobb szerepet kap az életemben a hűtőszekrény. Pontosabban az ételeim életében. Idézőjel.
Tücctücc
Volt egy idő, amikor el nem tudtam volna képzelni, hogy önként és vidáman “tücctücc” zenéket hallgassak. Aztán közbejött Japán, és közbejött egy shibuyai egész éjszakás diszkózás.
Évforduló
Az utóbbi időben többször is eszembe jutott, hogy valahogy mostanában lesz az évfordulója annak, hogy jelentkeztem a munkahelyemre. Annyira emlékeztem, hogy valamikor nyáron volt, talán júniusban, de semmi konkrétra.
Rendrakás
Elegem lett a körülöttem halmozódó szemétből, úgyhogy rászántam ma a délutánomat, hogy kitakarítsak. Jelentem, sikerült.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音七大陸最高峰チャレンジ