Tag: zene

Six digits

Finally, after three years, here’s the big day (or to be precise, here was the big night), that i passed 100000 (a hundred thousand) scrobbles on last.fm. Because the last.fm milestone gadgets all mysteriously disappeared from the net (or was i wrong in my impression that there was plenty of them?) so i couldn’t check in a sure automated way what was my 100000th, but just a few plays over the five zero i counted back manually and so it seems to be either Iron Maiden’s Out of the Shadows or Moongate by Samael. I wish i could know for sure…

Well anyway, considering how long it took to get this many posts, it’ll take a while until i can write such an anniversary post again. Looking forward to it tho.


Próba

Ugyan a fellépésnek a repülőm remek időzítésének köszönhetően lőttek, azért ma még az első próbán én szerepeltem. Reméltem csak, hogy menni fog mind a négy dal, de mentek. Nagyjából… A torkom mondjuk még most is kapar, de ez gondolom nem meglepő a számokat nézve (People = shit, Three nil, Before i forget, (sic)).

Ami inkább meglepett, hogy a helyemre beugró illető egy csaj. Úgy néz ki, hogy a másik karon van egy csaj, aki ilyen Arch Enemy stílusban tud hörögni – azt hiszem, itt a jövőben nagyon jó kapcsolatok fognak még kiépülni.


MDR-XD200

Ma ahogy jöttem haza ebédelni, a postaládámban várt az értesítő, hogy a futár meghozta az új fejhallgatómat (az előző, ami egy Sony MDR-XD100 volt, amit az után vettem, hogy az ugyanolyan fülesem eltört a Story of the Year pogóban, spontán kontaktos lett egy hete). Gyorsan vissza is hívtam, hogy ki tudná-e újra hozni egyig.

Egyig, mert a csütörtöki harmadik órámmal úgy vagyok, hogy ha nem lenne jelenléti ív, be se járnék, így is csak azért megyek be, hogy felírjam magam, aztán max hangerőre tekerem a zenét és olvasok vagy alszok, mert a tanárra csak ránézek, és olyan undorral keveredő dühroham tör rám, amilyet ritkán tapasztalok.

Szóval felhívtam a futárt, és tapasztalnom kellett, hogy Japánban is vannak olyan emberek, akik olyan hangerővel beszélnek a telefonba, mintha át akarnák kiabálni a távolságot. Nosztalgia.


Basszusmánia

Ma délelőtt csak úgy beraktam a Basshunter-féle DotA-dalt, és ennek alkalmán rádöbbentem, hogy basszusmániás lettem. Már korábban is feltűnt, hogy amikor séta közben megszólalt egy elektronikusabb szám, akkor egyszerűen hiányzott az erő (nem tudom, hogy a fejhallgatóból vagy az ipodból) a basszusból. Nekem az kell, hogy a basszus megrázzon, felálljon a hátamon a szőr tőle és ne csak ingerem legyen rá tőle, hogy megmozduljak, hanem ténylegesen mozdítson is meg (ezért élveztem különösen, amikor ősszel próbákon a basszus erősítő előtt játszhattam). Remélem a fejhallgató, amit rendeltem (Sony MDR-X200) erős lesz basszusban. És tervezem, hogy veszek egy a mostani 2.0 helyett legalább egy 2.1-es hangfalszettet, mert az jó (bár nem tudom, hogy hova raknám a mélynyomót).


Know happiness

Now it’s confirmed that i’ll have financial problems next year as well. Why? Let’s see…

March:

Sat 12, Tokyo, JAPAN, Super Arena (with Bullet For My Valentine, Rise To Remain)

Sat 13, Tokyo, JAPAN, Super Arena (with Bullet For My Valentine, Rise To Remain)

Iron Maiden Official Website

And also…

special guest

STRATOVARIUS

Japan, 20.02.2011, Sapporo, Zepp

Japan, 22.02.2011, Sendai, Zepp

Japan, 23.02.2011, Nagoya, Zepp

Japan, 25.02.2011, Fukuoka, Zepp

Japan, 27.02.2011, Osaka, Hatch

Japan, 28.02.2011, Tokyo, Zepp

Helloween Official Website

Shall i explain any further?


Rádiózzunk!

Másfél éve nem élek Magyarországon, ergo fogalmam sincs az otthoni rádiók helyzetéről. Amit tudok, hogy amikor otthon voltam, akkor vidéken az egyetlen hallgatható rádió az MR2 Petőfi volt – igaz, Salgótarjánban azt se mindig sikerült fogni. Az volt az egyetlen rádió, ahol nem csak az épp aktuális, két év múlva elfeledett amerikai “popsztárok”, a nyolcvanas- és kilencvenes évek diszkó- és europop slágerei és a magyar “szuperzenék” szóltak.

A Petőfin volt helye az alternek, a rocknak, és mondhat akármit az Edge Records vezetője, én azért azon rövid idő alatt is hallottam “torzított gitárt” ott, még ha nem is hörgősmetált. És nem volt egyoldalú se (annyira), mert volt helye a rock-fajok mellett hiphopnak és elszálltabb underground műfajoknak is, és ez jó.


Basszus!

Nem feküdtem le korán, nem keltem föl korán. Nem hitem a Korán. Eddig gondolom nincs meglepetés.

Aztán valamikor a délután folyamán eljutottam odáig, hogy ideje lenne akkor nekiállni megtanulni a két Oasis számot holnapra, ha már reggelről próba van. Meglepően könnyen ment, két-három próba után már nagyjából hibátlanul ment.

Nem úgy a Red Hot (amit amúgy erre mindenki inkább Red Chilinek hív) Snow-ja, amiben a szám java egyszerűen olyan gyors (bár legalább egyszerű), hogy nem tudom még pengetővel se tartani a tempót, úgyhogy kényszerből egyszerűsítettem.

Lassan este lett, úgyhogy intermezzoként elmentem bevásárolni. Hazafelé aztán fölcsendült a fülesemben a Sex Pistols Pretty Vacantja, amit egyébként elvileg majd játszunk, és ez megihletett.

Ahogy hazaértem, nekiálltam, és a dalszöveg mellett a basszust is elkezdtem gyakorolni – szerencsére a punkzene atyjai nem vitték túlzásba a zenei komplexitást, úgyhogy rövid gyakorlás után már ment egyszerre a kettő.

Aztán abból is elég lett, de nem akaródzott letenni a gitárt, úgyhogy elszórakoztam egy kicsit egy System számmal (a szemfüleseknek feltűnhet, hogy a gitárosnak olyan fehér SG 400-a van, mint nekem), és ez lett a zárás. Bár aztán még volt kísértés, hogy egy Neal Morse számnak is nekiugorjak, de egy fáradtsághullám ezt könnyedén legyűrte.


Japán zenék Japánból, Magyarországra

Ez is olyan, amit inkább írnék le plörkön, mert ott jobban látszik és egyszerűbb reagálni, de oda egyszerűen túl hosszú. A lényegre.

Benne vagyok az egyetemen a zeneklubban (lásd K-On!), és ugyan nekem kicsit más műfajokban vannak az érdekeltségeim, a japán bajtársak nagyon sok japán pop-rock zenekar dalait előadják.

Otthon népszerű nagyon ez az egész japánosdi, a bölcsészkarokon a japánszak a menő, az animecon se az a pár száz fős összejövetel, ami annak idején volt, amikor én mentem, de még így is csak nagy ritkán jut el az otthoniakhoz a japán zene élőben. Mocsokdrága elrepülni odáig, tapasztalatból mondom, de.


Ha nincs net

Tegnap nem volt netem, neki is ültem egyből gyakorolni. Van mit, a Red Hot nem épp a legegyszerűbb, ha a basszusról van szó (Emit Remmus, By the way). Ha jól számolok, öt-hat órát biztos dübörögtem (kellett az erősítő, mert anélkül alig hallottam a mélyebb hammer-on részeket), aminek a szomszédok vagy örültek, vagy nem érdekel (ha már arra alig képesek, hogy a folyosón visszaköszönjenek).

Meg már beleéltem magam, hogy nem is lesz már ki tudja meddig, úgyhogy elterveztem, mint fogok naphosszat kódolni és milyen sorrendben olvasom el az összes könyvemet, persze csak miután a filmgyűjteményemmel végeztem.

De mint a mellékelt ábra is mutatja, nem aktuális a probléma. Van netem.


Metallica, Saitama Super Arena, 2010. september 26

Dear AC/DC, you should seriously contact Metallica. Because what they did this sunday, that is what i call a show. Unlike yours. The two opening acts, The Sword and Fear Factory played for the usual “opening band” duration, not too short but not long enough to get fed up with it either.

And then, and then, and then, Metallica came on stage. Although i wasn’t in the standing-moshing crowd, because i could only buy a seat ticket to the opposite end of the arena, it still sends shivers down my spine when i think about it, and i have to say this wasn’t my first metal gig either. Although i think there were problems with the sound during the opening acts, the whole performance of Metallica, the whole show of Metallica, the whole concert Metallica gave, it was, to put it short, perfect. (Except for a bit of the background screen that died midway.) They played great old songs as well as newer hits, and though i didn’t know just like half of the songs (the Great Old Ones—although they didn’t play the Call of the Ktulu), it was fantastic, i didn’t even have time to space out.

Not to mention the feeling of looking down at the pit, for example during the Master of Puppets and seeing four meatgrinder moshpits swirling in the crowd. I so much wanted to be down there.

Do you listen, AC/DC? This is how you do a great show. You should’ve been there, it was epic. They even invited one guy, for whom this was his 100th Metallica show, on stage. Amazing. Now i understand why so many people have been there both days. I wish i was one of them.