Month: October 2010

Searching for a game

I’m trying to find a certain computer game. I hardly remember anything about it, so it’s not easy. I got it ages ago with a computer mag, but it seems to have been just a demo—and in the heap of almost eight years’ worth of a collection, i can’t just look through them all without any clue as to what i’m looking for…

It’s a RTS, and it’s not new. I’d say it’s been at least four or five years, if not more. Its menu is dark blue color. What i remember of the gameplay is that you have insane long range artillery, which shoot pretty much vertically up, then after a long while the projectiles fall down roughly where you originally aimed. Also the camera can be rotated totally freely, so you can actually see those projectiles’ path in the sky. In the sky, where a huge planet or moon is visible most of the time, and is very well designed.

Any ideas what it could be?

Edit 2021/11/9

Thanks to helpful people on Twitter and Discord, I now know the game in question was Ground Control II: Operation Exodus. Thanks!


Japán zenék Japánból, Magyarországra

Ez is olyan, amit inkább írnék le plörkön, mert ott jobban látszik és egyszerűbb reagálni, de oda egyszerűen túl hosszú. A lényegre.

Benne vagyok az egyetemen a zeneklubban (lásd K-On!), és ugyan nekem kicsit más műfajokban vannak az érdekeltségeim, a japán bajtársak nagyon sok japán pop-rock zenekar dalait előadják.

Otthon népszerű nagyon ez az egész japánosdi, a bölcsészkarokon a japánszak a menő, az animecon se az a pár száz fős összejövetel, ami annak idején volt, amikor én mentem, de még így is csak nagy ritkán jut el az otthoniakhoz a japán zene élőben. Mocsokdrága elrepülni odáig, tapasztalatból mondom, de.


Re:

Szülinapomra (n+1-edik, ahol n a tavalyi életkorom) kaptam néhány üdvözletet, és ez jól esett. Úgy nagyon. Nem számítottam semmi ilyesmire, úgyhogy egész nap vigyorogtam nagyjából, ahogy a Facebook sorban csipogott, hogy ki mit írt a falamra. Nem is gondoltam, hogy ez tud ilyen jól esni – úgyhogy azóta én is mindenkinek odamondok egy “boldog szülinapot”-ot, akinél észreveszem (a memóriámban nagyjából öt-hat ember szülinapja marad csak meg, de a napján általában azok se jutnak eszembe).

Tehát, köszönöm szépen, jól, nem vagy gáz és én is téged.


Movie night: Tekken, Prince of Persia

Last night as my connection was down, i decided to have some offline fun: watch movies. Thus i watched the two seemingly lightest pieces, two game cover movies, Tekken and Prince of Persia (note here, it’s annoying like hell that sites try to serve me content in japanese based on my location). I decided to write just one post about the two movies together, for the simple reason i can sum them up better this way.

Game adaptations, with loads of action, american movie cliches and practically no story (even less than with the games, not to mention the movies’ storylines are just vaguely similar to the games’). That’s all. Great visual effects, easy to watch, quick to forget. Good exactly for the reason i watched them: light but exciting entertainment. I got it.


Ha nincs net

Tegnap nem volt netem, neki is ültem egyből gyakorolni. Van mit, a Red Hot nem épp a legegyszerűbb, ha a basszusról van szó (Emit Remmus, By the way). Ha jól számolok, öt-hat órát biztos dübörögtem (kellett az erősítő, mert anélkül alig hallottam a mélyebb hammer-on részeket), aminek a szomszédok vagy örültek, vagy nem érdekel (ha már arra alig képesek, hogy a folyosón visszaköszönjenek).

Meg már beleéltem magam, hogy nem is lesz már ki tudja meddig, úgyhogy elterveztem, mint fogok naphosszat kódolni és milyen sorrendben olvasom el az összes könyvemet, persze csak miután a filmgyűjteményemmel végeztem.

De mint a mellékelt ábra is mutatja, nem aktuális a probléma. Van netem.


After dark, aka. the intermezzo between Okinawa and China

Unrelated, though looking at my financial status my next gig will probably be an Ajikan in november. The point is, after my adventurous trip back to Naha, the next day i woke up in time, packed my stuff, bought a bottle of awamori for souvenir, got on the plane at Naha, Okinawa prefecture and flew back to Osaka. There i changed trains a few times, walked a while, and here i was in my good old room in Hikone, Shiga prefecture, Japan.

But it was not a day of rest. It was already late and my club friends just happened to ask me if i wanted to go to karaoke. Yeah, i wanted to. So i went to karaoke, and i got back home around 4 am. A bit late, considering i was supposed to wake around 6 so that i could catch a train to Osaka to get my visa in time… Obviously it didn’t work out. I didn’t even wake when my alarm went off, so i still didn’t have my chinese visa, even though i was leaving the very next day.

No surprise i was a bit anxious all day, but at least i got a charger for the ipod and a voltage converter so that i could use it at all. I had to wake early again…


Third day

Today was unexpected. I mean, not that the sun rose up, and with it i, but the events later. First, for some mysterious reason i woke up almost an hour before my phone’s alarm went off. Nevermind, at least i had time to do everything i wanted to do, nice slow.

Then it turned out we didn’t have afternoon classes (which would’ve been two english lessons), instead some meeting of non-sports clubs, which included us, the music club too. It was dead boring, and apparently it was not only me who couldn’t get what was going on at all—the fellow japanese looked just as bored as i did. Not to mention it was frickin long. We had to get there at three pm, and it was almost seven by the time i got home. I could’ve spent those hours better, for example practicing… I have six songs to learn (four of which i play the bass, two just vocals) asap, so i won’t have much free time…

Anyway, just before eight our drummer called if i wanted to go karaoke… Sure, why not. Thus i went to karaoke again, after a month or so… It was fun. I more or less am able to sing enough japanese songs to go one western – one japanese. Yeah, i still love karaoke.


A szülinap, második rész: az alkoholista

A huszadikkal ellentétben idén nem sajnáltam a szeszt se. Érthető is, hiszen ma nem volt, csak egy órám, és nem a vizsgaidőszak közepén vagyunk. Az egész azzal kezdődött, hogy ugyan nem sok reményt láttam rá, hogy bejön, azért küldtem egy smst a lányoknak, hogy nem csinálunk-e bulit. Kilenc körül jöttek (az sms öt körül ment), hogy de. Úgyhogy mentünk, én tartottam a szavamat és vettem egy üveg whiskey-t (kivételesen nem vodkázni akartam), aztán leültünk a koli közös helységébe beszélgetni. Rövidesen csatlakoztak még páran, kártyáztunk, beszélgettünk, és nagyjából ez az utolsó emlékem.

Dél körül ébredtem a telefonom zörgésére az összehányt ágyban, hogy ideje lenne megjelennem a mai klub-találkozón… Természetesen mozogni is alig tudtam, úgyhogy nem mentem. Helyette beültem a fürdőkádba, magamra nyitottam a forró vizet és úgy ültő helyemben elaludtam. Nagy nehezen azért sikerült eljutni japánra is, ahol maradjunk annyiban, hogy nem voltam túl aktív… Nameg félúton és óra után is várt a klotyó, ahol ismét görcsösen hánytam. Hazafelé vettem mosószert és egy kétliteres sportitalt, vízpótlás címszó alatt. Aztán ledőltem az ágyamra (ágynemű a mosógépben persze) és aludtam még három-négy órát. Most már életképesnek érzem magam, legalábbis már megéheztem és ez jó jel.


A szülinap, első rész: az otaku

A huszonegyedik szülinapomon teljesen normálisan fölkeltem reggel, kajáltam, aztán jobb híján megnéztem a két extra K-ON!! részt. Nem volt hangulatom többet kockulni a gép előtt, úgyhogy elmentem kondiba. De még így is csak délután kettő volt, úgyhogy letöltöttem néhány új anime első pár részét (Panty and Stocking with Garterbelt, The world only God knows, OreImo) és azokat néztem. A Panty and Stocking teljesen elszállt, agyatlan ökörség vulgáris humorral és Invader Zim-Powerpuff Girls látványvilággal. Nameg kötelezően tizennyolc-pluszos karikával. A World only God knows és az OreImo hasonló, ugyanúgy az otaku kultúráról szólnak, kicsit más nézőpontból. Szórakoztató mind, olyan igazi visítva röhögős.


Okinawa, hatodik nap

A hatodik napom indult azzal a kora reggeli ébresztővel, amiről már írtam. Azért reggel hétkor még nem volt hangulatom fölkelni, úgyhogy aludtam még pár órát. Aztán a Yoshikás “srác” (nem tudom, hívhatom-e srácnak, mert azt hiszem, közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, de művész és nagyon hippi) elfuvarozott a Kouri-szigetre, ahova az igazi trópusikék tenger fölött ível át egy híd.